Kedves Tanárok! Döntenétek - e ma a tanári pálya mellett?

Én 7 évig voltam angoltanár. Fiatalabb koromban nagyon lelkes voltam, imádtam, aztán rájöttem, hogy nem nekem való. Viszont volt egy csomó velem együtt kezdő kollégám, aki szuperjó tanár, és a mai napig a pályán van, az aktuálpolitikai dolgokat leszámítva ugyanazzal a lelkesedéssel. Úgyhogy általánosítani itt sem lehet. Amiért nekem nem ment: 1. Az iskola egy elzárt közeg, olyan, mint egy álomvilág. Saját törvényei vannak. Én nagyon gyakorlatias vagyok, úgyhogy egy idő után inkább láttam ezt a lezártságot betegesnek, mint megnyugtatónak. 2. Nem voltam elégedett a fizetéssel. Nekem fontos, hogy bizonyos dolgokat megvehessek magamnak. Az mondjuk pozitívum, hogy ezzel a végzettséggel nagyon gyorsan találtam magamnak állást a versenyszférában. Volt évfolyamtársaim is reklámügynökségeknél, újságíróként, TV-nél dolgoznak. A kiugrott tanárok szokták a legjobban szidni a tanárokat. Én ezzel nagyon nem értek egyet, iszonyú értékes munkát végeznek. De az tény, hogy egy kicsit elvarázsoltnak, sőt lúzernek kell lenned ahhoz, hogy abban a közegben, a 40 éves gyerekbútorok, a szánalmasan teátrális ünnyepélyek meg a párizsis szendvicsek között kibírd.

Tanítok, de nem suliban (nyelvet szintén). Nem éri meg nekem a stresszt és a befásulást az iskola. Kreatív, vidám, pörgős életet akartam, meg is van. De nem iskolarendszerben, hanem szabadon. Tanítás, fordítás, netes dolgok, más tanulás, stb. Képtelen lennék minden nap osztályba járni, feleltetni, dogát íratni, brr...

Nem.