Anyukák! Ti mit gondotok erről?

Osztom a 11:56 perckor írott választ! Első lépésként az lepett meg, hogy a szülő nem mehet be az iskola folyosójára a gyermekével. Elég furcsa elvárás. Itt már bukik a dolog. Elhiszem, hogy önállóságra kell törekedni, és ezt a gyerek ily módon tanulja meg, de ezt másképp is meg lehet oldani.

A másik a kineziológus, vagy pszichológus kérdése. Ez utóbbira szavaznák, hisz egy szakember jobb irányba tudja terelni a dolgokat, amely nem biztos, hogy pénzbe kerülne.

Harmadik. Olvastam olyan hozzászólást, melyben azt tanácsolják, hogy iskolaváltás előtt a leendő tanárt kell megkeresni és felvenni vele a kapcsolatot. Ez egy jó ötlet, főleg, ha az adott iskolába valamely ismerősötök gyermeke jár, akkor onnan is lehet informálódni.

Ha a gyerek nem érzi jó magát és szorong, akkor valóban tanácsos lenne elgondolkodni a váltáson. Persze kérdés, hogy a tanító az ominózus beszélgetést követően, miképp viszonyul a gyerekhez, de! nehéz lesz a bizalmat gyorsan elérnie a testvérednél.

Persze velem is kiabáltak párszor, de nem vagyunk egyformák. Ki érzékenyebb, ki nem. A váltás viszont lehet, hogy olyan mederbe terelné a tesód életét, amelyben szorongások nélkül a maximumot tudná kihozni magából és a tanulást és az iskolába járást is megszeretné.

A mi iskolánkban is tilos bemenni a folyosóra, a termeket zárják, hogy ne mehessenek be csak a gyerekek tanári felügyelettel, sőt, a gyerekeket hozzák ki tanítás végén az épület főbejáratához.

Év elején elmondták, hogy ez a szabály. Egyrészt a tantermekben nagyon drága felszerelési tárgyak vannak-interaktív tábla, számítógépek-, másrészt a gyerekek minden iskolai felszerelése bent van -könyvek, füzetek, rajzfelszerelés,stb. Így elkerülhetőek a véletlen rongálások és a szándékos lopás is. A folyosón pedig a szekrényekben tárolják a kabátokat, így onnan is elvihetné bárki idegen, ha beengednék a szülőket. Napközben az iskolai bejáratok le vannak zárva, csak a portán keresztül lehet ki-be jutni. Gyerek ki csak tanári engedéllyel mehet.

Kiabálás nálunk is szokott lenni. 21 gyerek, amiből 20 igencsak eleven, hát néha kell is kiabálni, hogy egyáltalán meghallják őket. Mondjuk nem durva ordítozás, inkább csak emelt hang és semmi csúnya beszéd.

A guggolás húzós büntetés egy kisgyereknek. Mondjuk az is igaz, hogy nem kell mindent feltétel nélkül elhinni egy 7 évesnek, lehet hogy a 20 az csak 10 volt, de a lényeg az, hogy ilyen büntetést ebben a korban nem kellene még alkalmazni.

Én körbekérdezném a szülőket, hogy nekik milyen tapasztalataik vannak, sőt, még osztálytársakat is, hogy ők miket látnak, hallanak naponta.

A következő szülői értekezleten felvetném a témát és mindenképpen elmondanám a tanítónőnek, hogy ha továbbra is így büntet, az igazgatóhoz elé viszem a problémát.

Én meg dolgoztam az oktatásban és sajnos van min aggódnia az anyukának. Nagyon is átvizsgálnám a helyzetet. Először is vidd el egy gyerekpszichológushoz aki majd megnézi, hogy a gyerek csak szín játszik-e vagy ez tényleg valós okokra vezet vissza.

Nagyon sok pedagógust én pl. kirúgnék. Okkal.

Igen,enktek is változtatni kell.Természetes,hogy otthon ő mindenkinek a szeme fénye,de ez nem igaz másokra.A tanitónőnek ő egy a 20 gyerekből és rá ugyanannyi figyelmet kell fordítania,mint mindenkire,ami nem könnyű.Sajnos 20 különböző gyerekről beszélünk,akik ideális esetben különböző bánásmódit igényelnének a természetük,habitusukból kifolyólag.Azért lássuk be,a tanár is csak ember és valahogy muszáj egy egységes fegyelmet megtartania.Ha Pistikének megengedné,hogy késsen óráról,mert hogy ő lassú,akkor Tibike is megtenné és Lacika is és ezzel már szét is esett a banda.Pont az ő korukban kell lefektetni a fegyelem alapjait,amikor bizony meg kell tanulni,hogy van egy főnök és egy szabályzat,amit be kell tartani.Az osztály és iskolaközösséghez pedig alkalmazkodni kell és vannak farkas törvények,amiket meg kell tanulni,mert ebből áll az élet is. Ő ráadásul fiú,így még több bátorságot és határozottságot várnak tőle,mint egy lánytól.Tudom,hogy még kicsi,de ez nem egy napos lecke,amit ráér 15 évesen megtanulni.

