Miért tanítanak ennyi felesleges dolgot? Kresz-t miért nem tanítják iskolában?
Igazad van, de bioszból akkor szűrjék ki a lényeget! Például ki nem sz*rja le a papucsállatkákat, és az ilyen növényi rostokat/sejteket?
Ha már biosz akkor legyen egy évig. Tanuljuk meg rajta az elsősegélynyújtást, meg az emberi szervezetet. Ez egy évbe belefér. És hagyjanak békén a papucsállatkákkal/harasztokkal/ és mindenféle egyéb dologgal.
Ezeknek a tárgyaknak maga a tanulás megtanulása a haszna.
Adnak egy alapot, amivel aztán elindulhatsz a magad választotta irányba.
Nem azért tanulsz "komolyabb" kémiát, hogy kémikus légy, hanem hogy elsajátítsd az összefüggések megértésének, az ok-okozati folyamatok felfogásának képességét.
( Ének, rajz pedig ad egy alapműveltséget.)
Informatikával egyetértek, de a KRESZ-t minek tanulja az, aki esetleg soha sem fog vezetni? Akkor meg az lenne a bajod, hogy minek KRESZ, mikor mondjuk egészségügyi okból nem is kaphatsz jogsit. Amennyi KRESZ ismeret kell egy gyalogosnak, azt megtanulja az általánosban.
Nem kötelező ám gimisnek lenni, ahol neked nem kell a kémia ott 1 év tessék lássék kémia van és viszont látásra.
Most mondhatnám, hogy a papucsállatka az egyedfejlődés egy darabkája, és olyanok figyelhetők meg az egysejtűeken amik minden élőlényben kimutathatók. Aztán meg jönnek állítólag orvosira meg gyógyszerre jelentkezők, hogy nem értik a 11.es sejtbioszt.
A legtöbb ember nem ilyen szélsőségesen hülye, valószínűleg te lennél a családod első generációs értelmisége, szóval egyáltalán elvárás ez a fajta szemlélet csak gondolom szólok, hogy nem hasra ütés szeren van összerakva a kerettanterv. Mindennek van értelme, és sok csak úgy jön elő, ha az alapoktól rendesen van vele foglalkozva, nem egy kicsit a nyitvatermőkkel, kicsit a papucsállatkával.
És az ég mentsen meg mindenkit az önjelölt életmentőktől. Jogsi tanfolyamon is az első amit megtanítanak, hogy hozzánenyúljál hívjámentőt hülye!
és kb ennyire is alkalmas egy szakképzetlen elsősegélyes.
Kémia azért valamilyen szinten hasznos egy bizonyos szintig.
Biológián is ez helyzet. Hátha még gyakorlatiasabb lenne. Látsd fentebbi hozzászóló.
Informatika ettől függetlenül kéne.
"A számítógép kiírta hogy nyomjak meg egy gombot, most mit kell csinálni?"
Kresz minek?
Mondjuk azért hogy ne legyen ennyi "bar**ardcú" meg "se**fej" gyalogos és biciklis.
Most hogy már van jogosítványom, egy picit megértőbb vagyok az autósokkal szemben, mert némelyik biciklis akkora b***ó hogy csak na.
Például hogy mikor KELL elsőbbséget adni, meg hogy miért tilos előzni zebrán.
Úgy szeretem amikor megyek előre és mögülem bevág elém egy biciklis a kereszteződésben, és jobban fel van háborodva hogy nem adtam meg neki az elsőbbséget, mint egy BMW-s aki előtt órákig mész 20-szal :D
> „Informatikával egyetértek, de a KRESZ-t minek tanulja az, aki esetleg soha sem fog vezetni? Akkor meg az lenne a bajod, hogy minek KRESZ, mikor mondjuk egészségügyi okból nem is kaphatsz jogsit. Amennyi KRESZ ismeret kell egy gyalogosnak, azt megtanulja az általánosban.”
Már ha megtanulja… Amúgy a kerékpáros KRESZ-ről is illene szót ejteni általánosban, meg inkább középsuliban, mert inkább akkor tájt kezd el rendesen önállóan kerékpározni, aki elkezd… (Amúgy nekem rémlik, hogy elmondták a táblák logikáját általánosban, hogy a kék/zöld téglalapok tájékoztatnak, a piros körök köteleznek, a piros háromszögek figyelmeztetnek, kivéve, ha csúcsukon vannak, mert az az elsőbbségadás kötelező. Hogy mire figyelmeztet/miről tájékoztat, az meg kiderül a rajta levő szimbólumból, ha egy delfinnél okosabb valaki.)
> „Jogsi tanfolyamon is az első amit megtanítanak, hogy hozzánenyúljál hívjámentőt hülye!”
És ha elszakadt egy artériája, akkor élőben végignézheted, ahogy meghal, még kiér a mentő… Ha egyedül vagy, akkor megértem, hogy a mentőhívás az első, de amikor tízen állnak körbe valakit, és nézik ahogy elvérzik, az egy kicsit gáz, mikor ha csak egy valaki oda megy, még a többi kilenc közül valaki hív mentőt, akkor megmenekülhetne szerencsétlen… (Megjegyzés: szerencsére még nem voltam ilyen helyzetben, így lehet, hogy én is csak néznék, de ha többet foglalkoznának azzal, hogy elmondják, mit kell csinálni, akkor nagyobb valószínűséggel akadna ilyen helyzetekben, aki megpróbál segíteni.)
Én is hasonlóan gondolkodom, mint Te Kérdező!
Csak én még kiegészíteném azzal, hogy szerintem a testnevelésnél feleslegesebb tantárgy nincs. Szerintem az összes készségtárgyat törölni kéne. (rajz, ének, tesi)
És igen, mért nem oktatnak KRESZ-t, vagy több idegennyelvet??
> „Csak én még kiegészíteném azzal, hogy szerintem a testnevelésnél feleslegesebb tantárgy nincs.”
Ez butaság. Minimális erőnlét és ügyesség mindenkinek kell. Nem azt mondom, hogy mindenki tudjon szaltózni meg ilyenek, de azért egy rúdon kapaszkodva tudjuk megtartani magunkat, vagy legyen annyi hátizmunk, hogy ha elcsúszunk egy banánhéjon, akkor ne húzzuk meg a gerincünk.
Kedves 4-es.
Alapműveltség része/Tanuld me, hogy megismerd és el tudd önteni mi érdekel. Erre ott az általános iskola 6-8 osztálya. Ha már valakit ott nem köt le a biológia akkor azt már később sem fogja. Kémiából meg 10/1 gyerek aki megérti az összefüggéseket. Mindenki más csak magolja. Kíváncsi lennék, hogy a hétköznapi életben hol használtátok a kémia órán tanultakat?
Kresz minek? Mert rengeteg a hülye biciklis. És attól, hogy te még nem fogsz vezetni nem kell tudni? De! Mert használod valamilyen szinten például kerékpárosként. És most erre feltehetnéd hogy a Kémiát is kell tudni amikor azt is fogod használni. Nem egészen. Kémiából ha csak egy kis fontos részt tanulsz meg, akkor azal megkönnyíted saját életedet. De KRESZ ismerete nélkül, másokat is veszélyezteted. Általános iskolákban meg már réges rég nem tanítják a KRESZ-t.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!