De most ezt miért kell? 😫☠️
Részben a tanterv hibája is hogy rövid idő alatt ennyit akar letolni egy gimis torkán. Nyilván lehet érteni, hogy az a mögöttes szándék, hogy az ember tudja, hogy ez a dolga, azonban aki tényleg lelkiismeretesen csinálja annak nagy érvágás, sok munka fiatalon. Nyilván a diákok többsége nem ilyen, nem is szereznek annyira jó jegyeket, mert nem is tudják, nem is akarják megtanulni.
Részben azt akarják, hogy akard tanulni, érdekeljen, csak amikor tényleg sokoldalas verset adnak fel elemzésre/olvasásra, elmegy az ember kedve mert nem látja az értelmét. Szerintem a mögöttes szándék, hogy tudd, hogy a tanulás a dolgod, és tanulj sokat, oszd be jól az idődet (vagy próbáld meg), aztán lesz ami lesz.
Egyetemistáknál is szokás mondani, hogy "legszebb évek", azonban aki ott is lelkiismeretesen tanul azt vagy nagyon ritkán vagy egyáltalán nem látni bulizni, mert egyszerűen nem akar megbukni, nem akar kiesni államiról.
Mindenesetre én a hétvégi házik ellen vagyok, hiszen minket még gimiben is úgy tartottak, hogy az a pihenésé, és inkább hétköznap délutánonként tanuljon az ember (kivétel pl a beadandók).
Ha tényleg jók a jegyeid a sok tanulás miatt, akkor legyél magadra büszke, hogy kibírtad ebben a csodás rendszerben eddig, mert akkor lelkiismeretesen dolgozol, tanulsz végig. Az a baj sajnos ezen nem lehet változtatni, csak ha a tanár is nyitott rá és lehet vele beszélni, hogy ne adjon fel annyit (ha tényleg ennyire nehéz, és nem csak 1-2 óra lenne).
Igen, ezt én is láttam tanárként (pár éve már nem vagyok az). Volt, hogy délután 3 órakor tartottam meg a tantárgyamat (tehát 3-kor kezdődött és háromnegyed négyig tartott!), a diákság pedig reggeltől délutánig folyamatosan bent ült. Miközben én meg azt érzem (és a tanártársaim is ebből a szakból), hogy folyamatosan csökken a tantárgyunk óraszáma és a követelményei is csökkennek. Valahogy nagyon félrement itt valami, nagyok lettek az aránytalanságok. Amikor én jártam gimibe a 00s években, 5-6 óráink voltak átlagban, most meg 8-9 órás napok is vannak. Az biztos elképzelhetetlen lett volna az én időmben, hogy háromnegyed négykor csöngessenek ki az utolsó óráról! Szerintem is egészségtelen ez a túlterhelés, aki ezt kidolgozta, még biztosan nem látott gyereket! De hidd el, nem a tanárokon múlik ez, mert ők is felülről kapják, hogy miből hány órakeret van. Minden év elején a kezembe kaptam egy órarendet, hogy eszerint kell tanítanom, ennyi meg ennyi óraszámban.
Annyi pozitívat tudok mondani, hogy az egyetem lazább lesz! Lehet, hogy most azt hallod, hogy ott sokkal több anyagot kell megtanulni, minden vizsgaidőszak felér egy érettségivel stb., de ennek ellenére az egész teljesen más, mert te fogod megszabni, hogy mire mennyi időt szánsz, és nem egy előre kidolgozott keretet kell teljesíteni.
Abszolút átérzem! Már kb 8 éve érettségiztem, de mai napig van olyan rémálmom, hogy valami hülye rendelet miatt érvénytelen az érettségim és vissza kell mennem egy teljes évre a középiskolába. Ott elkezdek magyarázkodni, hogy ne vicceljenek, felnőtt ember vagyok jogi diplomával és munkahellyel, én biztos nem fogok újra napi 7-8 órában vergődni az iskola padban, de egészen tehetetlen vagyok ezekben az álmaimban.
Elképesztő, hogy mekkora mértèkben traumatizálja az embert ez a borzasztó rendszer. Még azt is kimerem jelenteni, hogy a magyar közoktatás többet árt, mint használ!
Az egyetem se tökéletes, de ott legalább magadnak osztod be az idődet, nagyobb a szabadságod, valamint kevesebb idiótával találkozol (itt a tanárokra és osztálytársakra is gondolok).
Teljesen átérzem a helyzetedet:( Viszont amit a válaszolók írtak, én is azt ajánlom, hogy azokra a tantárgyakra fektess nagyobb hangsúlyt, amikkel tovább szeretnél menni!
Magamon és a barátaimon is ezt a fáradtságot látom és évről-évre egyre rosszabb, annyira messzinek tűnik a vége.
Próbálj kiülni a természetbe és ott tanulni, hogy kicsit felfrissülj!
Kitartást!<3
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!