Codecool informatikai képzés?
Én Áprilisban végeztem náluk, az első Miskolci évfolyam tanulója voltam.
A dolog semmi esetre sem átverés, a weboldalon ígért dolgok igazak de azért ennél árnyaltabb a dolog.
Bár a módszertan innovatív, még nem tökéletes.
Az egyik fő koncepció ugye az lenne, hogy a diákokat fokozatosan rávezessék az önálló tanulásra és feladatmegoldásra. Ez jó dolog de néha úgy éreztem túlságosan magunkra vagyunk hagyva, főleg a képzés vége fele. Lehetne vitatkozni, hogy ez most kinek volt a hibája, a mentoré vagy egyszerűen a diák volt balfék, lusta és inaktív. Én kicsit az voltam. A LÉNYEG (és amit szerintem sokan félreértenek a Codecool-al kapcsolatban), hogy igenis keményen kell dolgozni és tanulni a ahhoz, hogy megfelelj. A Codecool-ban a hangulat és a társaság nagyon jó, a környezet menő, "startup"-os de senki ne gondolja, hogy majd a galérián PS4-ezve programozó lesz és munkát kap. A visszajelzésekre, kérdések feltevésére rengeteg lehetőség van, tudni kell élni ezekkel. Légy proaktív.
A 18 hónap utolsó harmadát egy IT cégnél töltöttem gyakornokként, fizetést is kaptam. Nem sokat de hangsúlyozom, ez még nem az "igazi" munkahely volt amit beígértek, ez a rész még csak ezután jön. Sokunkat már felvettek teljes állományba, általában ahhoz a céghez ahol a gyakornoki időszakot töltöttük. Ugyanakkor sokan vannak akik még nem kaptak munkát. Tandíjat amúgy még nem kellett fizessek.
Mindent összevetve én pozitív élménnyel jöttem el. Nulla alappal kezdtem a dolgot és bár még nagyon az elején vagyok a szakmában, úgy érzem el fogok boldogulni az itt megkapott tudással. Hajrá!
Annak amit ígérnek a felét sem tartják be.
Nincs annyi céggel kapcsolatuk, ahány kéne a tömegszámra felvett diákoknak, így valószínűleg ezért kezdték kirúgni a diákokat mindenféle hülye indokkal. 64 ember kezdte, most 35 van az egyik évfolyamban, miközben azt mondták csak 1-2 motiválatlan ember morzsolódik le. Ehhez képest olyanokat is kivágtak, akik minden feltételnek megfeleltek, főleg, hogy itt nincs vizsga, nincsenek mérőszámok arra, hogy hol húzódik a "nem megfelelt" kategória. Így teljesen hasraütésszerűen bocsátanak el, ráadásul fizetési kötelezettséggel.
9-15 óráig kell bent lenni hivatalosan, de ahhoz, hogy megfelelj az elvárásoknak, gyakran estig bent kell lenned, amit persze a legtöbben nem bánnak, de ha véletlen dolgoznál is, azt felejtsd el.
A mentorok segítsége minimális, mert nincs elég belőlük és túl vannak terhelve, így azt sem tudják megítélni ki milyen szinten van.
Azt 8 hónap után közlik, hogy amúgy fél évig nettó 130 ezerért, utána másfél évig a tandíj levonása után nettó 160 ezret keresel, jó esetben.
Minden tananyag, feladat ingyenes oldalakról van összeollózva, úgyhogy rengetegen arra jutottak, hogy jobban jártak volna, ha otthon tanulnak.
Egyébként pedig az ötlet jó, csak van még mit javítani rajta, folyamatosan módosítják a szerződést és a tantervet is. De így egyelőre még sokat akar a szarka a történet.
"Ehhez képest olyanokat is kivágtak, akik minden feltételnek megfeleltek, főleg, hogy itt nincs vizsga, nincsenek mérőszámok arra, hogy hol húzódik a "nem megfelelt" kategória. Így teljesen hasraütésszerűen bocsátanak el, ráadásul fizetési kötelezettséggel."
