Mi értelme van az olyan óráknak mint az ének, rajz és testnevelés?
Ezek mehetnének alsóban, viszont miután elmúlt a gyerek negyedikes, ostobaság.
Ének teljes mértékben haszontalan, hogy az alap órák között legyen. Két eset van. Az egyik, hogy nem csinálnak semmit az órán, a másik, hogy megutáltatnak a gyerekkel mindent ami az énekléshez kapcsolódik. Ha valaki ezzel szeretne foglalkozni, annak vannak külön órák. Amúgy sem lett/lesz senkiből sem Mozart egy iskolában.
A rajz úgyszintén. Bár ezt egy-két munkakörben még hasznosítani tudják a diákok a későbbiekben, azok nagyjából teljesen eltérnek attól amit az iskolában "tanítanak". Aki egy kicsit is komolyabban foglalkozott rajzolással az tudja, hogy nem parancsszóra működik, végképp nem egy olyan környezetben, mint az osztály. Természetesen az rendben van, hogy alap formákkal, esetleg háromdimenziós ábrázolásukkal megbarátkozzanak a gyerekek, de amilyen ostobaságokat rajzolnak... nevetséges. Akit a rajz érdekel az - hasonlóan az énekhez - külön órákon, esetleg autodidakta módon tudja tanulni otthon. Rajzhoz ihlet kell és nem az, hogy kiosszanak valami nevetséges feladatot, hogy mit rajzoljanak le, majd, hogy osztályozzák. Ez egy készségtantárgy.
A tesi pedig még káros is. Na persze nem az egészségre, hanem a többi tantárgyra nézve (ugyebár a napi tesióra sokat elvesz). Aki lusta és egészségtelenül él, az nem lesz fit a heti öt tesitől. Aki pedig komolyan akar az egészségére figyelni, annak nem lesz elég az a napi fél óra futkorászás, ugrálás majd egy kis játék. Nem beszélve arról, hogy így is sokan edzésekre járnak. A testnevelés óra csak arra jó, hogy elvegye fontosabb óráktól az időt, leizzassza és még tovább benn tartsa így is 7-8 óra után a gyerekeket. Hab a tortán, hogy ezt még a végzős középiskolásoknak is kell csinálniuk.
Ezek mind csak a fontosabb tantárgyak rovására mennek. A tanulók készségeit pedig nem igazán fejlesztik. Osztályozásuk is értelmetlen. Van aki tud énekelni, van aki nincs, továbbá nem lehet meggyőzni egy fiatalt arról, hogy bármi értelme van annak, hogy tudjon szolmizálni. A rajz is valakinek megy, valakinek nem. Nagy részben a művészetekhez veleszületett tehetség kell. A nagydarab, súlyosabb gyerek pedig értelemszerűen nem tud úgy teljesíteni, mint egy vékonyabb, sportosabb társa.
Én teljesen egyetértek veled, hozzáteszem fitt vagyok, valamint igen jól rajzolok :) A zenéhez mondjuk nem sok közöm van a hallgatáson kívül.
Ezek olyan tantárgyak amik szakkör formájában lennének jók, önszorgalomból.
Szerintem is teljesen igazad van.Az úgy magában bosszantó,amikor pénteken,az utolsó órád rajz,vagy hogy úgy szint utolsó órád az ének,vagy a tesik,viszont még kibírható,hogy üldögélsz ott. A probléma akkor kezdődik,amikor az iskola nagyon jó a sportban,és ehhez bizony a (mozgásilag) legkegyetlenebb tanárok tanítanak.
Nem is lenne baj,mert ha én elkezdek valamit sportolni,akkor a legjobb edzőt akarom. Na de mondanom sem kell,hogy nincsenek külön tesi tanárok átlagos tesire,szóval a csapatedző és a tesi tanár ugyan az...És ez bizony nagyon nagyon áthat a tesi órákra. Ő hozzá van szokva a jólneveltséghez,a jó teljesítő képességhez,és ha belőled hiányzik,akkor bizony esténként azon fogsz sírni a párnád között,hogy holnap már megint tesi óra,és már megint szenvedned kell...
Ének nem megy:3-as leszel. Rajz nem megy: 3-as leszel.
Tesi nem megy: 2-es leszel,de egy csomó megalázkodáson kell átmenned,gyomorgörccsel mész iskolába,és emellett keményen végig kell dolgoznod az órát.(Volt úgy,hogy annyira remegtek a lábaim a fáradtságtól,hogy 1 emeletet nem tudtam megtenni-de nyilván,az izomláz részének hálás vagy,hisz erre van a tesi óra. A megalázkodás és a terrorizmus már sokkal-sokkal rosszabb. És szerintem ez azért is igazságtalan,mert ha nem megy a matek,elfogadja a matek tanár,és megelégszik azzal,ha tartod a szinted.)
