Miért 5 éves az iskola? Én vagyok a hülye?
Ez egy felnőttképzési szak, de miért 5 éves? Egy egyetemi mérnökinformatikus szak is csak 3,5 év.
Értem, köszönöm szépen! 2-es, Te is ezen a területen dolgozol?
Hol tudok felnőttképzésre jelentkezni, és az mennyi idő érettségi meglétével?
Igen, technikumban dolgozom. Két év jellemzően, ha nappalin végzed. Felnőttképzésben lehet rövidíteni ezt is, de például a szoftverfejlesztő és tesztelő esetén nem érdemes, mert nem tudod megtanulni annyi idő alatt (hacsak nem már dolgoztál benne, csak a papír kell). Az iskolának viszont rövidítve éri meg tartani, mert ugyananynit kap egy tanuló után, csak kisebb költséggel.
A másik probléma ezzel a szakmával, hogy jól összeraktak egy full-stack tudást a tantervben, csak nem fizetnek annyit az oktatóknak, amennyit egy full-stack fejlesztő keres. Néhány helyen azért vannak jó oktatók (az anyagi lemaradást maszekban pótolják). A másik megoldás, hogy a képzést duális partner csinálja, azaz egy cég. Az a baj, hogy igazából akkor is jól járnak (= tudnak nyereséget realizálni, ha elég nagy a csoport), ha nem teszed le a vizsgát, ezért ez sem garancia semmire.
Az, hogy a honlapjukon szerepel, nem jelenti azt, hogy indítják is ezeket a felnőttképzéses osztályokat - mert nem jön össze elég jelentkező. Ha elég lelkes vagy, akkor papírt még tudsz szerezni (=engednek vizsgázni, ha látják, hogy egyénileg haladsz), de ezen a szinten (=nem diploma) az IT-ben a papírnak nincs jelentősége, a tudás számít.
Hívd fel nyugodtan az iskolát, azzal még nem kötelezed el magad, de több információd lesz, mint nekem innen távolról... :)
Ha publikus (ha más nem privátban) melyik technikumban dolgozol? Kérhetnék segítséget?
Teljesen nulláról indulnék neki a szoftverfejlesztő-, és tesztelő szaknak. Úgy könnyebbnek érezném a tanulást, ha hozzáértő személyek tanítanának, mint magamtól tanulnék. Legalább is az informatikával így vagyok, de a fizikával és matematikával nem. 25 éves vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!