Brandon41 kérdése:
Szerintetek milyen jegyekkel, érettségi eredményekkel juthatnék be a Budapesti műszaki egyetemre?
Figyelt kérdés
2016. dec. 1. 17:40
2/4 A kérdező kommentje:
Villamos mérnöki szakra
2016. dec. 1. 20:26
3/4 anonim válasza:
Azt tudnod kell, hogy a hallgatók több mint a fele nem kap diplomát a VIK-en, mert nem tudja elvégezni. Tehát jó eséllyel te se fogod tudni. Ha a felvételi alapján a pontjaid 455 felett vannak, akkor lehet némi esélyed, hogy te el fogod végezni, de ez sem biztos. A statisztika szerint. Egyébként könnyű bejutni idén csak 350 pont kellett hozzá. De könnyű kiesni is. Egyre kevesebben jelentkeznek így már csak 350 pont kell hozzá, de inkább válasz másik egyetemet, ha nem akarsz egyfolytában szívni.
4/4 anonim válasza:
Olyan természetességgel kell nyúlni a matekhoz, mint ahogy dohányos nyúl a gyufáért. És fel kell venni azt a tempót, hogy az ember egy félév alatt annyi papírt emészt meg, mint a középiskolában egy év alatt (már persze egyetemen egy tárgyból félév alatt és a középiskolában az összes tárgyból egy év alatt). Akkor már csak segg kell hozzá, mert, mint állítólag régi rektorok mondták az évnyitón, itt a tehetség és a szorgalom szorzata számít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!