Károli Gáspár Református Egyetem vagy a ELTE japán szakja jobb, mik a különbségek a két kar között, melyikre érdemes jelentkezni? Vélemények?
ELTE-n vagyok harmadéves japán szakos.
Van ismerősöm a Károliról és szoktunk beszélgetni az egyetemi dolgainkról. Az egészséges rivalizáció a két egyetem szakánál jelen van, de inkább megkíméllek az üres propagandától, és megpróbálok minél objektívebben írni.
Először is, az ELTE-re meglehetősen kevesebb embert vesznek fel és magasabb is a ponthatár. Az első évben általában ki szokott bukni az évfolyam negyede ha nem több, mikor rájönnek hogy nem animézni fognak órán. Ebből kifolyólag sokkal "családiasabb" a légkör mint a Károlin ahol sokkal többen vannak. Megjegyzik a tanárok a nevedet, és tudni fogják hogy mennyire vagy eltökélt és ahhoz mérten fognak téged kezelni. A látják hogy nem vagy túlzottan szorgos, de azért dolgozol akkor békén hagynak legtöbbször, de ennek a vizsgán látod majd a kárát. Ha kitűnsz akkor többet fognak foglalkozni veled és különféle interjúkat és ösztöndíj lehetőségeket fognak neked ajánlani. Japánokhoz hűen eléggé el tudják temetni az embert munkával, de meg is becsülik a korrekten tartod a lépést. Változatos órák vannak, a standard nyelvtani óráktól a random összegyűjtött Budapesten tartózkodó japánokkal való beszélgetős órákig. Az egyik japán tanár még az egyetemi iszogatós bulikra is el szokott jönni és szokott hozni japánokat magával. Tanmenetet nézve én azt a különbséget vettem észre hogy a Károlin nincs jelen a klasszikus japán, amit az ELTE-n eléggé nyomnak (utálom, szerintem is mesteres tárgyaknak kéne lenniük, de valakinek nagyon bejön). A japán bölcsész szak, ezért majd választanod kell majd mellé egy minor is. A minor az egy enyhén lecsonkított másodszaknak felel meg(mehetsz azzal is mesterre például). A Károlin van lehetőséged fordítói, irodalmi, és egyéb japán specializálót választani mint minor. Ez viszont meg az ELTE-n nincs, csak max a kínain. Viszont kárpótol az hogy ha más is érdekel a japánon kívül akkor az ELTE-n temérdek választásod van. Minden szakból van minor(történelemtől a tibetiig, már szinte nevetséges) és még vannak más minorok is amelyek a szakokból ágaznak el. A Károlin kicsit szegényesebb a
nem japán választék ilyen szinten. Szóval ha full japánt ennél japánnal akkor a Károli lehet jobb lenne de ha pl. a japán mellé szeretnél egy koreai, török, litván, francia, vallástudomány, szerkesztői stb másodszakot akkor lehet hogy az ELTE jobb. A diplomával szerzett tudásnál meg ne építs senkire. Az ELTE-n azt mondják hogy a Károlisok gyengébbe japán tudással végeznek és fordítva. Ez teljesen az egyén teljesítési vágyától függ, nem a két intézménytől. Mindkettő intézménynek jó neve van, és az első évben még ugyanabból a könyvből is tanítanak. Szoktak Károlis tanárok jönni hozzánk tartani egy tárgyak, és az ELTE-ről is szintén mennek a Károlira. Nálam például egy károlis tanár tartotta a japán nyelvtan tárgyat, és a mi tanárunk szokta az irodalmat tartani a Károlinál.
Szívesen segítek ha esetleg van még kérdésed, írhatsz is. Education is ott szoktunk lenni ha személyesen szeretnél érdeklődni(bár én nem vagyok HÖKös, szóval nem biztos hogy velem fogsz találkozni).
Szia! Én viszont Károlin vagyok japán szakos, így én is írnék egy kisebb ismertetőt.
Bár valóban többen járnak ide, mint az Eltére az alacsonyabb ponthatár miatt (persze most már ide is legalább 370 pontban kell gondolkodni, így legalább ennyiben érdemes gondolkodni a jelentkezőknek), a korai távozók száma szintén viszonylag magas. Az indok ugyanaz: ha a motiváció kimerül az animékben, akkor esélyed sincs. Az előző félévben megközelítőleg húsznál több diák lépett, eséllyel a másodikban több lesz. Én amúgy egyáltalán nem hátrányként élem meg, hogy ennyien vagyunk, rengeteg nagyszerű szaktárssal ismerkedtem meg, nagyon baráti a légkör.
Ami általában sarkalatos pont szokott lenni az, ha valaki a nyelvben kezdő. Az egyetem heti 6 órát biztosít a kezdőknek, persze emellett még rengeteget kell a nyelvvel foglalkozni a szabadidődben is. A többség azon is sokat aggódik, hogy az anyanyelvi tanár elvárásainak mennyire képesek megfelelni. Nos, aki találkozik Kaoru szenszei-jel, a kezdősök nyelvgyakorlatát tartó, elképesztően aranyos és segítőkész tanárnővel, már belátja, hogy minden idegesség hiábavaló volt. Az anyanyelvi tanárokról egyébként úgy általánosságban elmondható, hogy nagyon lazák és segítőkészek, minden teher nélkül igyekeznek besegíteni a hallgatóknak.
Tudni kell, hogy mivel bölcsész szak, vannak kevésbé kívánatos bölcsésztantárgyak is, pl. Filozófiatörténet, Egyházismeret. Ezeket annyira nem szeretik a hallgatók, de szerencsére hamar letudhatóak.
De amúgy a tanárokról szinte egytől egyig elmondható, hogy kedvesek és emberségesek (persze akad kivétel itt is), az óráik pedig kimondottan érdekesek. Még azok is, amik nem feltétlen kapcsolódnak közvetlenül a szakhoz, például a Sárközy Miklós által tartott iráni vallástörténet, amit személy szerint imádtam. De Tokaji Zsolt, Kovács Emese, etc., még sorolhatnám, hány nagyon jó tanárral és előadóval van lehetőség együtt dolgozni.
Specializációt itt is kell választani, ez kimondottan bő lehetőségeket takar szerintem. Van fordítói, japán társadalomtörténet, multimédia, történelem, nyelvészet és irodalom, tehát egy elég széles skála. Lehet kínai specializációt is választani, de ahhoz tudtommal az kell, hogy már az első évtől felvedd a második keleti nyelvnek a kínait - ezt annyira nem ajánlom kezdőknek. Persze jöhet itt is minor egyéb nyelvi szakokkal, de a többség a japán mellett dönt.
Természetesen nekem is írhatsz bátran, ha kérdésed van.
Nagyon köszönöm hasznos válaszaitokat!
Sajnos még mindig nem vagyok képes választani. Az ELTE szimpatikus a bő monori választéka és az ösztöndíjai miatt, KRE-n viszont lehet szakosodni, ez nagy előnyt jelent. Nem tudom, idővel majd elválik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!