ELTE BTK vagy Károli BTK? Véleményeket szeretnék kérni továbbtanulással kapcsolatban.

Én osztatlan tanáris vagyok, az egyik szakom a töri. (ELTE)

Szerintem nem rossz, de a történelem elég izmos szak, ha érdekel elküldöm a tantárgyhálót, az hátha segít.

Az egyetemen a szakmában elismert emberek tanítanak. Pl.:

Csorba László- A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

Németh György- ókortörténeti kutató

Gerő András- történész, MTA tag

Nyílt nap: [link]

Az egyetem légköréből itt nem sokat fogsz érzékelni, mert vizsgaidőszak van, így nincs nagy pezsgés.

Én az ELTE BTK-n tanulok. Az első félévemet nyúzom még csak most, szóval könnyen lehet, hogy a véleményem megváltozik majd a későbbiekben, de leírom azért, hogy eddig miket tapasztaltam.

Minden egyetemen lesznek olyan emberek, akiket messziről kerülni fogsz, de mindenhol találsz majd olyanokat, akikkel szívesen vegyülsz. Az esetleges sznob közösség így nemcsak az ELTE kiváltsága, bár lehet, hogy itt azért nagyobb számban leledzenek ilyen egyének, mint másutt. Én nem különösebben vagyok büszke arra, hogy ide járok. Felvettek, de BTK-ra bekerülni, lássuk be, nem nagy dicsőség, tehát erre nem fogom verni a mellemet, még akkor sem, ha nem csak súroltam a felvételi ponthatárt.

Magyar-német tanárin vagyok és úgy érzem, hogy két alapszakot viszek egyszerre. Tök felesleges dolgokat nyomnak le a torkomon, tízből két órámat ha élveztem, és már most nem emlékszem arra, hogy decemberben miből vizsgáztam (ötösre), mert annyira sok a felesleges információ, hogy az agyam elfelejtett szelektálni és minden ment a szemétbe. Lehet, hogy ez más egyetemen is így lenne és velem van a hiba, de mégis úgy érzem, hogy ezen az egyetemen különösen szeretünk csámcsogni a semmin, mert attól leszünk tudós tanárok. Tényleg nagy tudású emberektől tanulhatom azt, amit tanulok és többségük motiváló személyiség. A közhiedelmekkel ellentétben rengeteg mindent elvárnak és nem lehet ellébecolni az egészet, ha a végére is akarsz érni a képzésnek. Küzdeni kell, de hogy megéri-e, hát azt egyelőre nem tudom. Én is fontolgatom amúgy, hogy váltok, de azt egyfajta meghunyászkodásnak érezném és saját magamban csalódnék, ha itthagynám az egyetemet és elmennék valami "kevésbé nívósabbra". Mindig úgy voltam vele, hogy ha már "csak" tanár szeretnék lenni, mert ezt diktálja a szívem, akkor legalább az ELTÉN szerezzem már a diplomát... Szeretem azért, a maga szépséghibáival együtt, de kiköpi az ember a lelkét rendesen, ha komolyan is veszi, amit csinál.

Én is osztatlan tanáris vagyok,az egyik szakom a töri az ELTEn. Hát,őszintén szólva én imádom az egyetemet :D Mondjuk nálam ez elég speciális,mert teljesen máshogy állok hozzá a dologhoz mint gimiben,ahol minden szempontból rosszul éreztem magam. Ez mindig meglátszik a tanulmányi eredményeimen is,hogy mennyire van motiváció meg mennyire nincs.... Nálunk már most van olyan aki gondolkozik azon,hogy átmegy egy kevésbé ún. "nívós egyetemre" alias Pázmány vagy Károli. Úgy gondolja,hogy megy a szivatás ezerrel,töriből például tényleg rohadt sokat kell tanulni. Németh Gyuri miatt megéri az ELTE-re járni töri szakra,mert egy hatalmas figura,csak az a baj,hogy a vizsgáján megbukik a fél évfolyam... Aztán még UV-n annak a fele :D

A másik szakomon is van 1-2 ilyen izgi tárgy,ahol a bukási ráta több mint 50% és van többnyire 5-6 5ös 300 emberből :D Testközelből látom,hogy némelyik csoporttársam nagyon szenved ezzel az egész ELTE tanárképző dologgal. Szóval nehéz. De én azt gondolom ez csak motiváció kérdése,én óriási link voltam gimiben,többnyire a könyvtárban csücsültem mondjuk fizika/kémia óra helyett,le se tojtam,mert nem láttam értelmét,rossz tanáraink voltak(kivéve a törit). Itt pedig igen,tanulok,imádom és 4,5 fölött lesz így első félévben az átlagom,ha minden jól megy. :D

Úgyhogy nem teljesíthetetlen,magasak a követelmények,ahhoz,hogy mindenből 5ös legyél(vagy majdnem) kell ezerrel a mázli is. De aki akar,annak megy. Ez egyetem... aki folyton sír,hogy jajj így meg jajj úgy,az ne menjen az ELTE-re. Mondjuk én is szoktam csoporttársaimmal együtt szenvedni,de az nem igazi,mert én imádom ezt a fajta szenvedést:) csak néha jó együtt panaszkodni,de nem mindegy mennyire gondolod komolyan :D