Elektív mutizmussal hogyan lehet egyetemen tanulni?
Figyelt kérdés
A helyzet az, hogy 3 éves koromban állapították meg, hogy elektív mutizmusom van. A szüleimen és a tesómon kívül senkivel sem vagyok képes beszélni, még a nagyszüleimmel és más közeli rokonaimmal sem. Általánosban nem igen fogadtak el sem a diákok, sem a tanárok. Volt olyan tanárom, aki állandóan kényszerített, hogy szólaljak meg, mert hiába írok minden dolgozatot hibátlanra, meg fog buktatni. Pedig minden évben megkapta az iskola a papírt róla, hogy csak írásban lehet számon kérni. Gimnáziumban már elfogadtak ilyennek, bár eleinte próbálkoztak, hátha sikerül. Többször volt, hogy annyira szerettem volna megszólalni, hogy egyszerűen sírva fakadtam, mert képtelen voltam rá. Most érettségi előtt vagyok, de a szóbeli részét annak is írásban fogom letenni. Jelentkeztem egyetemre, de nem tudom, hogy ha felvesznek, ott mennyire fogják ezt tolerálni. Lehet ott is kérvényezni, hogy szóbeli helyett írásban vizsgázzam? Nagyon ritkán sikerül megszólalnom, de csak ha nagyon muszáj, és akkor is csak pár szót tudok kinyögni. Szégyellem is, hogy ilyen vagyok, és hogy 14 éve tartó kezeléssel sem sikerült megjavulnom. Más is van ilyen helyzetben, esetleg valami tapasztalata erről?2014. ápr. 13. 02:09
1/3 A kérdező kommentje:
Bocsánat, elírtam. 16 éve járok kezelésekre és szedek gyógyszereket. 19 éves lány vagyok.
2014. ápr. 13. 02:13
2/3 anonim válasza:
Szia! Végül sikerült bejutnod az egyetemre?
Egyébként az én öcsém, aki most 13 éves, ő is mutizmusos. Nála kb 5 éve tart ez.
Nem tudok sok mindent erről a betegségről, de az ő tünetei: egyáltalán nem beszél mással, csak a szüleinkkel, velem elég ritkán, és egy-két olyan szomszéddal aki a családhoz közel áll. De a szüleinkkel mindig tiszteletlenül, volt olyan, hogy nekik akart menni. Nagyon szorong, illetve evészavara is van.
3/3 anonim válasza:
Most találtam meg ezt a kérdést, és engemet is érdekelne, hogy azóta mi történt veled?
Felvettek-e az egyetemre? Hogy fogadtak, elfogadtak?
Tényleg érdekelne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!