Mennyire lenne esélyem a BME-VIK Mérnök informatikus karán?
Ha tudsz programozni, az nem baj, de azt is megtanítják az alapoktól. Mint ahogy a matekot meg a fizikát is. Ha tudsz tanulni, akkor menni fog. (Kevésbé számít az, hogy mit tudsz, aki tanult analítist, annak lehet hogy az első félév könnyebb lesz, de utána ugyan ott lesztek.) Tartanak felkészítő matek és fizika tárgyakat azoknak, akik kevésbé sajátították el a középiskolai tananyagot, így emiatt én nem aggódnék. (Viszont ha felveszed, akkor nyilván több teher lesz rajtad.)
Most csináltak új mintatantervet a VIKen, így az első félév talán kissé könnyebb lesz, mint eddig volt.
Matekra azért egy kicsit gyúrjál, de igazából nagyrészt kitartás és szorgalom kérdése is. Volt több olyan ember is, aki azért bukott Analízist, mert hát mit tanítanak ott: egy kis határérték-számítást, deriválást, integrálást, ó hát ez könnyű, aztán ZH-n jött a hidegzuhany... Aztán nem sikerült a másik ZH se, aztán nem lett aláírása, nem mehetett vizsgázni.
Infón a fizika annyira nem húzós, de ha nem olyan jók az alapjaid, azért ne vedd felválról.
Össze fogod sz@ rni magad. Komolyan mondom, matek közép már egy évtizede óta vicc szintű, és itt nem csak programozni kell. Ha nem vagy pro fizikából jelenség és számolás szinten, egyáltalán nem ajánlom. Jah, matek meg diszkrét matek (bsz1-2), algoritmuselmélet, szép szórótárgyak, ha nem áll rá az agyad b@ aszhatod. Analízis 1 egyébként első félévben egy ingyen tárgy. Folyamatosan nehezedik az egész, stb... De ezt sok helyen megtalálod. A PHP-s tudásod meg meg se említsd, mert a vén f@ sz oktatók csak kinevetnek hogy az nem tudás (itt a legkisebb problémára is enterprise j2ee/ms megoldást csinálnak, csak fizessék alá a vasat). Én viszonylag egy erős gimiben tanultam, OKTV-ztem matekból és a fizika is ment, gimiben tanultam a full analízist és azért a jó diplomáért meg kellett izzadni. Ja és ez csak BSc, most csinálom a mestert, azt hittük jöbvünk, örülnek végre nem szop@ tnak - DE!
Persze meg lehet csinálni a 7 év alatt is a 3,5 éves képzést, kettessel, csak jó kérdés hogy mi az értelme. Egy haverom első után itthagyta a ge cibe (32/60 kredit, ki se rúgták volna), elment óbudaira és ott 4-5. A munkáltató meg már egyre kevésbé nézi a papírt. De ha nincs elszántság, elhatározás, nem ajánlom. Amire te végzel (3-5 év attól függ alap vagy mester), az is lehet,hogy már semmit nem fog érni a BME-s diploma a többihez képest. Egyébként jó a rendszer, nekem tetszik, mert ez a hobbim, és sokat tanultam, de átlag szorgalmi időszakban 8-10 óra ráfordítás (első 3 hét semmi utána meg 14-ezés :D)
(Aról nem is beszélve hogy anyagilag nem biztos megéri csúszni, lásd 2011-es tüntetések és NFTV)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!