Voltam felvételin, nem vettek fel, de ott a korábbi tanulók azt mondták, hogy van vizsga, és felmérők is.
Mi az, hogy csak úgy kirúgnak fizetési kötelezettséggel? Nem az van, hogy ha lemorzsolódsz az elején, akkor nem kell fizetni? Mert korábban ezt olvastam.
Mint egy jelenleg is diák írom a válaszom.
"főleg, hogy itt nincs vizsga, nincsenek mérőszámok arra, hogy hol húzódik a "nem megfelelt" kategória"
Vannak "vizsgák" melyek során szóban is el kell mondanod mit is csinálsz éppen, illetve a vizsgán azt is figyelembe veszik, hogy az előtte lévő időszakban milyen volt a motivációd. (Pl ha meg se csináltad az otthonra kiadott egyéni feladatokat mert lusta voltál) akkor nem adják meg többedjére a bizalmat, hogy te majd fel fogsz zárkózni hirtelen a következő hónapban
"teljesen hasraütésszerűen bocsátanak el, ráadásul fizetési kötelezettséggel."
Azt hiszem az első 3 hónap az ahol fizetési kötelezettség nélkül el lehet menni / ha elbocsájtanak a vizsga után. Utána arányosan kell fizetni (szerintem ez elég baráti)
"9-15 óráig kell bent lenni hivatalosan, de ahhoz, hogy megfelelj az elvárásoknak, gyakran estig bent kell lenned, amit persze a legtöbben nem bánnak, de ha véletlen dolgoznál is, azt felejtsd el. "
Gyakorlatilag az összes nyílt napon, "toborzáson" elmondták, hogy nem fér bele az, hogy valaki munkát vállaljon az iskola mellett főleg ahogy egyre komolyabb projecteket kapunk az idő múlásával
Amennyiben jól felkészült a csapat és jól megbeszélik a dolgokat akkor amúgy minimális a plusz idő amit bent kell tölteni, de ha a project hét 4 napjából még 2-n az elméleti anyagot pótolod mert lusta voltál akkor valóban bent kell maradni pluszba.
"A mentorok segítsége minimális, mert nincs elég belőlük és túl vannak terhelve, így azt sem tudják megítélni ki milyen szinten van"
Ezt nem gondolom így, bármikor hívod őket 5 percen belül már ott is vannak (mert épp másnak segítenek mondjuk) és lehet kérni privát felzárkóztatás, oktatást 15:00 után tőlük. Csak ugye ehhez fel kell emelni a kicsi kacsót + rászánni a plusz időt ha nem megy.
"Azt 8 hónap után közlik, hogy amúgy fél évig nettó 130 ezerért, utána másfél évig a tandíj levonása után nettó 160 ezret keresel, jó esetben. "
Ez változó érték, de ugye te sem gondoltad komolyan, hogy juniorként kapsz senior fizetést? Meg haló?! 1 milliót adtak neked előlegbe !!!
"Minden tananyag, feladat ingyenes oldalakról van összeollózva, úgyhogy rengetegen arra jutottak, hogy jobban jártak volna, ha otthon tanulnak."
Onnantól kezdve, hogy a programozási nyelv ingyenes dokumentációi is a neten vannak... Nem azért van a suli, hogy átírja a már jól összefoglalt anyagokat az interneten, hanem arra, hogy összekössék neked a technológiákat, útmutatást ,hogy merre indulj el, rávezessenek olyan problémákra amik a munkahelyeden is előjöhetnek stb.
Ez egy olyan szakma ami folyton változik és az új dolgokat már magadnak kell megtanulni pont azokról az oldalakról amiket ők megadogattak az oktatás során.
