Belevágnátok a helyemben?
Biztos volt már sok ilyen kérdés, de sebaj. 26 leszek nyáron, közgazdasági középbe jártam, azután is ilyen területen tanultam tovább és helyezkedtem el.
Mióta az eszemet tudom orvos akartam lenni. Emelt kémiám, bioszom nincs, nem is tanultam ezeket.
Adódott egy olyan lehetőségem a szüleim által, hogy tudnának támogatni anyagilag, ha felvennének az orvosira. Mert ugye főallásban dolgozni nem tudnék mellette. A pénz pedig kell, mert albérletben élünk a párommal. A két emelttel a pontom meglenne.
Nyilván az első akadály az emelt érettségik letétele, ez nemtudom mennyire lehet problémás alap kémia és biosz tudás nélkül.
Eltökélt vagyok, de nem akarok elvakultan és elhamarkodottan dönteni, mert tudom, hogy az orvosi nem gyerekjáték, nehéz végigvinni csúszás nélkül. Ti belevágnátok? (Feltéve, hogy titeket is érdekel az orvosi szakma)
Esetleg egyéb vélemény, ötlet, gondolat?





Az anyagi részére nem térek ki. Az időbeli részére sem. Arra sem, hogy a diploma után még ott a rezidensképzés is.
Ami az érettségiket illeti, nagyon túl van ez misztifikálva. Én szakváltás miatt emelteztem bioszból és kémiából (gimi után rögtön meg matekból és töriből). Nyelv tagozatos gimiből mentem, a biológiát ennek ellenére elég rendesen tanultuk, a kémiát viszont szinte sehogy (jöttek-mentek a tanárok)
Kémiára a számolásokat szeptemberben kezdtem, az elméletet a biosszal együtt viszont csak januárban kezdtem intenzíven tanulni. NEM kellett magántanár, az elvégzendő kísérletek miatt fizettem be egy 2 alkalmas felkészítőre.
A biosz az egyik legkönnyebb emelt. A kémia rázós, de hát ez van, meg lehet csinálni.
Akár azt is megteheted, hogy az egyikre felkészülsz őszre, és akkor tavasszal már csak a másikra kell menned (vagy ha kell, még megpróbálhatsz javítani a másikból az őszi eredményeden)





Ugyanezt csináltam, közgáz szakközépbe jártam. 27 évesen kezdtem el az orvosit, most 30 vagyok, harmadéves.
Arra kell rászámolni, hogy csont nulláról sok sok beletett energiával minimum kell egy másfél év hogy feljöjj biológiáról és kémiából arra a szintre ami ahhoz kell, hogy bekerülj valahova.
Plusz dolgozni nem igazán lehet mellette.
Írhatsz privátban is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!