2 egyetem egyszerre lehetséges?
Igen, lehetséges. Arra figyelj, hogy egyrészt, ha államilag támogatott a finanszírozási forma, akkor így duplán vonódik le, másrészt arra, hogy egy adott felvételi eljáráson belül csak egy helyre vesznek fel (tehát nem kezdheted egyszerre a képzéseket), illetve arra, hogy mindkét képzésen lehetnek kötelező jelenlétet megkövetelő órák, erre figyelj, hogy ezek ne ütközzenek (praktikusan az egyiket nappalin a másikat levelezőn érdemes végezni).
Ja, és nyilván rohadt nehéz, de ezt gondolom, mondani se kell.
Egy évig csináltam, de hülye ötlet volt. Két külön egyetem volt, egyiken nappalin másikon levelezőn voltam. De volt olyan ütközés, hogy pl a levelezős ZH hétköznap volt és elfelejtettem elmenni rá, mert a nappalis órára emlékeztem csak, már későn kapcsoltam. A 2 szak és minimális diákmunka miatt viszont többnyire iszonyat fáradt voltam úgyhogy annyira nem meglepő.
Macerás amúgy, részt venni az órákon is fárasztó volt, pedig a levelező nagyrészt online is ment, de emellett időt is szakítani a tanulásra. 60 kreditet megcsinálni iszonyat sok.
Amúgy meg nem is érte meg, az átlagom az első szakon lejjebb ment a másikon meg alapozó tárgyakkal gyűlt meg a bajom. Maximum akkor tudom ajánlani, ha az első szakon már nagyon a végén vagy, kész a szakdoga és csak 1-2 tárgyat kell befejezni csúszás miatt. De tanterv szerint haladva ez azért sok. Én végül a levelezőt otthagytam, befejeztem a nappalit és most folytatom a levelezőt munka mellett. Egy évvel végzek hamarabb végzek majd, de így utólag inkább mentem volna nyelvet tanulni vagy TDK-ra, ha már ilyen buzgó voltam.
Meg mint előttem írták az államit így duplán vonják, úgyhogy sajnos tényleg nincs ennyi haszna se hogy legalább spórolna az ember.
2.éves nemzetközi gazdálkodás hallgató vagyok.
Földrajzra jelentkeznék levelezőre.
Elsősorban az első választ érdemes elolvasni.
Azonban amit mondani lehet, meglehetősen nehéz, ha nem vagy amúgy is kiváló mindkettőben. Minden mást illetően csak magad tudsz dönteni. Nem tudni, kell-e felvételi, ha igen, mik a feltételek, technikailag kivitelezhető-e (egyszerre kell-e jelen lenni, milyen messze esnek a helyek fizikailag, engedélyezik-e és mások, amit a konkrét helyeken való tájékozódással lehet kideríteni.
Azonban, ha itt és így kérdezed, nem javaslom. Túl nehéz lesz.
A jelenlegi szakom nem túl nehéz, 3.évtől pedig kb a felére csökkennek a kötelező tantárgyak.
A földrajz kiskorom óta érdekel, az lenne vele a celom, hogy kutathassak, publikálhassak, esetleg taníthassak is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!