Segít valaki ezt leforditani németre?
Nagyon vártam már december 24-ét, mert imádom a karácsonyt. Többek között a jellegzetes illatok, valamint a család közelsége miatt.
Szerintem a legszebb időszaka az évnek.
Már legalább egy héttel előtte elkezdtünk készülődni.
Megvettük az ünnepi menü hozzávalóit, a karácsonyfára aggasztható díszeket, és az ajándékokat.
Még egy tökéletes karácsonyfát is sikerült kiválasztanunk.
23-án anyukámmal együtt főztünk-sütöttünk, hogy 24-ére minden finomság készen kerüljön az asztalunkra.
Legalább 7 féle sütit is készítettünk.
Végre eljött a szenteste. Együtt feldíszítettük a fát, majd átadtuk egymásnak az ajándékokat.
Karácsony első napja is hasonlóan mozgalmasra sikeredett.
Nagyon sok rokonunk jött el hozzánk vendégségbe. Velük egésznap beszélgettünk, ettünk és családi videókat és fényképeket nézegettünk.
Az este folyamán még egy társasjáték, valamint egy kártyacsomag is előkerült, amikkel elég sokáig játszottunk.
Azt hiszem elmondhatom, hogy nagyon jól telt a karácsonyom, és a szilveszter is legalább ennyire fergeteges volt.
Előre is nagyon köszönöm :)
Weihnachten mag ich sehr, so ich habe den 24.Dezember gewartet. Unter anderem wegen dem typischen Geruch und die Nähe meiner Familie. Ich glaube, Weihnachten ist die schönste Jahreszeit. Mindestens eine Woche davor fangen wir an, alles zuzubereiten. Wir haben die Zutaten des Festessens, die Ehre und die Geschenke gekauft. Es schafft uns auch, einen perfekten Weihnachtsbaum auszuwählen. Am 23.Dezember haben wir zusammen mit meiner Mutter alles gekocht und Kuchen gebratet, so am 24. war alle Feinheit fertig am Tisch. Wir haben mindestens 7 verschiedene Kuchen gebratet. Endlich haben wir den Weihnachtsbaum zusammen dekoriert und die Geschenke geöffnet. Der erster Tag der Weihnachten war ein bisschen hektisch. Wir hatten ganz viele Gäste, unsere Verwandte haben uns besucht. AM ganzen Tag haben wir uns mit ihnen unterhaltet, wir haben viel gegessen. Danach haben wir Fotos und Videos über die Famlilie gesehen. Am Abend haben wir mit einem Gesellschaftspiel und mit Karten gespielt, wir sind ziemlich spät wach geblieben. Ich hatte also eine sehr schöne Zeit, und die Feier am Silvester Abend war auch klasse.
Biztos van benne egy-két hiba, csak gyorsan leírtam, ahogyan eszembe jutott. :)
Megvettük az ünnepi menü hozzávalóit, a karácsonyfára aggasztható díszeket, és az ajándékokat.
Díszek: Schmuck
Wir haben mindestens 7 verschiedene Kuchen gebacken-
(nem gebraten) Csak a húst szokták braten
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!