Személyes véleményem az elbocsájtott emberekről:
Olyanok lettek kirúgva / hagyták ott akik az elméleti héten ott szartak bele az egészbe ahol tudtak (pedig ilyenkor is be lehet menni a suliba, tanárok ott vannak és segítenek ha elakadtál), majd mikor jött a project hét, csapatmunka jajj, hogy is kéne ezt, megy a fejvakarás, kérdezi te hogy csináltad meg?!
Hát mondom otthoni héten a feladatban volt ez + ez és összeraktam a kettőt, igeeeen?! hmm
Így valóban estig bent kell lenni, ha a 4 napból 2-n felzárkózol és olyanokkal terheled a mentort aminek már 1 héttel korábban kellett volna feljönnie mint probléma.
Azt is problémának láttam, hogy ugye verziókézélünk, (gitHub stb) és néhányan úgy gondolták ,hogy a jobbak kódját kiollózzák és de jók... aztán meg jön a hideg zuhany a vizsgán ,hogy hát fiam ez kevés.
Tény, hogy a vizsgáig átverheted a mentorokat, mert azért mindenki mögött nem állhatnak mikor írják a kódot, de a vizsgán meg jön a feldobott kéz, hogy na most miért buktam meg, ja hát azért mert szartál az egészbe.
Tudok olyat akinek nehezebben megy, de az otthoni héten ő végig bent van a suliba és kéri a segítséget, aztán mikor jön a project hét hasznos tagja a csapatnak, nem pedig lehúzóember aki "na és az miért is van úgy?, elmagyaráznád? stbstb (ugye az otthoni anyagról van szó)
Kicsit hosszú lett, valóban van még mit fejlődni, de ki is kérik a véleményünket és ezek meg is fogadják.
Bár elég régi a kérdés, de anno ez volt az egyik forrás, ahonnan tájékozódtam, így gondoltam, megosztom a tapasztalatainkat, hátha valakinek hasznos lesz, aki hasonló céloktól vezérelve lyukad ki itt, mint régebben én is.
Előre szeretném leszögezni, hogy ez a dolgok jelenlegi állását tükrözi, úgyhogy fél év- év múlva ez a hozzászólás már egyáltalán nem biztos, hogy aktuális lesz, legalább is nagyon remélem, hogy nem lesz az, mivel a lentetbb felsorolt hibák véleményem szerint ennyi idő alatt orvoslhatóak lennének.
A barátom felvételizett ide, nagy reményekkel. Másodszorra vették fel a januári túljelentkezés miatt - decemterben nem indult tanfolyam - és az első blokkot csinálta meg, utána kiiratkozott. Megjegyzem, fizika szakos hallgatóként magam is konyítok valamelyest a programozáshoz.
Az első és legnagyobb probléma az, hogy túl kevés mentor/tanár van. Igazából a többi is ebből eredeztethető. Kb 15 mentor van összesen. 22-24 csoport van egyszerre (minden hónapban 2 csoportot indítanak). Egy csoportban körülbelül 15 ember van. Már ebből látszik, hogy ez ennyi emberre kevés - olyanokba bele se menjünk, hogy mi van akkor, ha mondjuk az egyik mentor megbetegszik. Az sem javít rajta, hogy hétpárokban dolgoznak a csoportok. Van egy SI hét, amikor otthon magad tanulod az anyagot és van egy TW hét, amikor bent kell lenni és csoportban dolgoztok. A csoportok elcsúsztatva járnak be, tehát minden héten 12 csoport van bent. Viszont minden héten van vizsga, ahol szintén jelen kell lennie egy mentornak. Ezen felül mindig van épp SI hetet töltö diákoknak is problémájuk, akik emiatt bejönnek, hogy kérdéseket tegyenek fel, mert valahol elakadtak, valmit nem értenek és konzultálni szeretnének. És akkor ugye még a tananyagot is frissíteni, javítania kéne. Egy mentorra rengeteg feladat hárul, iszonyatosan túlterhetlek, amitől sokukon már a kiégés jelei mutatkoznak.
