Szerintetek lehetnék magántanár 17 évesen a nyári szünet azon néhány hete alatt, ameddig itthon vagyok?
Már nagyon régóta tetszik nekem a tanári pálya. Édesanyám tanár, ezért más babakorom óta körülöttem van a hivatás, amit a világ egyik legszebb hivatásának tartok. Én is mindig nagyon szerettem tanítani, élveztem, ha magyarázhattam másoknak és figyeltek is rám, meghallgattak. Mindig szerettem beszélni mások előtt komoly témákról. Az is igaz, hogy szeretem a gyerekeket, emellett szintén szívből jövő örömmel tölt el, ha valaki valamit nem értett, valamivel küzdött, de általam sikerült megérteni, ezáltal fejlődnie. Már általános iskolás korom óta én vagyok kimondatlanul az iskola diáktanára, diákpapja/a diákságának lelki segélye és diákügyvédje egy személyben. XD :-D Mindig én magyarázom el az osztálytársaimnak az anyagot, ha nem értik és segítséget kérnek. Én ezért cserébe soha nem vártam el viszonzást, akkor is megtettem, ha ő amúgy nem kedvelt, de mégis a segítségemre szorult. :-) Emellett egy kis kiegészítést is kereshetnék a zsebembe.
Egyébként matematika, természettudomány (ha idősebb, akkor leginkább fizika, kémia, földrajz és ezekhez hasonló területeken, tárgyakból tudnék segíteni), történelem, magyar és idegen nyelvek (angol, német, kínai nyelvben és ókori eredetű tudományos szakkifejezések rendszerezésében tudnék segíteni), meg hittan/filozófia tantárgyakból vállalnék órákat délutánonként. Ezek azok a területek, amelyek egyébként foglalkoztatnak is ingem. Nem kérnék érte különösebben sok pénzt, csak egy jelképes összeget (kb. 1500-2000 HUF). Arra gondoltam, hogy akár több tárgyból is vállalnék segédkezést/különórát. Amúgy is sokat fogok utazni a nyáron, de ezekben a napokban jó lenne elütni valami olyannal az időmet, ami hasznos, nem feleslegesen elfecsérelt idő és még boldogságot is teremt. Kis gyorstalpaló osztályozóvizsgára, kis agytorna a nyárra stb. Fontos, hogy nyilván nem tudok most mindenkit mindenre megtanítani - pláne nem ennyi idő alatt -, de azért egy kis segítséget tudnék adni akkor, ha valaki el van akadva vagy csak egy kicsit gyakorolni szeretne. Feladataim is vannak mindenhonnét.
Mit gondoltok erről az ötletről? Jó ötlet? Lenne rá kereslet? Megérné ilyen keretek között (most elsősorban nyilván nem az anyagiakra célzok, mert azt mindenki el tudja maga dönteni)?
Hű, de naiv vagy! Biztos, hogy nem megy! Ki a fene bízná rá a gyerekét egy gyerekre! Ha javítóvizsgára kell felkészíteni, az felelősség! Más okból meg mi a fenének taníttatnák őket nyáron. És honnan szednél tanítványokat? És mért nem a szüleiddel beszéled ezt meg?
Menjél közösségi szolgálatra táborba. Fizetni nem fizetnek, de unaloműzésre jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!