Támogatnád a latin nyelv tanítását az általános iskolákban?

"Érvek: számos nyelvnek (olasz, spanyol, portugál, francia, román) az alapja, továbbá több nyelvben is szerepelnek latin eredetü szavak."

A sok hülye aki ezt mondja , hogy az új latin nyelvek alapja, csak amíg a nehéz latint megtanulod addigra megtanulnál egy normális új-latin nyelvet is -.-

általános iskolában semmiképp, leghamarabb 7. évfolyamban.

segíti ugyan az újlatin nyelvek elsajátítását, de annyira nem hogy ne egybõl azzal (angol, francia...) kezdenék a diákok. ha meg csak 2..3 évet latinoznak az semmi, csak arra lenne való hogy megutálják és az igazi "élvezetben" nem lenne részük, ami 5..6 év ráfordított idõvel ér el az ember.

(régiek az információid, a kat. egyh. már 30+ éve nem beszéli (nincs eltũnve, de a orvoslás, kutatás, rendszertani besorolás, jog szintjén semmiképp))

Nos azért ezek nagy tévedések. Még ha igaz is, akkor is csak mellékérvként használható.

1, A latin nem az új-latin nyelvek kötelező "alapja".

a, Mert, amit a latin könyvekben tanulunk, az nem köznyelv, hanem az akkori kor szerzőinek klasszikus választékos fennkölt vagy prózai stílusa. Ha valaki olvasta a magyar klasszicista irodalmat, az tudja miről beszélek. A latin 80%-ban összefonódik a klasszikus stílussal.

b, A latin nyelv továbbá nyelvtanában is jelentősen elüt a kb. rá 1000 éven át változó "népi" változataival. Öt deklinációban ('a', 'o', 'msh.', 'u', 'e' tövek szerinti ragozási felosztás) hat esetben (nominativus, accusativus, genitivus, dativus, ablativus + vocativus vagy ritkábban locativus) három nemben (hím, nő, semlegesnem) egyes és többesszámban különböző alakokban ragozódnak a névszók. Ehhez képest pl. az olasz nyelvben az nominativus, accusativus, vocativus egy alakban van, a dativus, ablativus/locativus és a genitivust csupán az előtte levő prepozíció határozza meg, melyeknek nincsen vonzatuk, tehát konkrétan a főnév töve egyáltalán nem változik meg. Így van a többi újlatin, sőt az angol nyelvben is. Ha már itt tartunk, ezek az eseteknek vannak további jelentésük, melyeket a latin nyelv speciális része, az "esettan" foglalja magába. A másik, amely teljesen elüt a többitől az a mondattan. Ezzel kell a legtöbbet foglalkozni. A tárgyi-alanyi mellékmondatokat általánosságban igeneves szerkezetekkel fejezik ki (szószerint pl: "ezt jónak lenni/"volt lenni"/lesz lenni" gondolok), azonkívül egy-egy összetett kifejezést is tömörítenek (kapcsolt participium, és ablativus absolutus). A többi esetben, amikor XY mellékmondat van, ügyelni kell az idők következetességére (consecutio temporum), hogy a melléknév igealakját hogyan határozza meg a főnév igealakja. De ez csak úgy általánosságban mondom. Ezek az újlatin nyelvekben igen csekély mértékben fordulnak elő, a latin szövegek azonban nem olvashatók enélkül. A szavak azok, amelyek nagyrészt ugyanolyan jelentésűek, de vannak olyanok is, amelyek szövegkörnyezetükben megváltoztak (infláció = felpuffadás) vagy mesterségesen alakították és jutott be a köznyelvbe (információ = "befelé alakítás").

2, A másik az az oktatás problémája. A nyelvtant teljesen elméleti szinten oktatják (amelyek alapnak hasznosak), így a nyelvtani rendszerezéseket kikérdezik (ez az igealak bezony az xy ige averbójának ind.praes.imp.pass. Sg/3 alakja vagy hogy a "bella" pl/neutrum/nom v. acc főnévhez az illustris 2 melléknév helyes alakját a már előre megállapított, fentebb említett kódból kell a "bella"-hoz hozzáilleszteni: bella illustria). Ebből az erősen matematikához hasonlító nyelvtanoktatásból ki is fullad a "latinoktatás". És akkor így olvassuk Vergilius 2000 évvel ezelőtt írt hexametereit, aki a "prózai egységet", amely még a legkönnyebb szövegszerkesztés a latinban, félredobva (mert csak így jönnek ki a metrumok) a jelzőt két, három, négy, öt stb. szóval után megelőzi vagy követi a hozzáegyeztetett főnév.

A mostani hivatalos latinkönyvekben a szépirodalmi, római szövegek részletekben vannak ömlesztve, és ezeket kell az un. "fordítástechnikával" megoldani. Először bambán nézek, hogy ez most mi, majd az alapvető kérdések után elkezdem találgatni az alakokat, leírom a szótárban levő potenciális ~6 jelentést és a kijegyzetelt adatokból és a fejben bebiflázott grammatikából próbálok egy szöveget összetákolni. Így persze hogy semmi értelme sincsen a nyelvtanulásnak. Erre mondják, hogy "fejleszti" az agyat, de inkább azt mondom, hogy szétfőzi azt.

Persze az ember agya ezeket a problémákat a tanulás közben ki tudná küszöbölni, ha az oktatás a magolás + fordítás hagyományával szakítana, még az oktatás bizonyos értelembe vett átértelmezése ellenére is. De mivel a latin nyelvre csak azoknak van igényük, kik elhitték, hogy az orvosi/jogi kifejezések biflázásához vagy az újlatin nyelvek kivétel nélküli megalapozásához a nyelvtan szükséges, ezért senki nem fog ezen változtatni. Sőt a hozzám hasonlókat inkább elhallgatják, gondolván, hogy majd ezek az ősrégi érvek, melyeken 100 évvel ezelőtt is jót kacagtak a didaktika szakértői.

Akik a latin nyelvet élően ápolták az az Egyház volt és az akadémiák. Ők voltak a műveltség ápolói, a didaktika őrzői. A klasszikus műveltségben, mely még mindig az egész humántudomány és részben a reálnak az alapja, a kulcs, ami nemcsak eszközfunkciót, nevelésifunkciót, hanem a stílus kialakulásának funkcióját is ellátta. Ezért tudtak a nyelven nem csak helyesen, hanem szépirodalmi választékossággal is írni. A legtöbb újkori tudományos munka latinul íródott.

A katolikus Egyház főpapjainak egy része még a kívül ismeri és használja is a latint, de a papok esetében már csak a hivatásos hittudósok értenek hozzá a latin liturgikus szövegeken kívül, amelyek ritkán csendülnek fel a templomokban.

Én mindenképpen. Ugyanis minden európainak kötelessége lenne az európai kultúra alapját valamilyen szinten elsajátítani.

Én már minden általános iskolában első osztálytól kezdve bevezetném az angol vagy a német nyelv tanítását, és ötödik osztálytól nyolcadikig a latint, olyan felesleges tantárgyak helyett, minthogy ének, rajz, technika.

Megkönnyíti nem csak az újlatin nyelvek, hanem még a germán nyelvek tanulását is, és feltárul egy olyan világ előttünk, mellyel közelebb kerülünk az európai kultúrkör megismeréséhez.