Miért van egyre több jó tanuló az iskolában?
Kedves Kérdező!
A természettudományi tantárgyak tekintetében szerintem biztosan sokkal rosszabb tanuló van most, mint volt régen. Ugyanis sajnálatos módon, az utóbbi kb. 20 évben folyamatosan leépítették az eme tárgyak oktatását. Óraszámcsökkentések, összevonások, nem gondozott fizika szertárak, stb.
Középiskolában valóban sokan nem tudnak számolni számológépen/vagy rosszul használják.
Egy mérnöki karon viszont ma is ki kell tudni számolni minimum ugyanazt, amit régen kiszámoltak logarlécen.
Szerintem a nagyobbik baj, hogy sokan egyszerűbb műveletek eredményét nem tudják megbecsülni. De ez meg valószínüleg általános iskolába vezethető vissza.
Nem tudom, manapság hogy tanítják pl. a szorzást, osztást, ált. iskolában, mikor én tanultam még, akkor nem szabadott használni számológépet.
Papíron tanultuk meg. Aztán mindenkit kihívott a tanár egymás után a táblához, és a táblán szoroztunk, osztottunk, stb.
Lehet, hogy manapság már túl korán megismerik a diákok a számológépet, így kisebb jelentőséget tulajdonítva a fejszámolásnak ill. kézi számolásnak.
Nálunk általános iskola, felső tagozatban matematikából minden óra elején kb. 10perc fejszámolás volt.
Ez segített abban, hogy egyszerű műveletek végeredményeit megbecsüljük, ez hasznos lehet, pl. a napi bevásárlás során is.
Kedves 9-es válaszoló!
Sajnos manapság a boltban rá kell írni, hogy mennyi kg/l-kénti ára, szóval nincs szükség fejszámolásra a boltban. És nekem volt szerencsém természettudományos/műszaki szakon olyan hallgatótárshoz, aki nem tudta kezelni a számológépet egy egyszerű képlet kiszámolásához. És még valami, nekem sokszor felforr az agyvizem, mikor egy újság (ál)tudományos rovata hülyeségeket ír biológiából, kémiából és a sok értelmes meg elhiszi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!