Hogy kell írni-olvasni tanítani egy gyereket?
Óvónő vagyok, nem tanítónő, óvóképzőt végeztem, nem tanítószakot és fogalmam sincs, hogy hogy kell írni-olvasni tanítani gyerekeket, pedig ilyen feladatot kaptam, ráadásul külföldön élő magyar gyerekeket, ami végül is mellékes most, de egy hétéves és magyarul jól értő és beszélő gyerek kijelentette, hogy ő írni-olvasni szeretne tudni magyarul, én pedig szeretném is megtanítani, de nem tudom, hogy hogy.
Konkrétabban az a kérdésem, hogy előbb az ábécét kell jól megtanulni, vagy az kevésbé fontos?
Aztán az is a kérdésem még, hogy hibás az, hogy egyszerre kezdtem tanítani egyes betűk négy alakját (írott és nagy kis és nagy betűk)? Mert így túl sok és megkavarhatja? Eszembe jutott, hogy amikor én tanultam írni-olvasni kis koromban, akkor először csak a nyomtatott nagy betűket tanították. Most is azt kéne? Segítsetek, légyszi!
Nem latin betűs országban élnek, tehát nem feltétlenül ismerik, bár némelyik gyereknek angol anyanyelvű a másik szülője és így ismerik már a latin betűk egy részét.
Ez az olvasókönyv hasznosnak tűnik számomra, ám nem sikerült róla több infót szereznem netszerte azon túl, hogy ki írta, mi a címe és mikor jelent meg, ami még aggaszt is egy kicsit, hogy nem elavult-e 1966 óta pl. a nyelvezete vagy a pedagógiája. Ismeri valaki? Miért csak antikváriumból beszerezhető vajon? Hogyhogy nincs újabb kiadvány?
Szia, én a Meixner-módszerrel tanultam olvasni.
Ez egy kétéves folyamat, amit nem szabad felgyorsítani, de már 4 éves korban elkezdhető. Mivel mindenféle gyerek van, azért nem biztos, hogy az előkészítésre szükség van, de mérjed fel a képességeiket, amiket az első évben gyakorolnak a módszerben. Ehhez mérten lehet megkezdeni az egyes betűk tanítását. A sorrend lényeges. Akik tanultak latin betűket, azokkal nem kell végigmenni a betűkön, lehet rögtön szavakat gyakorolni.
Íráshoz először írásmintákat kell formálni. Célszerű először nagy méretben, utána kicsiben. Vannak írástanító gyakorlólapok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!