Nagyon félek a holnapi emelt angol szóbelimtől. Más is ennyire parázik?
Én rosszat fogtam ki, mormogott a bajsza alá a férfi és siettetett, vagyis mondtam egy mondatot, mondtam volna tovább erre belevág a szavamba a következő kérdéssel :S
A vitánál mindenki elvérzett nálunk, nem úgy volt ahogy tanultuk, nem reagált a mi érveinkre, elbeszélgettünk egymást mellett. Volt hogy elmondta a mellette érvet amikor én voltam mellette.
A kép már jó volt.
Szia!
Az de szemét, akkor nálam még kedvesebbek voltak. SZerinted azt mennyire díjazzák, hogy a vita elején amikor megkaptam az állítást, akkor 30 másodpercet gondolkodtam, hogy erre mi a rákot lehet mondani. Elkezdtem, és 4-5 mondat után elkezdte mondani, hogy érti és ellen érvelt.
Mennyire lesznek szigorúak? Jó lenne 23-24 pontot bezsebelni legalább.
igazából, azt tudtam, hogy belefognak vágni a szavamba, csak olyan csönd volt míg olvastam egymás után ezerrel a mondatot, hogy az összes (3 tanár) engem nézett, mintha nem lenne helyes hogy olvasom és gondolkodok.
Az irásbelim 65 százalékos lett 24-25 pontt jó lenne kapnom.
Nyelvvizsga nekem könnyebb volt.
Szurkolok neked is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!