Programtervező informatika, vagy mérnökinformatika, vagy gazdaságinformatika?
Idén végzek a gimnáziumi tanulmányaimmal és nem tudom melyik alapképzésre jelentkezzek, a matek és az infó megy, nincs semmi gondom velük, ebből a két tantárgyból fogok is érettségizni, mindkettőből középszinten. A kérdésem az, hogy szerintetek melyik képzés nyújtja a legversenyképesebb diplomát, melyik képzés által szerzett tudást tudom a legjobban hasznosítani. Voltam nyílt napokon is, az ELTE-IK-n, az SZTE-TTIK-n és a BCE-GTK-n, de legkevésbé a gazdaságinformatika fogott meg, mivel nem látom sok gyakorlati hasznát. A mérnökinfó és a proginfó között vacilálok inkább. Fizika nem a kedvenc tantárgyam volt, de ment, meg tudom tanulni.
A válaszaitok előre is köszönöm.
Ui: a távolság nem akadály :)
Mindenhol azt írják, hogy a Corvinus gazdinfó szempontjából nem jó, mert inkább a gazdasàgi részen van a hangsúly, de ez nem igaz.
Nézzétek meg mondjuk az Óbudai egyetem gazdinfós kèpzèsèt ès rögtön láthatjátok, hogy nem igaz.
KB. ugyanaz a gazdinfó minden egyetemen.Lehet, hogy a Corvinuson nehezebb meg esetleg több gazdasági tárgyból választhatsz, de az nem vesz el az informatikai tárgyakból.
Ráadásul elég jónevű egyetem, sok lehetőséggel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!