Sok helyen olvastam, hogy ingyenes tananyagokat ollóztak össze. Ez gyakorlatilag igaz. Rengetegszer futottunk bele olyanba SI héten, hogy pl. "Töltsd le a SoloLearn-t és csináld végig X-Y leckéket.". Nekünk ezzel nem volt problémánk, mert ez egy olyan ág, ahol rengeteg jó, ingyenes tananyag érhető el. Végül is, ha jó, miért kéne nekik gyakorlatilag ugyan azt még egyszer leírniuk. Viszont mivel fizetős, ezért az ember elvárná, hogy valami "plussz" szolgáltatás járjon ehhez, pl. mentorok, akik segítik a tananyag feldolgozását, ha valahol elakadsz. És itt kezdődnek a problémák, mert azt bizony nem fogsz kapni.
Nem szeretném a mentorokat bántani, mert valahol érthető, hogy a fentebb említett körülmények között nincs mindenre kapacitásuk, energiájuk. De az itt eltöltött 3-4 hónap alatt - igaz, ebben volt 2 hét szünet is - nem kapott a barátom semmi érdemi segítséget, pedig nem sokszor volt rá szüksége. Ha valahol elakadt, az volt az első válasz, hogy "Google a barátod.", mintha nem ezzel kezdené az ember. Mikor jelezte, hogy ezzel már próbálkozott, fél órán át nézte a különböző fórumokat, akkor az volt a következő, hogy "Nem jól kerestél rá.". Ez azért 1,7 millió forintért elég kiábrándító... A segítőkészség csírája sem mutatkozott. Ezen kivül egyetlen egy választípust kapott még, "Bugos a Sratch/Vs Code/stb.", mindezt úgy, hogy egy pillantást sem vetettek a megírt kódra. Köszönjük, most aztán beljebb vagyunk... Ezen felül azt is borítékolom, hogy hetente egyszer nem lesz bent egyetlen mentor sem a teremben, de volt olyan hét, amikor 3 napon át nem volt senki sem bent közülük. Bár az eddigiek alapján ez nagyjából pont annyi, mintha bent tartózkodtak volna. Sokszor csak időnként "esik be" valaki ránézni a csoportra egy fél órára.
A tanmenet sokszor átgondolatlan. Pl. az első blokkban javarészt python programozást tanulnak a diákok, ami egy objektum orientált nyelv, viszont az objetum orientáltságról, ezek jellemzőiről csak valamikor a második félév közepe táján tanulnak, pedig hát ez a lelke ezeknek. Nekem az egyetemen kellett kb. fél év, míg azt mondhattam, hogy beleláttam ennek a "lelki világába" és elsajátítottam ezt a gondolkosdásmódot - nyilván kezdő szinten - és ezzel nem voltam egyedül. De ők úgy gondolják, hogy majd a tanfolyam végén elég ezt odaköhinteni. Mennyire fogja ezt a frissen végzett diák megérteni? Tartok tőle, hogy kevéssé. És egyáltalán milyen szintű programokat fognak írni az addigi blokkokban, ha nem írnak pl egy osztályt (úgy, hogy nem egy objektum orientált nyelvet vesznek elő közben), vagy ha írnak is - pontosabban inkább egy előre megírt osztályba bele kell kreálni pár függvényt -, nem értik mi az, hogyan működik, a válasz a kérdésre pedig az, hogy "Erről majd később fogunk tanulni". Ezt is megkapta a barátom párszor még, amivel szintén nincs kisegítve az ember. Másik példa, hogy már az első TW héten párban dolgoznak, ha jól emlékszem, a 4. hétpártól pedig már nagyobb csoportokban (3-4 fő), de csak a 8. hétpárban van benne az a blokk, hogy hogyan kell párban programozni...
