Volt már olyan, hogy meg kellett tanulnod vagy megtetszett egy nyelv, de valami miatt annyira kiábrándultál az országból, emberekből vagy a kultúrából amihez a nyelv kötődik hogy végül abbahagytad?
Figyelt kérdés
Tehát nem arról van szó, hogy nehéz volt a nyelv/kiejtés/nyelvtan és kifogott rajtad, hanem kifejezetten a fent említett okok.tegnap 23:38
2/4 anonim válasza:
Olaszból érettségiztem, de az ezt követő 30 évben e (fogyatkozó….) tudásom teljesen fölöslegesnek bizonyult. Többet értem volna a cseh, szlovák, román nyelvek bármelyikével; vagy legalább franciával.
Ami a kiábrándulást illeti: arabul is tanultam egy keveset, de nem szeretem az Iszlám kultúrát. De azért magukat az embereket nem utálom, csak az Iszlámot tiltanám be Európában és az összes muszlimot hazatoloncolnám, ahonnan jöttek. Ennek ellenére szeretnék arabul beszélni.
3/4 anonim válasza:
Oroszul tanultam de annyira fos az ország meg az emberek meg úgy minden hogy tanulja a rák.
4/4 anonim válasza:
Orosz esetében a szibériai kisnépek, természeti néprajza miatt továbbra is érdekesnek tartom a nyelvet,épp legközelebbi nyelvrokonaink, a manysik legkönyebben elérhető, terjedelemesebb nyelvkönyve oroszul van, de amikor eszkimóul kezdtem tanulni, ott is a régi szovjet anyag volt eleinte a lgkönyebben elérhető, az ember csak beballagott valamlyik budapesti nagykönyvtárba. Gyerekkoromban meg azért szerettem az oroszt, mert érdekelt a valódi, igazi kommunizmus megteremtése. 1988-ban örültem, (az igazi kommunizmus mgtisztítása), 1989-ben már mélyen csalódtam (az első hajléktalanok beáldozása). Az orosz és magyar modern poitikia történetben, fejleményekben persze mélyen csaldódtam, - mindkét népnek valamiféle javított kommunista jövőt képzeltem legtermészetesebbnek - de kis természeti népek, vadnépek miatt a nyelvekre továbbra is szükségem volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!