Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » A fizika tanárom szinte nem...

A fizika tanárom szinte nem is tanít rendesen, mit lehet vele tenni?

Figyelt kérdés
Nyilván nem azt szeretném ha kirúgnák, mert tudom, hogy hatalmas a tanárhiány, ezért meg kell tartaniuk a legrosszabbakat is. Nos annyi a lényeg, hogy a fizika tanárommal előfordul, hogy nem jön be órát tartani,néha kimegy telefonálni és vissza se jön, majd csak a következő órán kopogtat be, hogy nálunk hagyta a táskáját, úgy írat tzt, hogy az anyagról fogalmunk sincs. Jelenleg a sürűséget vesszük és nem magyarázott el semmit, random feladatokat oldottunk meg úgy, hogy a táblára felírta,a számolását, de semmit nem magyarázott, szakkörön szóvá tettem, hogy nem értünk semmit és így nem éri meg tzt írni, de azt mondta, hogy én értem az anyagot és a többiek miatt ne aggódjak. Engem nagyon sokszor bámul is, nem vagyok szép lány, van rajtam fölösleg, pattanásos vagyok és nem mellesleg a hajam általában kócos, nem hordok kirívó ruhát, szóval még azt sem lehet mondani, hogy azért bámul engem. Mit lehet egy ilyen tanárral csinálni? Általános iskolás vagyok és nem akarok úgy gimibe menni, hogy semmit nem értek az anyagból,magántanára nem telik, interneten nézek videókat, de akkor is frusztrál, hogy a saját szabadidőmet kell feláldozni arra, hogy megértsem az anyagok, azért, mert a tanár akinek ez lenne a dolga nem tanítja meg. Köszönöm ha valaki válaszol!

okt. 14. 22:06
1 2 3
 11/23 A kérdező kommentje:
6os→ igen Fizika és kémia szakos középiskolai tanár, kémiát a suliban nem tanít, mert van még egy kémia szakos tanár így abból a tantárgyból viszonylag okésak vagyunk. Ja és nincs az iskolában más fizika szakos tanár, most a biosz és kémia tanár összebeszélt azt mondta mikor az idő engedi, megpróbálják óra közben elmagyarázni a fizikát, csak hát akkor meg a saját órájuk nem tudják megtartani.
okt. 15. 06:22
 12/23 A kérdező kommentje:
8→ nálunk kísérletezni nem kell, mert az iskolának nincs meg rá nagyon a felszerelése. Viszont a tanár hoz be egy-kettő ilyesféle feladatot meg szorgalminak is ad fel, hogy csináljunk kisérleteket. Amit szereteket és szerintem, látszik rajta, hogy kisérletezni imád, de az elméleti részét utálja tanítani.
okt. 15. 06:25
 13/23 anettbp ***** válasza:
84%
Tapasztalatom szerint a nem érettségi tantárgyakat sokszor lebutítva tartják meg a tanárok, mert kockázatmentesen el lehet bliccelni.Ezt ugye egy matek, magyar, töri stb... szakos nem engedheti meg magának.
okt. 15. 06:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
29%
Nekem is ilyen volt a fizika tanárom, imádtam. Be se kellett járni, volt hogy a kocsmában futottam össze vele a saját órája alatt, dogákra ötöst adott mindenkinek bármit írt rá. Aztán az egyik magadfajta stréber bepanaszolta, fegyelmit kapott a tanár, mi meg félholtra vertük azt a strébert. Ha van valami kis jó, miért kell tönkretenni ahelyett hogy élveznéd? Gondolom azt is mindig jelzed ha elfelejt házit adni, véletlen nem ír be valakit hiányzónak vagy ha Józsi puskázik.
okt. 15. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 A kérdező kommentje:
Nem jelzem, egyébként nekünk ha szarul sikerül a doga egyest ad(legalábbis a nyolcadikosok ezt mondták)+az egész osztály panaszkodik rá az ofőnek, ha késik óráról nem szólunk, én se, csak akkor mikor már be sem jön. Néha jól jönnek a lyukas órák és imádom, de mikor a tzm miatta lesz egyes az nem buli
okt. 15. 06:58
 16/23 anonim ***** válasza:
74%
Hát akkor idióta az a tanár. Beszéld meg vele hogy nem kell bejárnia megtartani az órát, cserébe mindenki minimum hármas lesz. win-win. Mi is így csináltuk a német, fizika, föci tanárral.
okt. 15. 07:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:
Valamit megpróbálunk megbeszélni vele, megbukni úgyse fogunk, a kettesünk meg lesz fix, mert ofőnk és a szülők kiharcolják
okt. 15. 07:06
 18/23 anonim ***** válasza:
Akkor hol a gond? Nem értem.
okt. 15. 07:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
100%

Gondolom szrik bele ennyi pénzért, meg ilyen megbecsüléssel. Sajnos ez a családbarát kormányunk 20 éves tevékenységének a következménye.


Nagyon sajnállak titeket egyébként, hogy képtelenek biztosítani a normális oktatást az országban. Nem csodálom hogy már mind a tanárok mind a diákok kezdek ebbe bele fáradni. Sajnos arra se látok reményt hogy a jövőben ez változni fog.

okt. 15. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 A kérdező kommentje:
18→ott, hogy középiskolában leszünk segg hülyék
okt. 15. 16:30
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!