Be lehet így jutni orvosira?
Sziasztok!
Annyi lenne a kérdésem lényege, hogy gimiben nem tanultam túl jól, mert nem tudtam mit akarok, a tanároktól csak kaptuk, hogy úgyse visszük semmire stb. Nem érettségiztem ennek ellenére rosszul, mindenem 4-es, 5-ös, csak matekból kaptam hármast.
De az év közi jegyeim egyáltalán nem voltak kiemelkedőek. Őszintén szólva nem tanultam, mert semmi elvárás nem volt. Ezt mostmár sajnos nem bírom visszacsinálni.
Duplázással szeretnék bekerülni, mert sok esélyem van rá, hogy úgy meglesznek a pontjaim (most kell még érettségiznem kémiából és attól függ). Ha bejutok ott nem fognak megítélni a gimnáziumi eredményeim alapján? Mert minden egyetemen ellenőrzik a középiskolás eredményeket.
Persze tudom, hogy a pontok számítanak, de ígyis nagyon sokan kapnak beszólásokat amiatt, hogy duplázással tudnak csak elérni eredményeket.
Elnézést a kusza kérdésért..
Nemhogy a középsulis eredményed nem érdekel ott senkit, de majd az ottani jegyeidet is leszarja mindenki. Egyetlen ember vagy a több tízezerből az egyetemen. Maximum a szigorlatos tárgyaknál fogják megnézni, hogy a korábbi félévekben milyen eredményt értél el, de ott is csak az adott tárgynál.
Az egyetlen ember, akit érdekelni fog a jegyed, az saját magad leszel. Senki nem fog ott se könnycseppet morzsolni érted, se megtapsolni, hogy hmm ez a gyerek tavaly milyen ügyes volt patológiából :D
Orvosira két emelt kell. Egy biológiából, és egy fizikából vagy kémiából.
Ha elégedetlen vagy a matekkal, akkor abból is érettségizhetsz még egyszer, csak egy jó tanár kell, akivel átvesztek mindent.
"Mert minden egyetemen ellenőrzik a középiskolás eredményeket. "
Azt nézik meg, hogy azok a jegyek szerepelnek-e benne, amik a papírokon, amiket beadtál a jelentkezéshez. Szerinted ezt mégis ki csinálja?
Az összes professzor összeül az egyetemen, és ezzel töltik az idejüket, Ne röhögtess már.
Senki nem fogja látni a jegyeid....
Amúgy orvosira két emelt kell, remélem tudod.
Köszönöm a válaszokat!
Igen, tisztában vagyok azzal, hogy két emelt kell. A biológia már megvan és az jól sikerült, szóval már csak a kémia van hátra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!