Egyetemi anglisztika szak mennyit ér, mennyire megyek vele?
Amúgy ami a nyelvtudást illeti, az első 2 félévben heti 2*2 órában van olyan óra, ami klasszikusan a nyelvtudás fejlesztését célozza meg (tehát összesen 8 kredit), a régi szakon még volt utána volt még 2*2, ahol irodalmi szövegek alapján ment a szókincs fejlesztés, de utóbbi tudtommal már nincs. Tehát 8 kredit a 180-ból alapszakon az, ami szerinted az egész képzés. És első év végén van a filtervizsga, ami kb. a felsőfokú nyelvvizsgának felel meg.
Ettől még tény, hogy haszontalan a szak olyan formában, hogy immár nem képez tanárokat. De könnyűnek csak olyanoknak tűnik, akik csak hallottak a szakról, de nem ismerik.
progmat jóval könnyebb volt mint az anglisztika :D
Az évszázad vicce. Tudod mikor jártál te progmatra? Amikor én anglisztikára.
13:
Pedig így igaz, és azért mentem át angol-infóról, mert az angolon negyedszerre sem sikerült a fonetika. Egyébként fejlesztő vagyok egy multinál, de van humán érdeklődésem is.
12:
Na de pont ugyanezt írtam, hogy nehéz, de hasztalan szak. Csak önszpatás elvégezni. A kérdezőnek is azt írtam, hogy ha már ez érdekli, válassza helyette az osztatlan tanárképzést.
Köszönöm szépen a válaszokat, sokat segítettetek! Olvasgatva láttam, hogy azért vannak egy picit eltérő vélemények is, de nagyjából egy dologra tértek ki, arra, hogy sokat nem ér. Szomorú ezt hallani, mert ezt az egy tárgyat tudnám mondani olyan kiemelkedőnek tantárgynak számomra. Esetleg meg kéne próbálkoznom valami mással?
U.i.: Fonetika? Nem hiányoltam igazából sohasem, de az ilyen hiányosság is sokat jelenthet ezek szerint. Mi azt nem tanultuk se általánosban, se középiskolában. (És igen, hallottam, hogy nem könnyű.)
Egy szak valójában annyit ér, amennyit az adott ember kihoz belőle.
Szerintem nem elég anglisztikából alapképzés, próbálkozz utána mesterrel, mert ott jóval körülhatároltabb és kézzelfoghatóbb az egész. Persze, csak ha mindenáron ezt szeretnéd, az lenne rosszabb, ha olyat erőltetnél saját magadra, ami az életben nem fog érdekelni.
Hát, a matek az, amivel sajnos sehogy sem tudok megbirkózni. Alapból is "humánosnak" kategorizálnám be magam. A matekból rengeteg problémám akadt az elmúlt években, külön órák sem sokat segítettek, mindig ez húzta le a bizonyítványt.
Az államigazgatás nem is olyan rossz ötlet, úgyis ilyen irányban tanulok. Köszönöm a tanácsot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!