Móricz Zsigmond, Szent László, Szinyei, Teleki Blanka, Vörösmarty, illetve a 2. Rákóczi Ferenc Gimikről valaki valamit?
Véleményeket kérnék a gimikről amik Budapesten találhatók [ha esetleg valakinek nem világos].Diákok,tanárok,szóbeli,tanulás.
Nézegettem már dolgokat ezekről a gimikről,viszont azok mind régebbiek voltak.Mindegyik suliba ha megjelölöm az a természettudomány/kémia/biológia szak/tagozat lenne.Kitűnő volt a tavalyi [tehát 7-es] évvégi bizonyítványom.Imádom a biosz,és a kémiát is szeretem.Felnőttként állatokkal szeretnél foglalkozni.Nem szeretnék rossz,de nem is szeretnék versenyistálló szerű iskolába menni.Még azt is szeretném tudni,kb hány ponttal hívanak be szóbelizni.Tehát aki járt bármelyik suliba,kérem írja/válaszolja meg kérdéseimet kommentbe,vagy privátba!Köszönöm! :)
Szia :) Én Szent Lászlós vagyok (ha a mai nyíltnapunkon jártál esetleg, akkor lehet hogy láttál is, adtam elő több helyen is), bár nem a biosz-kémiás osztályban, de mivel az érdeklődésem erősen húz arrafelé is, ezért fakton illetve órán kívül a biosz-kémia tanárokkal is elég sok időt töltök el, főleg hogy továbbtanulni is biosz-kémiával szeretnék. No de a lényeg.
A diákokkal összességében komolyabb gond nem szokott lenni. PErsze néha egy-két érdekes ember akad, de összességében elmondhatom, hogy minden osztályunkban viszonylag jó a közösség, komolyabb ilyen jellegű gond nem szokott lenni. A biosz-kémiás osztályunkban a fiú-lány arány is rendben szokott lenni, úgyhogy attól sem kell tartani hogy ez gondot okozna, bármely nemhez is tartozol.
A tanárainkról többségében elmondhatom, hogy segítőkészek, és elég jól csinálják amit csinálnak. Van persze néhány problémásabb tanárunk, de összességében, főleg a biosz-kémia terén azért elég jó tanári karunk van, elszántak, motiváltak, szívesen segítenek, ha gondod van akkor órán kívül is tudnak foglalkozni veled, adott a lehetőség a tehettséggondozáshoz.
Mivel nem jártam a biosz-kémiás szóbelinken, így erről nem tudok nyilatkozni, akik ismerőseim voltak, ők azt mondták hogy kb. közepes nehézségű. A témakörök fent vannak a honlapon, a tanáraink pedig nem harapnak, úgyhogy nagy gond nem lehet.
Tanulás... Nem vagyunk szerintem olyan nehéz iskola, de erről megoszlanak a diákok véleményei. Az viszont kétségtelen, hogy a biosz-kémiás irányra kell azért otthon is időt fordítani. Tanulni, esetleg házidolgozatot írni, kémiából számolást gyakorolni, stb. Nyilván minden diák más előzetes tudással jön, nem tudom hogy neked mi hogy megy, de általánosságban azért elmondható, hogy igényel azért némi otthoni erőbefektetést ha végig kimagasló eredményeket szeretnél elérni.
Azt, hogy hány ponttól hívnak be, szintén nem tudom, viszont ennek is megpróbálok majd utánakérdezni neked ha szeretnéd. És ha bármi egyéb kérdésed van a sulinkkal kapcsolatban, akkor írj bátran (vagy akár mások is), szívesen mesélek vagy válaszolok ha tudok.
Én Vörösmartys vagyok igazán nem termtudos... a sulis élet nagyon jó rengeteg program van és a tanárok is egytől egyig jó fejek a diákok is nagyon nyitottak elfogadóak és barátságosak... viszont nem ajánlom neked a TT mert ahogy én látom az a tagozat nem arról szól hanem inkább a nyelvi előkészítőről + Mindeki oda megy akit nem vettek fel médiára drámára vagy sportra de a VMG-be szeretne járni...
Sok sikert a felvételihez!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!