Hogy lehet egyszerűen megtanulni a fonetikai jeleket?
Általánosban tanítom, természetesen csak felismerés szintjén és mindig puskahasználattal egybekötve. Magam is használom, ha idegen szóval kerülök szembe, hisz nincs mindig kéznél az internet, hogy ki is mondja nekem valaki. Viszont abban igaza van az előttem szólónak, hogy nem ettől lesz jobb a kiejtésed.
Nem tudom, segít-e, a tanítványaim táblázatban kapják meg, s miután jól kiszórakozták magukat, hogyan kell tartani a papírt, minden fonetikai jelhez keresünk minimum két olyan (rövid, egy szótagos) szót , amelyet száz százalék, hogy jól ejt ki (pl. /i:/ he, she), s a gyakorlási, számonkérési időszakban ezt a kitöltött táblázatot lehet, ill. kell is használni -- mondd ki a két szót, milyen közös hangot hallasz, na azt a hangot jelöli, hangoztasd, olvasd egybe (mint elsős korunkban a magyar ábécével - mi legalábbis még így tanultunk:) -- a gyerekek általában élvezik, hiszen jó móka 'titkosírást' fejteni, rácsodálkozni a már ismert szavakra, és persze van, aki utálja :) - nem tolom túl, de ártani nem árthat, ha ismerik ezeket a jeleket.
"Végigcsináltam az egyetemet úgy, hogy nem kellett szavakat fonetikai jelekkel leírnunk."
Ez mondjuk elég érdekesen hangzik...
Mert érdekes egyéniség vagyok... :D
Tényleg nem rémlik, hogy valaha is kellett volna - magamnak írogattam, igen, ha valamit nem értettem, fonetikai jelekkel róttam le gyorsan, de hogy ilyen óránk lett volna? (Hm, ez lenne a szenilitás?:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!