Az ELTE-TTK-n miért nem hirdették ki az egyes szakokat úgy, hogy van központi ponthatár?
Hogy érted, hogy kihirdetett szakok? Amikre lehetett jelentkezni? Vagy amik végül elindultak?
Milyen szakok? Előre meghatározott pontok állami szinten vannak és az a vidéki iskolákra ugyan úgy vonatkozik, mint az ELTE-re.
Ne haragudj, egyáltalán nem értem a kérdésedet.
www.eduline.hu/erettsegi_felveteli/2016/1/8/kozponti_ponthatar_2016_minden_info_OOOS64
Ettől függetlenül engem meglepetés ért, mert az általam megjelölt szakok nem szerepelnek a listán. Mert nem a keretszám/jelentkezők száma/jelentkezők pontjai határozták meg a felvételi határpontot, és ez azért biztos, mert pótfelvételit is hirdettek, holott kevés volt a jelentkező. Nekem is megvolt az elviekben minimum 280 pontom, de nem kerültem be, mivel valakik 320-ban határozták meg ezt, csak elfelejtettek szólni előre. Ha most sem érted nem tudok mit csinálni.
Nem működik a link, de azt hiszem értem, hogy mi a kérdés.
Pótfelvételin csak fizetős helyeket hirdetnek ha jól tudom. Tehát az simán előfordulhat, hogy az állami helyek beteltek, ezért lett 320 pont a ponthatár.
#5 [link]
Ez a verzió azért nem állja meg a helyét, mert az ELTE-n erre a szakra csupán 50 helyet hirdettek meg, finanszírozási formától függetlenül, tehát nincs olyan, hogy a támogatott helyek beteltek, hiába csak fizetősre lehet jelentkezni most a pótfelvételin.
Mindig együtt hirdetik meg az államit és az önköltségest, de attól még az egyetem valahogy beosztja, és eldönti, hogy melyik finanszírozási formára mennyi embert vesz fel.
Viszont gondolom úgysem foglak meggyőzni, mert sokkal egyszerűbb egy láthatatlan háttérhatalmat hibáztatni azért, mert nem vettek fel, mint tanulni rendesen. 320 pont azért nem olyan sok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!