Szerintetek miért nem megy?
Hét éve tanulok románul, itt élek Romániába, jártam már egy évig magántanárhoz is, mégis csak éppen dadogom a nyelvet. Képtelen vagyok egyről a kettőre menni, jövőbe vizsgázok román nyelvből, ráadásul anyanyelvi szinten kérik. (Ugyanazokat a feladatokat kapjuk vizsgán, mint egy román anyanyelvű diák.) Hogyan tudnék megtanulni románul? Teljesen kétségbe vagyok esve, mert bármit csinálok, nem megy. Két hónapig napi két órát néztem román műsort, hátha abból tanulok valamit, de semmi. Aszem három-négy szónál több nem ragadt meg. De így vagyok az angollal is. Azt se tudom megtanulni, pedig azt is hét éve nyúzom.
Viszont a németből egy negyed év alatt megtudtam annyit tanulni, mint románból vagy angolból hét év alatt, ugyanazzal a módszerrel. Nem vagyok tökhülye, mert más tantárgyakból nagyon jól állok - ezt nem dicsekvésképpen mondom - órán pár perc alatt felfogom az anyagot, meg is tanulom ott helyben, legyen az kémia, matek, fizika, magyar irodalom, vagy éppen biológia. Akkor ezt a két nyelvet miért nem tudom felfogni? Van esetleg valamilyen módszer, ami segíthet rajtam, vagy már el is áshatom magam, mert amit hét év alatt nem tanulta meg, az egy szűk egy év alatt biztos nem fog menni?
Kérlek, segítsetek, mert nem tudom, mit csináljak!





valószínűleg nincs nyelvérzéked, ilyen egyszerű.
én pont az ellenpélda vagyok, németet folyékonyan beszélem, pedig sosem tanultam hú de sokat, nyelvvizsgára tanulás nélkül mentem el.
angol detto. latint és oroszt is tanultam...
esetleg próbálj meg tanárt váltani... vagy kérj felmentést, ha végképp nem megy.










Együttérzek, én is ebben a helyzetben voltam :) Tiszta magyar városban éltem, így nagyon rettegtem az érettségitől, de végül a szóbelin 10-essel végeztem, szóval no para, csak jó kiállás, és határozottság kell.
Máskülönben pedig a nyelvtanulás kulcsa: olyan közegben kell mozogni, ahol a nyelvet használják. Nem elég heti pár órával magántanározni, ezzel tanulsz még meg. Ha román baráti köröd lenne seperc alatt megtanulnál.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!