Büfészakon tanulok megint?
El vagyok bizonytalanodva. Elegem lett a közigazgatásból, közigazgatás-szervező szakon diplomáztam és kormányhivatalban dolgozok. Elegem lett belőle, kevés a fizetés. Jól szeretnék keresni. Jött egy ötlet, hogy kereskedelem és marketing szakra megyek, ált iskolai spanom szerint ezzel versenyszférába bárhol el tudok helyezkedni és sokkal jobban fogok keresni, mint állami szférában. És közgazdász végzettséget ad a képzés.
Elbizonytalanodtam, mert 1. félévben azt érzem, hogy itt is csak tanulni kell mint az nke-n, de konkrét szaktudást itt se fogok alkalmazni munkahelyen. Úgy mint az nke-n. Ezekre a helyekre, elég beletanulni a munkában ott, ezt tapasztaltam közigazgatásban. Semmi értelme nem volt az nke-nek és a sok magolásnak. Ott tanulod meg, munkahelyen, hogy mit hogyan kell csinálni. Ezt érzem itt is. És ez aggaszt. Ezért felmerül bennem, hogy inkább hagyjam ott, mert csak az informatikus, mérnök és orvosnak van értelme egyetemet végezni, mert ő használja csak az ott megtanultakat, a többibe bele lehet tanulni, mert ügyintézés az egész. De akkor miért nem zárják be ezeket a szakokat, ha semmi értelme?
Elegem van abból már, hogy 15 évig tanultam felesleges dolgokat és már csak olyat szeretnék, aminek van értelme. Sok tárgyat el tudtam fogadtatni ebben a félévben, lehet ezért is aggaszt, hogy túl egyszerűnek tűnik a képzés nekem, de az ált iskolai szaktársam is azt mondta, hogy az agyhalott szaktársai is elvégezték ezt a szakot. Megint kamu az, hogy ez egy jó szak? Orvos, mérnök, informatikus viszont nem menne nekem. Fizikai munkára nem vagyok képes. Félig reál, félig humán vagyok. Ez nekem a legideálisabb szak, de nem akarok feleslegesen tanulni többet, abból elegem van.
Nem tudom melyik cikibb a büfészakozás, vagy hogy félév után leírsz egy képzést.
Fizetést tudásra, képességekre adják, nem diplomára, legyen az bármilyen végzettség. Olyan, mintha Te csak készen szeretnéd kapni az egészet.
Kozgazdasz kepzesek elso nehany feleve nem igazan izgalmas, amig sok az alapozo targy. De az excel pont egy olyan dolog, ami baromi hasznos kozgazdaszkent. Az a baj, hogy te kialakitottal egy kepet arrol, hogy mi hasznos meg mi nem, de szerintem ez a valosagot nem teljesen fedi.
Nehogy azt hidd, hogy pl. egy informatikai kepzesen azt a matekot te olyan melysegben fogod hasznalni az eletben, mint ahogyan azt oktatjak az egyetemen.
Csórikám PTSD-t kapott az NKE-n a diploma mellé :(
Amúgy a "Ott tanulod meg, munkahelyen, hogy mit hogyan kell csinálni." mindenhol így van, orvosin is, jogon is.
Önkormányzatnál dolgoztam 6 évig dolgoztam önkormányzatnál sima mérlegképes könyvelő végzetséggel + "akasztott" ember is voltam.
Utána jelentkeztem alapszakra pénzügy-és számvitel.
Barátnőm kereskedelem marketingre jelentkezett. Könyörögtem neki gyere át pénzügyre, mert ahol vidéken lakik az ő szakjával nem lehet elhelyezkedni.
Nem hitte el.
Most mesterképzésre járunk.
De a szakmát nem az egyetemen tanultam meg. Munkahelyen.
Az önkormányzattól nagyon sok mindent hoztam az ott tanult x év alatt.
Mostani munkahelyem sem rossz, ugyanúgy államigazgatás.
Mennyit lehet keresni?
Lehetne többet is. De gyerek mellett fontosabb a munkaidő, home office, szabadások, 100%os bejelentés, stb...
Egy korábbi kérdésemre kaptam egy ilyen választ. A kérdésem arra vonatkozott, hogy jó döntés volt ker marketing szakra menni vagy más gazdasági képzés kellett volna?:
Jól tetted. Tök mindegy a szak is és a specializáció is. Az üzleti alapszakok tantervének jó 60-70%-a azonos. Az számít, hogy milyen gyakornoki helyre mész, és milyen területen szerzel tapasztalatot.
Ismerek KM-et végzett könyvvizsgálót és PSZ-t végzett emberkét is, aki lényegében adatrögzítő. Nem predesztinál semmire az alapszakos diplomád. Ha meg úgy érzed, rosszul döntöttél, a képzésen belül is van lehetőség szakváltásra, vagy a későbbiekben egy szimpatikusabb mesterszakot is el tudsz végezni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!