Megbántam, hogy abbahagytam az egyetemet, mit csináltatok volna?

18 évesen gimnázium után részben szülői nyomásra, mert xy-nak bejött, beiratkoztam pénzügy-számvitelre (nem ide akartam menni).

Nem tudtam, mi a számvitel, rühellettem, az első pillanattól kezdve utált a tanár, megbuktatott direkt, főként szóbelin. Többiek majdnem mind szakközép, plusz okj után jöttek, aki nem, lemorzsolódott, mint én. Alapjáraton szerettem az egyetemet, minden más tárgyam sikerült, még a matekok is, 95 % meglett.

3 évig szenvedtem vele, akkor már 2 év csúszásnál jártam. Még benne volt a pakliban, hogy megbuktat többször, akit utált az államvizsgán is meg szokta.

Folyamatosan csesztettek a szüleim, aláztak, de nem csak a szüleim, hanem a rokonok, barátok, falubeliek, de még akinek semmi köze sem volt, például a fodrász...

Bepróbálkoztam vele többször, hogy engedjenek át máshova, más egyetemre, más szakra, vagy hadd hagyjam ott, hiába, majdnem a halálba kergettek.

Végén azért könyörögtem, mert át akartam menni gazdálkodási menedzsmentre, hogy legalább lett volna egy diplomám, elfogadták volna a tárgyaimat, nem potyára jártam volna oda, el tudtam volna helyezkedni, az nem volt opció, hogy sírba kerülj emiatt.

Nem engedték meg, pedig covid alatt kb bejárni sem kellett volna, hanem közölték legbutább vagyok, szégyent hoztam, hagyjam ott.

Azóta dolgozom, többekkel megszakítottam a kapcsolatot, de nagyon jó lenne, ha lenne egy diplomám, szüleim meg azóta is aláznak, kb én ott le lettem írva, tesómnak vettek autót, segítették, nekem semmit, mert én vagyok a selejt. Letagadják, hogy mit csináltak velem, meg hogy ők megengedték volna, aha...

Az a durva, akinek értelmesebb szülei voltak és megengedték, hogy átmenjen, váltson stb, mind sikeresek, nem mint primitív módjára alázni, megverni a saját gyerekünket, aztán hallgassam mekkora selejt vagyok még élnek.