Az egyetemi szakot a képzési idő másfélszerese alatt nem sikerült elvégezni. Hogy lehet ezt feldolgozni?
Már az első félévben (2017) se ment, csak anyám nem engedte otthagyni. Volt csúszás, átsorolás, többszörös szakdolgozat bukás, ami csak kell. Nem volt egy eseménytelen 5 év. Most meg ez, elértem amit lehetett. Az ilyen hírek, amikor valami nem sikerül és jön a hivatalos levél, a szankció, egyszerűen kikészít. Egész nap keményen szorongva nyomtam az ágyat, hangosan csörgött a fülem, de legalább még éjszaka is ezen agyalok.
Hasonlóan járt ember létezik? Nem csak a kidobott 5 évem emészt, de a sikertelenség miatt felgyújtott jövőm is.
Ti kifizetnétek a képzés felét vagy dolgoznátok? A másik az hogy komolyan szeretnék még egyszer egyetemista lenni, de most normálisan és saját akaratból, egy újrakezdést lehetőséget adni magamnak a sikerhez.
Azzal a tudattal biztos nem tudnék élni, hogy 5 évet kibaxtam az életemből és még egy nyamvadt diplomát sem szereztem.
Ezen kéne elgondolkodnod. Hogy ha így ott hagyod, miért sz*ptál 5 évet. Azzal csinálsz a legnagyobb kárt, ha nem fejezed be. Azt nem tudnám feldolgozni. Nem azt hogy 5 év, 5 év. Az nem nagy kaland, 5 év, más is volt már így. De hogy be se fejezed, mikor már kész van a szakdoli, csak nem tudsz formázni...
Vicc kategória.
13
A konzulens váltás csak olyan, hogy akarni kell. :)
Ne értsétek félre én nem hagyom ott, erről szó sincs. Ha 6 év lenne akkor se hagynám elvarratlanul a szálat. De ha lesz diplomám, ha nem, ez a szankció és tartozás akkor is utolért, foglalkozni kell vele, értitek.
A konzulenssel sokkal többet beszéltem mint havi egy, és tudom mit jelent a konzultáció. De igen volt olyan is, hogy hónapokig nem nézett emaileket és így kicsit nehéz volt, de megoldottam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!