Előnyt jelenthet a késöbbiekben az orvosin?
Egészségügyi szakgimibe járok, és már 10.be elég komolyan tanuljuk az anatómiát, latint, és egyéb egézségügyi tárgyakat.
Jövőre, biokémia es belgyógyászat is lesz.
(tudom, nyilván egyik se meg se kozeliti az egyetemi szintet de alapnak jok).
Szerintetek ez nagy előnyt jelent majd az egyetemen?
Nem.
Egyrészt, azt az anatómiát, amit most tanulsz, egyetemig százszor elfelejted, másrészt, amit most komolynak hiszel, arra majd egyetemen rájössz, hogy semmi nem volt az égvilágon. :D
Latin talán egy ici-pici előnyt jelent, hogy hallottad már előtte a szavakat, de a nyelvtant addigra szintén el fogod felejteni.
Nem értem a kérdést. Ha most mondjuk, hogy igen, valamennyi előnyt jelent, akkor megnyugszol és jobban fogsz aludni? :D
Persze előny, mert ha az alapokra nagyjából emlékszel, akkor 200 helyett csak 150x kell majd újra elolvasnod a megjegyzéshez.
Nem. Minimális előny lesz maximum.
Latint tanulni a XXI. században maximum egy a rómaiakra specializálódó törisnek éri meg. Az orvostudomány nyelve már rég nem a latin, hanem az angol. Az egyes szervek, betegségek stb. neve persze a hagyományoknak megfelelően általában latin, de például a latin nyelvtani ismereteknek semmi jelentősége sincs orvosin. Anatómiának annyi értelme van, hogy a rohadt nagy anyag kb. 5%-ról már hallottál... belgyógyászatot gimiben tanítani vicc. Inkább lenne normális alap biológia tudásotok.
Ezeknek a szakgimiknek kb. annyi értelme van, hogy már alapból kissé szakbarbárként érkeztek az orvosira szemben a sima gimiből kikerülők jó esetben korrekt általános műveltségéhez képest...
# 4
Ja, mert szerinted direkt felejtünk el dolgokat, és csak úgy könnyen a fejünkben tartunk minden infót, amit szeretnénk éveken át, nem? :)
Csak úgy megsúgom, pár hónappal anat vizsgák után orvosisknt is sok mindent elfelejtek, nemhogy még olyasmit, amit még középsuli elején tanultam. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!