Mit gondoltok, őrültség lenne mindezt bevállalni a gimiben?
Angol tagozatra megyek gimnáziumba, tehát alapból lesz egy héten 6 angol és 4 németórám. A kollégiumban van lehetőség második és harmadik nyelv tanulására szakköri keretek közt, és engem a francia érdekel nagyon, szóval heti 2-szer azt is tanulnám. Emellett a biosz tagozatosok latin faktjára külső tagozatosok is bemehetnek, és mivel engem mindig is érdekelt az a nyelv, szívesen bejárnék arra is, ez heti egy alkalommal történne. Tehát egy héten lenne 13 nyelvórám angol, német, francia és latin nyelvből. Angolul erős középfokon beszélek, a németet nyár elején elkezdtem tanulni, már ráéreztem az ízére, a francia nem sokban tér el tőlük, a latin pedig heti egy órában nem terhelne nagyon. Akiknek eddig elmondtam, azok mind le akartak beszélni, mondván hogy úgyse bírnám, meg hogy lehetetlen, mert négy nyelv az rengeteg... Pedig imádok nyelveket tanulni, van is érzékem hozzájuk, és mivel van több külföldi levelezőtársam, használni is tudnám a megszerzett tudást.
Ti mit gondoltok? Bevállalnátok a négy nyelvet?
Szerintem a latint hanyagold, az teljesen felesleges.
Illetve, belevághatsz, de ha abba kell valamit hagyni, akkor szerintem azt hagyd majd.
Ha ennyire izgat mindkettő, egy próbát megér, max otthagyod majd valamelyiket. Én francia kéttannyelvűs vagyok, és azért azt hidd el nekem, hogy ez közel sem olyan könnyű nyelv, mint az angol vagy a német :D Persze, vannak hasonlóságok, de jóval nehezebb náluk. Főleg az elején sok időráfordítást és gyakorlást igényel. Egyébként pedig gyönyörű nyelv, és ha belejössz, megy mint a karikacsapás, én imádom. A helyedben én a latint hagynám el, ha nem működik egyszerre a négy, mert halott nyelv, használni nemigen tudod.
Sok sikert :)
Köszönöm mindenki válaszát, mennek a zöld pacsik!
És igen, az biztos hogy ha tényleg túl sok a négy nyelv, a latint hagynám abba, de legalább az alapjait mindenképp szeretném megismerni, hiába holt nyelv.
"Angolul erős középfokon beszélek, a németet nyár elején elkezdtem tanulni, már ráéreztem az ízére, a francia nem sokban tér el tőlük,..."
Csak éppen annyi, hogy az angol és a német germán nyelvek, a francia meg újlatin, szóval pont, hogy semmi közük nincs egymáshoz...
Egyébként meg senki nem lát a jövőbe, és csak te tudhatod (vagy még te sem feltétlenül), hogy mennyire lehet téged terhelni. Én azt mondom, hogy ha téged ennyire érdekel mind a négy nyelv, kezdj bele, legfeljebb ha nem tudsz rá időt szakítani, akkor abbahagyod.
én reál tagozaton voltam. ugye két nyelvet tanultunk. emellett el lehetett kezdeni egy harmadikat is. többen vittek három nyelvet is, és nem lett semmi hátrányuk belőle. volt aki reálos osztályban lazán letette két nyelvből a nyelvvizsgát és a harmadikon is rajta volt,hogy letegye.
nem leheteten. most vagy fiatal,jól fog az agyad. és van is lehetőséged ingyen tanulni. később már nem lesz ilyen, mindenképp használd ki.
az meg külön jó,hogy nyelvi tagozatos vagy.
próbáld ki.
a latint én is hanyagolnám,de az angol-német-francia menjen. csak előnyöd lesz belőle. pl diákmunkákon sem kell menned gyárba,hanem ezekkel a nyelvekkel simán kapsz valamilyen jobb diákmelót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!