Emelt történelem érettségi: köze sincs a töri tudáshoz! Mit gondoltok?
Teljesen ki vagyok akadva, rengeteget készültem rá, faktos is voltam, az ismétlődogákra is alaposan felkészültem, külön előkészítőre is eljártam. Felkészülten mentem érettségizni.
Az első tesztes részről ne is beszéljünk, az elég gyatra lett, 40=30 pont, de azt tudtam is, hogy rosszul sikerült. Ott a szövegértős részeknél teljesen elvéreztem, mikor x-elni kellett a táblázatban a megfelelő helyre... aztán a környezetvédelmes(??!) feladatnál is voltak kritikus pontok.
Viszont az esszéimet iszonyatosan jónak éreztem! Azt hittem, közel max pontos lesz.... erre 33/40. Átnéztük a saját tanárnőmmel is, ő is ki volt akadva, mert szerinte esszénként 1-2 helyen jogos csak a pontlevonás, de nem érti, mert sok lenullázott részpont van, pedig szerepel az esszémben. Olyanok miatt vontak le pontot pl., hogy azt kellett volna írni a javítókulcs szerint "Az Európai Unió keleti tagállamai fejletlenebben, és ezek gazdasasági integrációja a cél". Helyette én ezt nem összetett mondatként írtam, de a TARTALMA ugyanaz: "A keleti, fejletlenebb országok gazdasági integrációja a cél". És ezért levont 2 pontot (3/1 pontot adott), mert "csak" rögzítésem van. megállapítás nincs. Kb. köpni-nyelni nem tudtam. És ez csak egy példa, sok hasonló kaliberű pontlevonásom volt. Szerintem az lenne a lényeg, hogy a tartalma megfelelő legyen (és lehetőleg értelmes), nem az, hogy akkor összetett mondatban írod le, vagy sem. Egyébként a tanárnő elolvasta az esszéimet és szerinte mind a három egész jól sikerült, nem érti ő sem, hogy miért pontozott ilyen furán.
Mit gondoltok? Nektek hogy sikerült az emelt töri?
Na jó, el vagyok varázsolva. :D
Szóval:
A teszt 40/50(!!)
Az esszék 33/50(!!)
Az esszék engem is felb*sztak, én is mindent leírtam de nem olyan megfogalmazásban, sorrendben vagy szerkezetben ahogy a javítótanár gondolta, mintha bele kéne látnom a fejébe.
A tesztfeladatoknál a 2. feladatot, amiben egy városi polgári jogrendszer alapján kellett eldönteni ki polgár, szabad vagy nem-szabad, ott konkrétan egy jó válaszom volt. Az eddig, gyakorlásképpen megírt régebbi érettségi tesztsorok teljesen mások voltak, én meg azokra készültem.
Az eredménnyel mondjuk nem vagyok elégedetlen, 78%, de lehetett volna sokkal jobb is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!