Igaz hogy harmadév után könnyebb lesz a SOTE?
Olyan szempontból könnyebb, hogy "csak" 1 blokkot kell megtanulnod a vizsgára. Tehát, kardiológia blokk 4 hetes, utána van a vizsga, ezen a vizsgán csak azt kérik amit 4 hét alatt feladtak megtanulni és amit tanítottak.
Ebből a szempontból sokkal jobb és könnyebb mert elég 1 anyagra koncentrálnod, az más kérdés hogy az az anyag hány száz oldalak megtanulasat igényli.
En most vagyok negyedéves eddig a harmadév viselt meg a legjobban, brutal volt. Eddig minden évben még december 25.en is vizsgáim voltak, most végre nem lesz😊 illetve úgy veszem észre így jobban megmarad mondjuk egy belgyógyászat mint a vizsgaidoszak alatt a blokkos rendszer miatt.
Köszönöm a válaszokat.
Most vagyok 3-ad éves és már kicsit elegem van a vizsgaidőszakokból
Maga a 3. év a legérdekesebb szerintem (eddig), viszont nehezebb is mint az első kettő. Tekintve, hogy az első két év sem leányálom, a harmadikat se épp kellemes megcsinálni. Legrosszabb alatt nehézséget értettem, nem arra gondoltam, hogy a tantárgyak lennének rosszak.
Kórélettan még nincs is a 3 legnehezebb tantárgyban harmadévben (Patosz, Mikrobi, Farmak mind nehezebb)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!