Mi a legjobb módja az angol szavak tanulásának?
ami nem ragad meg, arra keress asszociációkat, ami lehet akármi. Pl én úgy jegyeztem meg a composure = lélekjelenlét szót, hogy lerajzoltam két emberkét amint beszélgetnek:
-van a kompnak lélekjelenléte?
-Komp? oh, sure!
:DDD
#3 jól írta, én is ezt a módszert használtam. Vagy nem nyomtattam ki, csak egymás mellé írtam a magyar - angol szavakat. Letakartam az egyik oszlopot, és végigmentem rajta. Ha tudtam a látott szó párját, akkor kihúztam. Kicsit még szórakoztató is. Addig kell végigmenni rajta, amíg nem tudod az összeset. A végére már csak 2-3 nehezebb marad.
Asszociáció: Volt olyan teszt év elején, hogy szópárokat mondtak, és meg kellett jegyezni. Pl. elefánt - kapcsoló. Én elképzeltem egy elefántot, kapcsolóval az oldalán. :D Az előző válaszoló példája még jobb.
Lehet vizuális, logikai, hangzásbeli, ahogyan a legkönnyebb összekapcsolnod a két szót.
A férfi ment a hercegnőhöz, fehér lovon, ahogy illik. Egy folyón kellett átgázolniuk, de az olyan durva volt, hogy elmosta a lovat alóla, és a férfi is csak nagy nehezen tudott kiúszni. Felsóhajtott:
Ah, shallow, sekély!
(Ah, se ló, se kéj!)
#6 Nem minden szóhoz kell külön kis izéket kitalálni, csak amelyiknél muszáj, vagy jön magától. :D
De tégy próbára, hátha visszanézek! :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!