Hogyan mondjam el a szüleimnak, hogy tanár szeretnék lenni úgy, hogy ne röhögjenek ki?
Van bennem valami "küldetéstudat" eziránt a pálya iránt. Valami belső sugallat, hogy nekem tanárnak kell mennem. Magyar-töri szakos lennék. Nem tántorít el még az sem, hogy az általam legjobban tisztelt és szeretett tanár mondta azt, hogy mindenkit lebeszél erről a pályáról (nem nekem mondta, hanem így általánosságban, neki se mondtam még el)
Illetve az is közrejátszik, hogy eléggé humán területen, magyarral, törivel szeretnék elhelyezkedni, és jobb alternatívát nem látok (jogi út kilőve)
De lehet, hogy két év múlva már teljesen mást fogok gondolni, mint most
Engem megpróbáltak, de semmi mást nem tudtam elképzelni.
Sajnos.
*7. éve a pályán, magyar-társism.*
Kedves tanárok
A fizetéssel és a megítéléssel van a gond vagy magával a munkávval?
Persze eltekintve attól, hogy az iskola nem kap pénzt stb.
Tehát arra vagyok kíváncsi, hogy a helyzettel van baj ami az országban van vagy a diákokkal nem szerettek foglalkozni, nem szerettek tanítani?
Én írtam, hogy hatodéves vagyok. Problémáim:
-borzasztó hosszú a képzés, mire végzek, 3 hónapon belül betöltöm a 26-ot, miközben már minden ismerősöm évek óta dolgozik minimum 300nettós fizetéssel, de nagyon motiváló, hogy van egy kollégám az iskolában aki 37 éves létére nem éri el a 240 nettós fizetést
-iszonyat sok egyszerre a 2 szak+pedagógia/pszichológia, plusz mellette a 2 éves gyakorlat, ebből 1 év teljesen ingyen és 0 szabadidőd van
-nem elég, hogy írj munka mellett egy MA szakdolgozatot, készíts egy 100 oldalas portfóliót is, amit ugyanúgy meg kell védeni a bizottság előtt
-ha nem megy a tanítás, akkor is végig kell szenvedni a gyakorlatot ami lelkileg borzasztó megterhelő
"aki nincs benne, az nem tudja"
Nem vagyok benne de látom, hogy megterhelő. Amire kíváncsi voltam leginkább, hogy maga a munka, az hogy taníttatok, diákokkal foglalkoztok, az jó. A minden más amin változtatni kell és remélhetőleg lesz is az ami rossz és ami nem egészen a munka, munka része.
13.
Az még hozzá jön, hogy végzés után nem sokkal még minősülnöd is kell majd. Persze csak ha tanárként dolgozol majd.
5os, évek óta dolgozol... Igen, megemgedheted magadnak a pedagógus pályát. De ő fiatal, és ha nem tartják el kb 30 éves koráig, akkor nem engedheti meg magának. Szomorú, de ez van.
Hiába, nekem is a tanárság vokt az álmom, de amikor már azt érzem, hogy éhen halok, nem tudom élvezni. Pont a stabilitás hiánya miatt, hogy nem érzed azt, kicsúszik a lábad alól a talaj. Kösz nem. És 19 évesen én sem tudtam, milyen amikor el kell tartanod magad.
Ma tanárnak menni felelőtlen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!