A 80-as években nen voltak tanári szakok? Ha valaki végzett az egyetemen pl. Magyar-német-finnugor szakon, az tanárképzés volt? Akkor ők is tanultak anno pszichológiát, pedagógiát?

Tanárképző fősulira jártam nappalin (1980-1984), kétszakos képzés volt, és igen, minden kutyafülét tanultunk az alaptantárgyakon (a két szak) kívül; csak így felsorolásszerűen: politikai gazdaságtan (elméletileg lehetne a töri része, de úgy rémlik, senki sem úszta meg; volt kapitalizmusé meg szocializmusé is), általános pszichológia, beszédművelés, testnevelés (csak két félévig), fejlődéslélektan, honvédelmi ismeretek, logika, fejl. és ped. pszichológia, oktatástechnológia, filozófia, didaktika, neveléselmélet, a tört. tanítása (módszertan), ugyanez persze nyelvből is, tudományos szocializmus (hű de izgi volt! :D), neveléstörténet, egészségtan, közoktatás politika, etika - mindez persze nyolc félévre elosztva, a legtöbbje két féléves tantárgy volt, az utolsó két évben pedig természetesen volt iskolai gyakorlat (tanítás), kellett napközizni, legalább egy nyáron táboroztatni, és ki ne hagyjuk... úttörővezetői gyakorlat is volt szintén suliban, mint a tanítás... :)

Akkoriban még mindenki a határban kapált és építette az országot. :D

Középiskolai tanárképzés nem volt. A bölcsészkaron végzettek néhány hónapig gyakorlaton voltak és így lettek tanárok 5 év alatt.

Orosz-töri szakos voltam. Nem olyan durva, ahogy anyám szokta volt mondani, nem volt más dolgom, csak a tanulás... (ja persze:). Ami durva volt, az a kötelező irodalom, nálunk többet csak a magyar-töri és a magyar-valamilyen nyelvszak olvasott. Ott tényleg kisebb-nagyobb bőröndöket tett ki csak a köt.irodalom. A töltelék tárgyakon valahogy - egymást segítve, puskázva vagy a tanár is jó fej volt - átvergődtünk valahogy, a lényegiekre ráfeküdtünk. Nagyon jó módszertani képzésünk volt; eredetileg egyetemre jelentkeztem, utólag áldottam a sorsot, hogy "csak" fősuli lett. Kemény volt, de szerettem nagyon. (Az egyetemet meg elvégeztem - plusz három év - kiegészítő szakon, csak hogy ne érje szó a ház elejét... aztán sohasem használtam, maradtam általános suliban, azt szerettem, a gimis korosztály szerintem nekem nem jött volna be... gyanítom, én sem nekik. XD)

Ja bocs, a hová jártam... Az egri HoSiMisi (Ho Si Minh) budapesti kihelyezett tagozatára, Csepelre - a város másik végéből, szóval sokat kellett utazni, az sem volt kellemes, gyakorlatilag oda volt az egész nap, nem sokat lébecoltunk mellette, csak amikor beköltöztük a Kazinczy utcába, lett némi szabadidőnk is.

#7, amikor beköltöztünk a Kazinczyba, ill. már egy évvel előtte beolvadtunk az ELTE-be, és igen kacifántos nevünk lett: ELTE ÁITFK (ált. iskolai tanárképző főiskolai kar - kb. le is diplomáztam, mire megtanultam:)))

Mindkettő, legalábbis nálunk. Volt olyan lényegre törő tankönyvünk, amely csak 80-90 oldal volt, de csupa adattal, amit kértek is, szóval kb. 80-90 oldalt tudni is kellett. Volt persze rizsás anyag is. De a magyarosok tudnának mesélni, milyen kérdéseket tudtak feltenni egy-egy kötelező olvasmányból. Nálunk pl. egy hót unalom, semmit se csinál 100-150 oldalon a főhős (orosz 'felesleges ember') egyik aranyos kérdése: az X. oldalon (mondjuk 115. oldalon) milyen színű papucs volt rajta. Kösz, én is szeretlek. De azért az egy más világ volt. Úgy nőttünk fel, hogy kellett és tudtunk is tanulni. Nem voltak papíros gyerekek, kibúvók, kifogások. Ha tele lett a hócsukánk, lógtunk kicsinykét vagy sokat, attól függően, mennyire volt elegünk, de a vizsgákra jól vagy nem annyira jól felkészültünk, s ha mégis elhasaltunk, nem a tanár meg a fél világ volt a hibás, csak mi. Jó volt no, s nem csak nosztalgiából mondom. A mai elektronikus világban én, az őskövület, már az első kattintásnál elbuknék. :)