Mennyit idő alatt értek be az iskolába? Megéri egy jò középsuli miatt sokat utazni vagy inkább egy gyengébb helyben?
Szerintem jobb egy gyengébb közel. Ezt tapasztalatból mondom. 2 évig egy erős gimibe jártam, amihez 1 óra volt egy irányban az út. 2 órát buszoztam + hazafelé várni kellett a buszra néha elég sokat így már összejött a 3 óra szinte a semmire naponta. Az utolsó két évemben egy kicsit gyengébb gimibe jártam, amihez 20perc volt a busz út és nem kellett várni se sokat hazafelé. A jegyeim olyan szinten jobbak lettek, mintha nem is én lettem volna. Ami nem azért változott meg, mert az előző suli túl erős volt nekem, hanem nem voltam annyira kimerülve. Mivel nagyon korán kellett ugyebár kelni a hosszú út miatt.
Teljesen mindegy milyen errősségű suliba mész, az egyetemnél úgyis csak bizonyos jegyeket és az érettségit nézik. Egy közepes gimiből is hozhatod azt az érettségi szintet mint egy erősebből.
Nekem megérte, mert szerettem. A közlekedős része reggeli forgalomtól függően (korán lassabban értem be, de amikor nem volt első, második, harmadik óra akkor sokkal gyorsabban) 1-1.5 óra volt a várakozással együtt. A volánbusz volt a lassabb része, a metró már a gyorsabb.
Viszont a volán mindig elég volt tanulni aznapra, lehet ki sem jártam volna a sulit, ha csak a szomszédba kell menni miatta :D Na jó ez csak a vicc része mert kitűnő voltam, de tény, hogy rengeteget tanultam a tömegközlekedés alatt, jobban szerettem mint otthon magányosan, a buszon a velem korúak is mind tanultak valamit mindig.
Ha a gyengébb nem a helyi gyűjtőt jelenti, ahol emeltre sem tudnak felkészíteni, akkor nyugodtan válaszd azt. Nem érdemes szerintem túl erős gimibe menni, mondom ezt úgy, hogy az országos top 35-ben lévő gimiben végeztem (tudom, van jóval feljebb is) és igazából semmi értelme nem volt tizenévesen rengeteget tanulni, apróbetűs részekből dolgozatot írni, állandóan stresszelni. A lényeg, hogy jól érezd magad és az iskola biztosítsa számodra a megfelelő lehetőségeket (pl ha orvos akarsz lenni, legyen biosz-kémia fakt).
Összességében én 1 óránál többet egy irányba nem mennék, azért tömegközlekedésen nem olyan tanulni, mint otthon, nyugodtan, pláne, ha többször át kell szállni.
Nagyon messzire nem éri meg utazni, mert olyan szinten lefáradsz, hogy semmire nem lesz energiád. Lehet tanulni a buszon, de erre sem képes mindenki, én pl. csak akkor tudtam, ha volt üllőhely. sokszor megállni alig lehetett, nem hogy könyvet elővenni. Egy erős gimiben ráadásul sokat is kell tanulni, ott mindenből a maximumot várják. Szóval, ha mindennel együtt (megállóhoz sétálás, várakozás is idő) 45-60 percnél messzebb van akkor inkább elgondolkoznék a kollégiumon.
Az is fontos, hogy a gyengébb suli mit takar? Egy átlagos sulit vagy ahogy itt írták a helyi gyűjtőt. Mert egy átlagos még simán jó is lehet, egy színvonaltalant viszont nem szabad választani, ha tovább is akarsz tanulni.
Én úgy 50-60 percet utaztam irányonként (utolsó évben 1,5 órát). Nekem mindig is az irányonkénti 1,5 óra volt a lélektani határ (egyetemen is ennyit kellett utaznom).
Ha azt nézed, hogy továbbtanulni bármelyikből lehet, akkor nem éri meg. Ha meg azt, hogy SZERETNÉL egy képességeidnek megfelelő, erős suliba járni a környezetért, mert ott fogod tölteni a kamaszkorod meghatározó részét, akkor megéri.
De ez teljesen tőled függ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!