Miért nem tudnak először köszönni a tanárok néha?

Haverok vagytok, vagy miért köszönne ő előre neked?

A tanárok régen sokkal nagyobb tiszteletnek örvendtek, és szerintem neked illene előre köszöntened. Nálunk az egyetemen van aki még a takarítónőnek is köszön, mert tudja hogy jól esik neki, ha emberszámba veszik egyáltalán. Egy reggeli jóízű üdvözléssel nincsen semmi gond.Ekkora problémát nem kell ebből csinálni! Régen még a szülőket is magázni kellett. Ahhoz képest már azon gondolkodnak a fiatalok hogy miért nem a tanár köszön előre (néha). Magyarázhatod ezt azzal hogy "ötösöm van, nincs intőm" blabla, nem jelent semmit, ha nem tudsz gyakorlatban is intelligensen viselkedni.

Na látod kibujt a szög a zsákból. Hiába vagy kitűnő tanuló nem vagy intelligens. Sőt ez utóbbi beszólásod inkább bunkó volt.

Itt többen magyarázzuk neked az illemet. Azt,hogy nem érdekes,hogy ő hogyan viselkedik ha intelligens és udvarias vagy betartod az illemszabályokat akkor is ha a másik szerinted fennhordja az orrát.

Erre beszólsz egy ilyet,hogy ki ő?

Hát még is, egy lehet anyád vagy apád lehetne vagy min a nővéred, bátyád. Aztán ő tanult az egyetemen és lehet amit te nem tudsz szívét lelkét beleadja abba,hogy te intelligens légy. Aztán meg lehet családja van, Min ezekért kéne tiszteld. Ahogy tiszteled apádat anyádat és a testvéredet. De ezek szerint neked semmi sem számít.

Szóval a minimális tisztelet jele,hogy előre köszönsz ahogy az illemszabályok diktálják.

Véletlen kérdésként dobta fel a kérdésedet a rendszer. Bár majdnem három éve írtad ki, úgy döntöttem válaszolok rá, mert érdekes problémát vet fel. Én megértelek, és ami talán meglepő: tanár vagyok. Ne törődj azokkal, akik "beszóltak" itt Neked, ők valószínűleg soha nem fogják megérteni miért akadtál ki. Úgy gondolom, hogy azon ritka emberek közé tartozol, akik mernek szabadon, eredeti módon gondolkodni és el is merik mondani a véleményüket/kérdésüket, ez pedig nagyon fontos. Jól érzed, a tisztelet kortól, nemtől, vallástól stb. függetlenül mindenkinek kijár és egyáltalán nem vagy bunkó amiatt, ha úgy érzed bizonyos szituációban a tanáraidnak kellene köszönni amikor elhaladnak előtted a folyosón. Megrögzött, bekövesedett, helyesnek vélt "illem"szabályoktól függetlenül ez így van! A legtöbb tanár viszont nagyképűséggel palástolja szakmai és gyakran emberi hiányosságait. Másképp nem tudják a tekintélyüket fenntartani az iskolában, csak úgy, ha éreztetik a gyerekkel, hogy ők felsőbbrendűek koruknál, iskolázottságuknál fogva. Ezzel persze nem érnek el valódi tekintélyt (nevezzük inkább tiszteletnek, mert a tekintély szótól tanárként is kiráz a hideg!), tehát valódi tiszteletet. Az igazi tisztelet szívből jön. Megfélemlítéssel, megalázással, beképzelt, elszállt viselkedéssel, lekezeléssel azt nem lehet elérni, de sajnos sok tanár ezt nem tudja és valahol legbelül félnek is attól, hogy képtelenek az elvadultabb, rendetlenebb gyerekekkel bánni. Nem tudnak tanítani, mert nem tanították meg őket a főiskolán/egyetemen a gyakorlatra és/vagy nincs érzékük, kedvük a tanításhoz. Nem tudnak pozitív irányban hatni a gyerekekre, emiatt félnek, hogy a fejükre nőnek. Sok kolléga gondolja úgy, hogy "bratyizás" jellegű, ha azt érezteti valaki a tanulókkal, hogy egyenrangúak vele. Pedig ez nem igaz, van különbség! Attól még, hogy nem pöffeszkedem a koromnál, tanultságomnál fogva, én határozom meg mi történik a tanórán illetve a gyerekekkel bizonyos kérdésekben együtt is lehet működni anélkül, hogy a fejünkre nőnének. Ehhez kell egyfajta magabiztosság és az, hogy tudjam tanárként, hogy mit akarok, mik a céljaim. Sokaknak sajnos ez nem megy, nem könnyű a tanári pálya. Így tehát marad a jól bevált alá-fölérendeltségi viszony az iskolákban, ami részben megnyilvánul abban is amit leírtál. Van azonban egy másik jelenség: a csendőrpertu, ami szintén jellemző az iskolákban. Nem vagyok egy Nyugat majmoló személy, de a következő cikk nagyon tetszett:

[link]

Németországban és Franciaországban már a legtöbb tanintézményben magázzák, tehát magukkal egyenrangúan kezelik a diákokat a tanáraik.

Bár ha jól számolom már betöltötted a 20. életévedet a kérdés kiírása óta, azért utólag mégis elmondom mi a legcélravezetőbb. Mivel nem tudsz változtatni a bekövesedett és a (részben a fentiekben leírtak miatt is) beképzelt tanárokon, tekintsd úgy, mintha nagyvonalú lennél az irányukban. Azzal a személlyel szemben is, aki nem köszön vissza Neked. Ha 3 éve írom ezt a kommentet azt mondtam volna, köszönj előre nekik, még akkor is, ha lekezelőnek érzed és nem fogadják. Kifejtem miért.

