Félek az érettségitől, mit tegyek?
Ne félj.
Az érettségin a számonkérés tételek formájában zajlik; vagyis minden tantárgy különböző témakörökre vannak felosztva, amik lefedik a fontos részeket. Ezeket a télteleket te dolgozod ki. Pl. ha irodalomból az egyik tételed 'József Attila késői költészete', akkor erről vázlatosan összeírod, amit tanultatok. Ugyanígy végigmész az összes tételen, és előtted lesz minden, amit az érettségin kérni fognak, mind a szóbelin, mind az írásbelin. Ez alól kivétel a matematika, itt középszinten nincsenek tételek, teljesen elég, amit az órán készültök rá.
Én is most fogok érettségizni. Lassacskán elkezdődnek az ismétlések a 4 év anyagából és tételeket is kapsz, tehát azokat kell tudni, nem azt, amiből 9. osztályban röpdolgozatot írtál.
Február 15-ig le kell adni a jelentkezést. Május első hetében megírjuk az írásbeli részét, ami magyar, matek, töri és idegennyelv. (ha jól tudom, a sorrend is ez) Ha nem tettél előrehozottat, akkor azt is a kijelölt napon, később mint a fő tantárgyak.
Ezután június végén lesznek a szóbeli vizsgák, ez 1 nap alatt zajlik le és itt vége a tavaszi vizsgaidőszaknak. Megkapjuk a bizonyítványt és boldogok vagyunk. :)
először így soknak tűnik, de hidd el, nem nehéz
meg nem is kell tudni mindent, amit eddig tanultál, csak a lényeget
azt kell kidolgozni tételekbe (ehhez ha más nem, neten rengeteg segítség van, de elő tudod keresni a régi füzeteket és abból kiírni)
meg először csak az írásbelik lesznek utána meg van 1 bő hónapod, mikor otthon vagy és csak a tételeket kell tanulni
Az írásbelin sokkal többet kérdezhetnek, mint a szóbelin, hiszen a szóbelire megkapod a témaköröket, és arra csak azokat kell tulajdonképpen megtanulnod. Ezzel ellentétben az írásbeliben akármit kérdezhetnek a 4 év anyagából (na jó, nem mindent, töriből pl. középszinten Napóleon nincs is benne, de nagyjából megnézheted, hogy mi az, amit tudnod kell, mert neten fenn vannak az érettségi követelmények).
A tételekhez pedig szerintem a tankönyveket is használd fel, mert bár neten vannak kidolgozottak, meg egy csomó plusz infó, de ha nem konyítasz a témához, lehet hülyeségeket is találsz majd.
Én is idén érettségizem, angolból tavaly már csináltam egy előrehozottat, viszont nekem ott a biosz választottnak, így még +20 tétel. Én a töritől félek a legjobban, de tudom, hogy nem olyan vészes, mint gondoljuk! :)
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!