Melyiket éri meg tanulni? Melyik a "szerethetőbb" szak? A jogász vagy a körzeti orvos? (Többi lent! )
Gyerekkorom óta orvos akarok lenni, de még így is gyűlölöm, mert szívás az egész. Aki nem kimagaslóan tehetséges, az bizony végigtanulja a félévet és alaposan szenved a vizsgaidőszakban is. Hatalmas elhivatottság nélkül bele se vágj, mert az első évek nem szerettetik meg veled az egyetemet. Gyakorlatok vannak bőven, de a klinikai modulban is inkább elmélet-orientáltak, a magyar orvosképzésre ez általánosan jellemző. Meg az, hogy imádnak keresztbe tenni a hallgatónak.
Persze mindezek ellenére nem hagynám itt, de sok-sok kitartás kell hozzá. Rengetegen abbahagyták, aki maradt, annak meg elég nagy hányada már most egy évet csúszik. Jól gondold át, mielőtt meghozod a döntést.
Matek alig van (biofizikán azért kell számolgatni, de ez inkább fizika), kémia viszont van bőven, jó alapok nélkül piszok kemény tud lenni.
Lehet, hogy az orvosira kötelező a két emelt, de a jogra is muszáj, mert ott brutál magas a ponthatár. Tehát hivatalosan nem kötelező, de gyakorlatilag igen.
Lehet, hogy közvetlenül nem kell a matek egy orvosnak, de a fizika és a kémia elég számolósnak hangzik, meg olyannak, amit érteni kell.
A jogászoknak sem hátrány, ha vág az eszük. Nem csak olyan szinten, hogy benyalták a törvényeket. Volt egy időszak, amikor napi szinten voltam velük kapcsolatban és nagyon elegánsan tudták kiforgatni mások szavait. Ezt csodálom bennük.
" Azt fontos is ám kiemelni, hogy SOTE és ELTE. Nem ám holmi vidéki csíratudományi orvosképző fősuli, hanem a Semmelweis University. Ha szerinted a jogász és orvosdoktori cím nem egyenértékű, gondolom a SOTE és POTE/DOTE/SZOTE doktoriját se tartod egyenértékűnek. (Elárulom, a jogász és orvos doktori egyenértékű, mindkettő MSc szintű, egyetemi képzésért jár, egyik sem PhD, azt utána tudják elvégezni.)"
HÚÚÚÚHAAAA...vannak bajok!
Valaki itt full kreténbe nyomja! Minket csak ne hasonlítsanak össze a link csíra bukott egy emelt szintes jogászokkal! Mrs. proli 280 pont...
Prof egyszer mondta előadáson, hogy az orvost és a jogászt összehasonlítani olyan, mintha egy Forma-1-es autóversenyzőt egy taxisofőrrel hasonlítanál össze. Mindkettő doktor, mint ahogy példában mindkettő vezet, de nem egy szinten!
Jogásznak bárki eltud menni, simán ment a töri meg a nyelvvizsga! Kisujjamat nem kéne megmozdítanom és fel lennék véve jogra 1 emelt szinttel!
Azonban biológiához és kémiához ÉSZ KELL! Ez perdöntő!
Agyatlan barom elmehet jogásznak (pl. osztályunk kettes tanulói mentek jogásznak), azonban orvosnak nem!
Ha van eszed, orvosnak mész/mentél! A világ bármelyik országában tárt karokkal fogadnak (ez jogról nem mondható el)!
Az a "Dr.", az igazi doktor, akit te angolul "doctor"-nek nevezel.
Írd be Google keresőbe, hogy "doctor" és megtudod kik az igazi doktorok!
Akit te doktornőnek vagy doktor úrnak nevezel.
Az összes többi kamudoktor! Legyen akármilyen Phd-s, jogászos, tökömtudjamicsodás mezei dr.
Ez az igazság!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!