Amikor még általános iskolába jártam az igazgató egy idősebb férfi volt, akinek reggelente, amikor végigvonult az iskolaudvaron egy ideig köszöntünk, majd egyszer csak senki nem köszönt neki, mivel ő soha nem fogadta a köszönésünket. Ekkor egyszer felháborodott és elkapott egy gyereket találomra, majd fülénél fogva, bevitte az igazgatóiba, jól lehordta és intőt adott neki, amiért nem köszönt előre. Osztályfőnöki órán pedig minden osztályban elmondták, hogy az igazgató úrnak kötelező előre köszönni, ne forduljon elő soha többet, hogy senki nem köszön neki, mert...! Az iskolaigazgató viselkedését gyerekként is gyengének és butának éreztem, de most sok évtizeddel később, tanárként is ugyanezt érzem. Ő sem tudott másképpen bánni a gyerekekkel csak szigorral, lekezelően, de semmi szeretet nem volt benne! Egy rettegett alak lett, akinek szemtől-szembe riadtan köszöntek a gyerekek, amikor pedig elfordult nevetve nyelvet öltöttek rá, bemutattak a háta mögött és persze keringtek a szóviccek róla a suliban. Nem feltétlenül volt ő gonosz ember, csupán nem volt alkalmas a tanári pályára a lelki beállítottsága miatt. Úgy érzem nem érdekelték a gyerekek és nem is szeretett minket, sőt egyenesen utált, talán más foglakozást szeretett volna és benne maradt emiatt a keserűség egy életen át. Sajnos ismerek hasonló kollégát. Az emberek nehezen változnak. Ahogyan nincs értelme a lekezelésnek az élet egyetlen területén sem, ugyanígy a tanár-gyerek viszonyban sincs helye, de elterjedt, mert gyors,legtöbbször hatékony megoldást jelent és gyakran szőnyeg alá söprik vele a valódi problémákat.

Van egy jó idézet:

"A jó modor a mások érzéseire való tudatos érzékenység. Ha rendelkezel ezzel a tudatossággal jó modorú vagy és nem számít, melyik villát használod." (Emily Post)

Ez ráillik az általad vázolt helyzetre: a tanárokra, akik azért nem köszöntek Neked, mert magukban pöffeszkedve elvárták volna, hogy előre köszönj nekik valamint azokra a tanárokra is, akik szándékosan nem fogadták a köszönésedet. Még egyszer mondom, igazad van! Aki érzelmileg intelligensebb, érzékenyebb, az meg is érti ezt. Az érzékenység pedig nem gyengeség, bár sokan helytelenül annak tartják.

Ha valaki azért nem tisztel meg egy másik embert ha úgy hozza az egyedi szituáció, mert kialakult egy olyan illemszabály, hogy a másiknak kell előre köszönni, akkor az illetőben még nincs meg a tudatos érzékenység másokra, jóllehet sokak által elfogadott módon cselekszik.

Miért tanácsoltam volna mindezek ellenére,hogy köszönj előre a Téged tudatosan lekezelő tanáraidnak? Mert egyszerűbb felülemelkedni a korukból, tanári mivoltukból eredő felsőbbrendűségi komplexusukon, mint tanulóként "megnevelni" őket arra, hogy minden egyes emberi lény megérdemli a tiszteletet. Az ilyen tanároknál Neked gyerekként nem lehetne egy eredeti gondolatod sem, mert jön a mit képzelsz Te? és hasonlók...

A másik ok pedig az, hogy ha már ők annyira különbnek érzik magukat Nálad, hogy képtelenek előre köszönni, tehát átérezni, hogy nem vagy kevesebb tőlük és saját bizonytalanságukból fakadóan nem képesek tiszteletet mutatni, mint egy embertársuknak, legalább annyira, hogy visszaköszönnének, akkor próbálj Te tudatosan érzékenynek lenni az ő érzéseikre! Oly módon tedd ezt, hogy megérted: nincs igazuk, de a tiszteletlenségük gyakran tudatalatti belső bizonytalanságból fakad. Az a személy, aki igazán erős, legyen bárki és bármennyi idős is, nem érzi magára nézve megalázónak, hogy egy fiatalabb embertársának, tanítványának előre köszönjön. Éppen belegondoltam az egészbe: ha én megyek végig a folyosón és ott ülsz, lyukasóra, sehol senki, észreveszlek, Te éppen nem figyelsz, bambulsz, én odaköszönök, Nincs ebben semmi, attól én még ugyanolyan értékes ember vagyok saját magam előtt korommal és megannyi diplomámmal, továbbképzésemmel, mint a szituáció előtt. Aki meg nem így gondolja, kit érdekel a véleménye?! Ha Te veszel észre először és én haladok végig bambulva a folyosón, köszönsz, én valószínűleg meghallom, mert jó a hallásom, és fogadom a köszönést. Egyszerre vesszük észre egymást, egyszerre köszönünk!

Lehetne még tovább elemezni egy ilyen szituáció kimenetelét, de ennyi most legyen elég. Mindenre van megoldás, anélkül, hogy lekezelnénk egy másik embert!

Üdv.!