Azzal egyetértek, hogy nem kell túlzásba vinni ezeket a tárgyakat, de alapszinten azért mégis jobb, ha mindenki megismeri őket.
Az, hogy valaki ismerjen pl. magyar népdalokat, nótákat, hozzátartozik a magyar kultúrához és alapműveltséghez. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek kiválóan kell tudni őket, de legalább ismeretség szintjén.
A rajzóra pedig fejleszti a kézügyességet, kreativitásra ösztönöz, de épp kikapcsolódás is lehet két nehezebb tárgy közt.
A testnevelés pedig fontos mind mozgás, mind egészség szempontjából. A baj az, hogy eldarabolják 45-percekre. 45 percbe nem fér bele normális bemelegítés, nincs idő semmire, a végén pedig valóban, zuhanyzásra sem.
Legalább 3x45 percet kéne egyben tartani, úgy lenne értelme. Rendes bemelegítéssel, a végén tusolási lehetőséggel.
Mindhárom tárgy hasznos. Ének, rajz, heti 1-2 óra nem hiszem hogy bárkinek is megártana.
Másrészt ilyen alapon azt is mondhatnánk, hogy ne kelljen tanulni matekot se, meg történelmet se, stb. médiát se, ... aki akarja, tanulja meg szakkörön!
Nem így működik ez! A szakkörök célja, hogy az alaptudásra építkezve, plusz, specifikusabb ismereteket adjon. De az alapokat, így a rajzot, éneket is bizony az iskolapadokban kell megtanulni, és ez így van rendjén.
12-es, teljes mértékben átérzem a te problémádat is. Felsőben két évig egy borzalmas, csak az erőt elismerő testnevelés"tanárunk" volt. Szörnyű volt, pedig akkor még nem is volt heti öt órába bevezetve.
13-as, ezért mondtam, hogy alsóban még helyük van ezeknek. De felsőtől már nem lehet egy gyerekre ráerőltetni, hogy népdalokat tanuljon meg. Így is a főbb nemzeti dalaink, énekeink irodalom órán tanítva vannak, az, hogy olyan dalokat nem tud, mint az A csitári hegyek alatt vagy hasonlók, nem teszi kevésbé kulturálttá, műveltté a gyereket. Alapműveltségnek sem nevezném. Ami ahhoz tartozik azt ugyanúgy irodalomórán tanulják meg.
"A rajzóra pedig fejleszti a kézügyességet, kreativitásra ösztönöz, de épp kikapcsolódás is lehet két nehezebb tárgy közt."
Ezzel sem értek teljes mértékben egyet. Mikor kiadják, hogy rajzolj le egy falevelet, vagy másold le ezt, másold le azt, az kreativitást nem ösztönöz, pedig a legtöbb rajzóra ebből áll. Kézügyességet sem igazán fejleszt, esetleg szem-kéz kordinációt. Kézügyességet az fejlesztene, ha kötögetnének vagy hasonlók (utóbbi példák is értelmetlenek lennének). Ahogy mondtad pihenésre jó két óra között, de szerintem minden tanuló egyetértene abban, hogy inkább legyen ennyivel rövidebb a tanítási nap, mert ha hazamegy is értelmesebben tudja tölteni az idejét.
"Másrészt ilyen alapon azt is mondhatnánk, hogy ne kelljen tanulni matekot se, meg történelmet se, stb. médiát se, ... aki akarja, tanulja meg szakkörön!"
Szerintem nem teljesen jött át amit próbáltam mondani. Amiket mondtál (matek, történelem) szinte minden munkakörben hasznosítani tudják, egy részét a hétköznapokban is. Ezért ezek fontosak. Ezzel ellentétben a rajzzal és énekkel már nem ez a helyzet.
A probléma az, hogy mikor az informatika, kémia, fizika, földrajz is választható tantárgyként megy tovább, addig a rajz, ének és tesi ugyanúgy ottmarad, teljesen feleslegesen.
"Mindhárom tárgy hasznos. Ének, rajz, heti 1-2 óra nem hiszem hogy bárkinek is megártana."
Ha úgy vesszük, hogy minden héten van egy rajz és egy ének óra, az a kötelező testneveléssel együtt már minimum heti hét óra plusz, ami valljuk be, nem kevés. Végképp nem egy gimnazistának/szakközépiskolásnak.
Több barátom volt, akinek hetente egyszer-kétszer kilenc órája is volt. Én általában megúsztam "csak" napi 7-8 órával, amihez hozzájött az otthoni 1+ óra tanulás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!