Mit lehet majd tenni? (Emelt szóbeli érettségi)
Amit az előttem író írt az nem igaz. Hivatalos leírás:
Amint elhagyod a szóbeli vizsga helyszínét, ezzel befejezeted az emelt szintű érettségi vizsgádat.
Remélem, boldogan távozol a vizsgáról, és mehetsz ünnepelni a barátaiddal. Ha úgy érzed, hogy
jogsérelem ért a szóbeli vizsgán, akkor az eredmény kihirdetésétől számított öt napon belül
nyújthatsz be fellebbezést jogszabálysértésre hivatkozva.
Mi számít jogszabálysértésnek?
Ha nem hagytak neked minimum 30 perc felkészülési időt.
Ha nem hagyták, hogy magadtól feleljél, és folyton belekérdeztek, összezavartak.
Ha több mint 20 percig feleltettek.
Ha nem adtak lehetőséget póttétel húzására.
Mi nem számít jogszabálysértésnek?
Ha úgy érezted, hogy olyan dolgokat kérdeztek, ami nem volt benne a tankönyvben.
Említettem korábban, hogy gyakran előfordulnak olyan tételek, amelyekről a tankönyv alig ír
valamit. A te felelősséged, hogy utánanézz a hiányzó információknak.
Ha megdicsértek a felelet végén, és mégis csak 40 pontot kaptál. A pontszám miatt nem
fellebbezhetsz. Három tanár együttesen döntött, az eredményt nem kérdőjelezheted meg.
Ha csakugyan jogszabálysértést követtek el ellened, akkor írásban (nyomtatva vagy kézzel írva) kell
beadnod az észrevételeidet a vizsgát rendező iskolában. Míg az írásbeli érettségi vizsga eredményei
ellen fellebbezni népszokásszámba megy, a szóbeli vizsga menete ellen fellebbezni nem nagyon
szoktak.
Az emelt szóbelin 3 tanár állította, hogy rosszul mondod a tételt, te szerinted meg jól mondtad. Szerinted direkt össze akartak zavarni. Persze az is elképzelhető, hogy csak segítő kérdésekkel próbáltak a helyes írányba terelni. Nem hiszem, hogy 3 tanárnak akik talán csak aznap találkoztak először az lenne a célje hogy Kovács Pistit jól megszívassák. Ha fogadni kéne, hogy kinek van igaza akkor nem rád tennék (nem megsérteni akarlak).
Sokszor a diákok félreértelmezik a témakört és másról beszélnek mint a feladat. Természetesen tehetsz panaszt de nagy valószínűséggel el fognak utasítani.
Olyan nálunk is volt, hogy valakit siettettek, mert ők ebédelni akartak. Illetve amíg elmentek ebédelni, behívtak tételt kidolgozni 1-2 diákot, velük maradt 1 tanár. Így nekik volt majdnem 1 órájuk is kidolgozni, hisz sokáig el vannak ebédelni.
Az is normális, hogy csak az egyik tanár beszél. Nekem mindkét emeltemnél csak egy tanár beszélt, ő vezeti a feleletet, a többi csak figyel.
Nem feltétlenül igaz, hogy ismeretlen a tanár és a diák. Nekem is volt barátnőm aki régen abba az iskolába járt, aztán megkapta azt a tanárt az emelt szóbelijénél. Ez sajnos ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!