Ezt csak tetézi, hogy a feladatok sokszor hibásak - volt, hogy tényleg azok voltak, volt, hogy csak azok alapján, ahogyan ők kikötötték a megoldás menetét/módját, konkrétan lehetetlen -, amit több óra agyalás-görcsölés után kérdezett meg csak az ember, főleg a fentebb említett hozzáállás fényében, mikor is megtudtuk, hogy "Ja, az rosszul van megfogalmazva, úgy tényleg nem lehet, jól gondolod, csináld meg úgy, ahogyan mondtad, mert az a jó.". Köszönjük. De ha ezt már így tudod, akkor biztos nem mi vagyunk az elsők, akik ezt észrevették és azóta nem sikerült kijavítani. Értem, hogy kevesen vannak a mentorok és gondolom nem volt erre kapacitás, de ez egy diák számára abszolút idegörlő, mert azalatt mással is foglalkozhatott volna - és most nem féktelen bulizásra gondolok.
És itt át is lehet térni a következő problémára. Az egy érthető rendszerhiba, hogy olyanok is bekerülnek a képzésre, akik nem valók oda - dacára a komoly felvételinek. Az viszont már kevéssé, hogy a mentorok erre nem reflektálnak semmilyen módon. Két vizsga között nincs semmilyen szintű számonkérés. Visszajelzés ugyan van, a csoporttársaktól, amit azok ugye vagy megszívlelnek, vagy nem, vagy elolvassák, vagy nem. Hiába az a szabály, hogy vetésforgóban mindig mással kell programozni - ami egy tök jó dolog, hiszen mindenki kicsit másképp csinálja, mindenki máshogy hibázik, ha jóval vagy együtt, rengeteg fortélyt tanulhatsz el tőle, ha nálad gyengébb képességűvel, akkor meg azért tanulhatsz nagyon sokat - mégis azt történt, hogy az első pár hétben kialakultak klikkek (nyilván ez már a csoportba bekerült embertömegen is múlik, az viszont, hogy ezt teljes mértékben tolerálták és teret engedtek neki, már a mentorok felelőssége), így a barátom összekerült az elején pár nála gyengébb képességűvel aztán ebbe bele is ragadt, mert nem volt más opció. Ez önmagában még nem is lenne probléma. Sőt, az összesen 3 emberből kettővel tényleg nem is volt semmi gond, ők képességeikhez mérten teljesítettek, igyekeztek, tettek hozzá valami érdemlegeset a közös feladathoz. Viszont volt egy leányzó, aki konkrétan illusztráció lehetne a programozói antitalentumhoz a szótárban, és mindehhez még mérhetetlenül sunyi is volt. Ugyanis elvállalt valamilyen feladatot, amihez 1 hét alatt gyakorlatilag egy sor működőképes, szintaktikailag helyes kódot nem bírt írni, segítséget nem kért, ha kérdezték a csoporttársak, van-e probléma, mindig azt mondta, minden rendben. A kódját nem nagyon mutatta meg senkinek - gondolom, hogy ne látszódjon, hogy minősíthetetlen a teljesítménye - úgy kellett könyörögni neki, hogy ossza meg a többiekkel, mert egy ponton túl az ő függvényére is építkezni kéne és ha nem tudják, ő hogyan írta meg, akkor az a felhasználásnál alapvetően gondokat okozhat, ráadásul azt sem tudják ellenőrizni, hogy az új programrészlet működőképes-e, hiszen nincs meg a függvény, amit felhasználnának. Első alkalommal ez nyilván dühítő, utána már tudja az ember, hogy ő ilyen, nem lehet rá számítani, csak épp ennek hozadékaként a többi emberre hárul az ő feladata is, ami jelentős plussz terhelés, főleg később. A vége felé, főleg a komplexebb feladatoknál minden TW hét abból állt, hogy a barátom alig aludt és a csoport maradéka sem sokkal többet (kivéve a lányt, aki volt, hogy egy komplett napra eltűnt és elérhetetlen