Gazdálkodási és menedzsment szak vagy Jogász?
9-es számára: Egyelőre hazai pályán tervezem az életem, viszont jó tudni, hogy külföldön is lehet esélyem ezzel a diplomával, hiszen sosem tudni mit hoz majd a jövő.
10-es számára: Szerintem kellő szorgalommal és elhivatottsággal biztosan tudjuk majd teljesíteni, nekem sem erősségem annyira a koordinátarendszer például, illetve a törtekből is van mit fejlődnöm, viszont szerencsére rengeteg segédanyag elérhető, amik segítik a megértést. Remélem elűzik a félelmeid a leírtak és pozitívan állsz majd hozzá, hogy sikerülni fog teljesíteni:)
11-es számára: Nem feltétlen a jó diploma és a "sok pénz" az értékrendem központja, hanem számomra ezek a vonzó területek, melyekben el tudom képzelni magam a jövőben. Nem feltétlen az Elte a célom, inkább a Károlival szimpatizálok mostanság, hiszen fontos számomra az emberséges bánásmód és a gyakorlatias oktatás, az Eltét inkább csak a figyelemfelkeltés miatt írtam be.
"Én gm-es voltam, én azt gondolom hogy ezt azoknak éri meg elvégezni akik főleg vállalkozásban gondolkodnak. A speces tárgyak 90%a is erre készít fel, bármit is választasz. Vagy ha olyan a habitusod akkor ezzel a végzettséggel vezető leszel/ lehetsz, hiszen megtanulsz mindent ami egy cég vezetéséhez kell. Viszont, ha egyik sem akarsz lenni, ha te úgy érzed hogy nem vagy vezető, akkor inkább ne ezt a szakot válaszd. Jogról nem tudok nyilatkozni, de úgy hallottam hogy nehéz elhelyezkedni a szakmában, hacsak nincs háttered"
Jómagam is a GM et javaslom, de ez a kommentelő hatalmas baromságot írt, hogy mindenre felkészít, ami egy vállalkozáshoz kell. De akkor visszakérdezek, miért nem lett minden GM diplomás gazdag vállalkozó? Mindenki inkább alkalmazotti fizut akar és főnököt?:)))
"Nekem is gyanús volt ez a válasz. Közben azt mondják pont, hogy a gazdasági egyetemi szakok erre épphogy nem készítenek fel, hogy sikeres vállalkozást hogy kell csinálni. Kicsit egyszerű és megmosolyogtató példa, mégis igaz, amiről Andrew Tate is beszélt egy videóban, hogy az üzleti szakok át..szások, mert meg lehet nézni, hogy akik oktatják az üzleti tantárgyakat, azoknak mind milyen gyenge kocsijaik vannak, meg mit tudnak ezek a sikeres vállalkozásról, ha még egy Lamborghinit sem tudnak megvenni maguknak. Tudom kicsit h.lye példa, mégis van valami ebben."
Semmilyen szakon nem tanítanak meg igazán a munkára, legalábbis itthon nem. De ettől taníthatnak értelmes dolgokat is, de mondjuk gazdasági szakon olyanból van kevesebb, ami hasznos is. De ne hidd, hogy egy villamosmérnök ne tanulna olyan dolgokat, amik nem fognak neki kelleni.
Igen, ebben a sorrendben. Én így csináltam.
Amúgy a gm a joghoz képest mese habbal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!