Az irodalomtanárok miért magasztalják és dicsőítik azokat a költőket is, akik alkoholisták, narkósok, őrültek, agresszív idegbetegek voltak?

Mert a legtöbb költő ilyen volt.

Csak akkor tudtak alkotni, ha volt valami kehéjük.

Most gondolom a 20. század első felében élő költőkre gondolsz. Na ezek a tipikus drogos, alkoholista, depressziós illetők. Általában mindenféle szórakozó helyekre jártak és az ilyen helyeken be tudták szerezni a szükséges anyagokat. És hogy miért? Le akartak nyugodni, lazulni, hogy az írásra tudjanak koncentrálni, vagy éppen bánatosak voltak és egy kis vidámság kellett nekik.

(Az én kedvenc költőm József Attila, aki szintén agresszív, idegbajos, drogos volt.)

Én is és a tanárok is azért szeretik ezeket a költőket, mert jó verseket írtak és nem azért mert ilyen mocskos életük volt.

(Én az első vagyok)

Második, igazad van, de azért érdemes a költő életével is foglalkozni egy kicsit (bár az inkább történelem).

Pedig manapság már ezekkel a kis "titkokkal" fel lehetne kelteni az érdeklődést. Amúgy én is József Attilát szeretem nagyon, de hát ő sem volt normális. :)

Ha megfigyeled a művészlelkeket, akár csak a környezetedből, akkor meglátod, hogy mindegyiknek van valami kis stiklije.

21.50-es vagyok. Egyetértek veled, előző válaszadó. Tényleg jók azok az iskolák, amik nem a szerző életrajzával foglalkoznak az elemzés közben, de azért lássuk be, hogy egyes költőknél, íróknak nem lehet kizárni az életrajzot (de szerencsére erre is van egy irányzat).

A "stiklikről" pedig azért írtam, mert van szerencsém olyan írókkal, költőkkel találkozni, akiknek még csak néhány publikált művük van. És ezekben az emberekben tényleg van valami a tehetségen kívül, ami egy áltagemberben nincs. Ez pedig minden valószínűség szerint idővel felerősödi.