volt), mert programoztak, hogy valahogy készen legyenek. Péntekenként be kellett mutatni, hogy ki meddig jutott, minden alkalommal benne volt a táblázatban, hogy ő semmit sem csinált és a mentorok nem reagáltak semmit, dacára annak, hogy elvileg mindenkinek teljesítenie kéne egy kvótát, hogy minimum hány feladatrészt kéne neki megcsinálnia. Arra se szóltak semmit, hogy a TW héten bambán bámulta egész nap a monitort és nem csinált semmit, pedig a többiek próbálták bevonni, próbáltak segíteni, de teljesen bezárkózott az első pillanattól kezdve. Aztán a csoport is jelezte, hogy ez elég problémás, mert nagyon lehúzza és leterheli őket, beszéljenek vele, hogy mi a baj, mert ők nem tudnak vele mit kezdeni és ez az egész minden bizonnyal neki sem jó, neki is kényelmetlen. Erre csak annyi volt a reakció, hogy ne aggódjanak ezen, nem kell befejezni a feladatokat. Tehát megint nem kaptak segítséget. Arról nem is beszélve, hogy furcsa ez a hozzáállás, amire nevelik őket, mert amint bekerülnek egy munkahelyre, Roadmapekkel és határidőkkel találja szembe magát az ember és nem lesznek ilyen toleránsok, hogyha egy határidőt sem tudsz még csak nagyjából sem tartani. Többször szóltak a mentoroknak, nem történt semmi, sőt, ezek után a lányt elengedték vizsgázni - természetesen megbukott - pedig egy héttel a vizsga előtt még azt sem értette, hogy ha egy függvénnyel kiszámolok valamit, utána azt az értéket el kéne tárolni egy függvényen kívüli változóban, hogy hivatkozhassak arra az értékre, a nagy könyörgés után átadott kb. 20 soros kódban (ez 4 napos produktum volt) pedig kb. 40 hibát hozott ki kapásból a fordító...
Összességében jelenleg sajnos inkább úgy néz ki az egész, hogy sok pénzt le akarnak gombolni az emberről. Mindenhol CodeCool-os hirdetések, ameddig a szem ellát (ami nyilván nem két forint), de azzal nem foglalkoznak, hogy megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtsanak. Mert állítólag ők folyamatosan keresnek mentorokat... Ha csak a marketing erőforrások felét átcsoportosítják munkaerő-toborzásra, valószínűleg nem itt tartanának. De még olyan szinten sem reagálnak erre a problémára, hogy belátják, hogy most nem tudnak ennyi embert egyszerre képezni, nem indítanak annyi csoportot átmenetileg, hogy ne terheljék le az embereket annyira. Mert jelenleg az megy, hogy nagy nehezen összekaparnak egy új mentort, csak közben elment kettő másik, mert már nem bírják elviselni az állapotokat. Közben akit csak tudnak, átrugdossák az első vizsgán, mert onnantól kezve már fizetős, ha kibukik valaki - ha az első blokknál hagyod abba, akkor 20 000 Ft-ot kell fizetned, utána az eltöltött idővel arányosan kell visszafizetni a tandíjat, egy másik ismerősöm szintén abbahagyta a második blokk alatt, neki most több, mint 600e forintot kell kifizetnie a CodeCoolnak kb 3 hónapért (jelzem, hogy ez egyetemen egy átlag szakon 2 szemeszter tandíja). Az nem érdekli őket, hogy iszonyatosan durva a lemorzsolódás - az első három hónap alatt elmentek négyen a csoportból és biztosan lesznek még, akik utánunk hagyják majd abba.
Nagyon sajnálom, hogy nem tudok semmi pozitívat írni erről a három hónapról, mert nagyon tetszett a koncepció, és úgy álltunk, hozzá, hogy ez nagyon jó lesz, de sajnos csalódnunk kellett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!