A guggolást én sem tartom jó szankciónak,erről beszélnék a tanárral,de a büntetést jogosnak érzem és minden aól nem húznám ki a fiam,mert akkor a többiek is megutálják majd!

sajnos a gond ott kezdődik hogy fűt-fát felvesznek a tanítóképzőkbe/tanárképzőkbe és tényleg tapasztalatom szerint 100ból 80 ember ott nem tanárnak való és mégis az lesz. viszont a másik oldalról megközelítve tényleg lehet hogy a kisfiú túl érzékeny, az is lehetséges,hogy egy kicsit határozottabb felszólítás, vagy egy kis hang felemelés már érzékenyen érinti, noha nem is neki szól és még nem is kiabálás.

szerintem az pozitív dolog hogy a tanárnő meghallgatott és azt mondta igyekszik majd figyelni.nem hiszem hogy az iskolaváltás kéne ilyenkor. visszagondolva nekem is nagyon nehezen ment a beilleszkedés, én is rettentő érzékeny voltam, sokat sírtam hogy nem akarok iskolába menni. szüleim mégis ott hagytak és kis idő után beilleszkedtem, azóta is azt gondolom, hogy a legjobb suli amibe járhattam, noha volt hogy hónapokig sírva mentem az elején.

Én sem vagyok még anyuka, a saját tapasztalataimra tudok támaszkodni, illetve azt megosztani, hogy engem hogyan is neveltek!

Mindenképpen pozitívumnak tartom azt, hogy a tanítónéni meghallgatta édesanyádat, és ígéretet tett arra, hogy igyekszik figyelni a testvéredre, elvégre ő sem tudhat mindig mindent észben tartani! Ezekután én várnék még a fejleményekre, elvégre ahogy előttem is mondták, ti nem voltatok ott, nem tudhatjátok hogy kinek is van igaza! A gyerkőc is lehet túl érzékeny, a tanítónéni is viheti túlzásba a dolgokat. Nekem viszonylag könnyen ment a beilleszkedés, az egyetlen problémám az ültetés volt. Mindig olyan fiú mellé ültettek aki nem bírt megmaradni egy helyben, mindig piszkált, nem hagyott békén. Negyedikig mellette kellett ülnöm, mondván hogy jó hatással vagyok rá, és más osztálytársak mellett nem ezt a viszonylag normális viselkedési formát tapasztalják tőle. Azt viszont senki nem vette figyelembe, hogy ő mindig mindenemet összefirkálta, elvette a dolgaimat, folyamatosan piszkált, amit mostmár lehet könnyedén elintéznék, de akkor nagyon is megviselt, és sokszor sírtam otthon, hogy miért nem ültetnek már végre el mellőle. Persze a srác édesanyja mindig azt mondta, hogy biztosan én provokálom ki a fiából az ilyen dolgokat, mert az ő kicsi fia otthon nem ilyen rossz, és ne gyanúsítgassam, amitől az én lelki állapotom csak még rosszabb lett. Természetesen a tanítónéni ismert minket, többnyire nekem adott igazat, és mindig dicsért, és megköszönte, hogy ott ülök, ennek ellenére én küszködtem napról napra, de a szüleim és az én kérésemre sem ültettek szét minket! Ezekután a szüleim inkább "taktikát váltottak, és már nem az elültetésért küzdöttek, hanem próbáltak megérteni, és támogatni mindenben, ugyanakkor mindig elmondták hogyan kezeljem az ilyen helyzeteket, próbáltak ezáltal belenevelni abba, hogy nem mindig minden úgy van ahogy mi szeretnénk, és inkább arra ráirányítani a figyelmemet, hogy mit tudok tenni saját magam védelmében! Nem írattak át másik iskolába, mert amúgy semmi probléma nem volt, ezt leszámítva szerettem oda járni, és nevesebb intézmény is volt a városban. Ötödikben már nem volt ültetési rend, az volt az első dolgom hogy az osztály másik végébe ültem, érdekes valahogy attól kezdve nagyon rossz emlékem nem is maradt általános iskolából.

A ti dolgotok megítélni, hogy mekkora is a probléma, illetve ki is okozza a nagyobb problémát. Én így visszagondolva örülök hogy nem írattak át másik iskolába, hiszen az is csak stressz. Teljesen új iskola, új osztálytársak, új tanítónéni, ahol már egy meglévő közösségbe kell beilleszkedni! Természetesen ha ti úgy látjátok ez a legjobb döntés a gyerek jövője érdekében, akkor tegyétek meg ezt a lépést, viszont ha magamból indulok ki, akkor nem feltétlenül szükséges! Erős, karakán nőnek érzem magam, kitudok állni az igazamért, és megtudom védeni magamat, pedig az általános iskola első 2 évében minden harmadik nap sírva mentem haza a padtársam miatt! Emlékszem rá, de nem okozott különösebb lelki sérülést, sőt... megtanultam hogyan tudok kiállni magamért, hogyan tudom megvédeni magam, és ebben a szülők szerepe a legeslegfontosabb! Az hogy akkor anyuék elmondták hogy léphetek fel normális keretek között a padtársam ellen rengeteget segített, és segít most is, hogy már akkor megtanultam! A sráccal jóban vagyunk, nincs harag közöttünk, sőt belátta hogy az édesanyja kicsit nyámnyilának nevelte azzal hogy mindig mindenből kihúzta, még ha nem is volt igaza, és ez ellen tenni szeretne!

A büntetéssel én sem értek egyet... igen is kell büntetni, viszont a gyerek képességeihez mérten! Minket mondjuk kiküldtek futni valamennyit (átlagban mondjuk futottunk két kört, ha késtünk egyet kellett), de soha nem is éreztem problémának! Tudtam hogy igyekezni kellett volna, akkor nem lenne ez... önmagában egy fekete pont nem mindig ér sokat, így azzal egyetértek, hogy a fizikai büntivel ilyen téren nincs baj, viszont az nem normális hogy 50 guggolást ad egy 6-7 éves gyereknek! Még én sem tudnám fájdalom nélkül megcsinálni!