Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Kb minden nap sírni tudnék az...

Kb minden nap sírni tudnék az egyetem miatt, váltsak?

Figyelt kérdés

Az az eset vagyok, aki nem tudta igazán mit akart. Februárban azt mondtam "1 évet ki akarok hagyni, mert egyáltalán nem tudom, hova kéne mennem"-a szüleim ezt nem engedték. Anyukám rávett egy szakra, ami szerinte jó lehet nekem, az érettségieim alapján fel tudnak rá venni én meg úgy voltam vele, hogy "oké, miért ne" és jelentkeztem.

Azt gondoltam, nem fogom elérni a pontszámot, s mikor láttam, hogy mégis, akkor is gondolkodtam rajta, megcseréljem-e és inkább menjek a 2. helyemre (ami iránt szintén nem érzek amúgy túl nagy szenvedélyt)

A szakon, ahol vagyok, minden professzorom irritál, tenyérbemászónak látom őket. Kolis vagyok, a szobámban és a kolis szintemen nemigen vannak se szak, se kartársaim, max így ímmel-ámmal, barátkozni annyira nem sikerült, van úgy a szobatársaimon és volt osztálytársaimon kívül 5-6 ember, akivel relatíve szoktam beszélgetni, de senkit se mondanék közelinek.

Ülök az órákon és sírni/menekülni/üvölteni/aludni tudnék. Minden tárgyam vagy nehéz és nem érdekel vagy túl triviális és nem értem, miért tanulom, vagy pedig a tanár bosszant fel.

Eddig 3 zh-t kellett írnom, abból 1 (pótzh-val együtt is) bukó, nem mehetek vizsgázni, 1 másik 0 pontos lett és a 2. zh-t 100%-ra kéne megírnom, hogy meglegyen a tárgy, de, ha nem sikerül, kötelező vizsgára mennem belőle javítani és én azt a megalázást nem bírnám ki. A 3. zh-m egész jól meglett.

Egyik tanárom rám van szállva és túl sok megérdemeletlen, pozitív figyelmet kapok tőle.

A legroszabb az egészben, hogy mindannak ellenére, hogy lusta, lelkesedéstelen, kissé szociálisan fejletlen vagyok, mégis a kampuszon érzem magam eddigi életem során a legboldogabbnak és a legjobban szeretve, elfogadva. Senki se ítél el nagyon, nem szólogatnak be minden kis dologért, kevés veszekedés van, a koli a házunkhoz képest csendes, kapok öleléseket, heti 1 buli csurran-cseppen, tudok sportolni, meg ott úgy valahogy háziasabb vagyok, többet tudok törődni magammal.

Nem tudom mit csináljak..Nem akarom elveszíteni azt a pár embert, akit itt megismertem, egyik szobatársam nagyon szeretem, a többi se annyira rossz, a volt osztálytársaim és a másik 5-6 ember is tök kedvesek velem, a koli és a város is tetszik.

Már terápiára is jelentkeztem (mert tudom, hogy nem normális kb minden nap sírógörcsöt és dührohamokat kapni), hátha az segít eldöntenem, mit csináljak. Én magamtól arra jutottam, hogy ugyanezen az egyetemen keresek valami egyszerűbb szakot, ahol meg se kell közelítenem azt a 2 tárgyat, amiből lapátra tettek és megpróbálni valami teljesen mást.

Ez nagyon éretlen lenne?

Tudom, baromság ezt gondolni, de 19 évesen olyan "öregnek" érzem magam ehhez a bizonytalansághoz. Itthon már 14 évesen azt várták tőlem, hogy tudjam mit szeretnék, akkor még okos voltam, a gimit végigvittem ilyen 3.8-cal az 1. 2 évben, aztán felmentem 4.1-4.5-re utolsó 2 évben, de az talán a Covid és a fizika, kémia tárgyak hiánya miatt lehetett. Tesóm pl befejezte az egyetemet, azon a szakon, amit elkezdett, de nem a szakmájában dolgozik, 4-5 éve azt hallgatom folyton, hogy "beválasztott", "minek végezte el?" "túl sokat tanult, feleslegesen"

Én rólam is ezt gondolnák, talán, ha szorgalmas lennék. Az eddigi, korábbi eredményeimért nem dolgoztam meg annyira, vagyis, ha muszáj volt, akkor igen, de így, hogy mindig 1-2-3 hónapos határidők vannak, nagyon könnyen halogatok és nehezen kapom magam össze, ugyanakkor, ha valami érdekel, nagyon sok időt képes vagyok rászánni és nem érzem azt, hogy tanulnék.

Pl ezt éreztem földrajznál és angolnál, a magyar pedig valahogy magamtól nagyon jól ment (a fogalmazás, helyesírás, vers és szövegértelmezés), a kis részletek meg szabályok 2-3 olvasás után megmaradtak.

Most ilyen számolgatós gazdasági szakon vagyok, megcifrázva pár extra tárggyal. Egy humánabb beállítottságú szakon, pl anglisztika/kommunikáció, esetleg tanári, jobban teljesíthetnék, ha azt érzem, hogy a mostani óráim nagy részétől kiver a víz, mert, még, ha világos is nekem, amit mondanak, nem értek egyet a morállal, amit belém próbálnak nevelni? Meg ez is lehet marhaság, de olyan "kilógónak" érzem magam ott. Mindenki ilyen blézeres, közlékeny, HR/teleshopos aurával rendelkezik, én meg bemegyek a kis kényelmes ruhámban, egyedül vagyok nagyrészt és nézem a többi lányt, aki ilyen határozott, szép és felnőtt (lehet közben fiatalabb, mint én) és ők is néznek rám ilyen furcsán és valahogy nem találom a közös hangot velük, pedig vannak órák, mikor próbálnak minket összehangolni.



2021. nov. 26. 01:39
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
89%
nyugodtan válts könnyebbre sztem:)
2021. nov. 26. 02:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:

Uh, köszi, mondjuk ez annyira nem tudom hogyan működik. Annyi megvan, hogy újra felvételiznem kell majd február környékén, mint ahogy azt tavaly is tettem, meg korábban itt olvastam több helyen is, hogy az első félév után, ha otthagyja valaki az egyetemet, akkor az még ingyenes, ha később, akkor meg, ha 1 éven belül lesz jogviszonya, akkor megússza ezt, ha utána azt végigviszi.

Ahhoz, hogy felvételt nyerhessek majd, előbb le kell adnom a 2. félévemet vagy el lehet azt végezni, majd utána azt mondani, hogy "köszi, a 3. félévemet nem akarom ezen a szakon végezni"?

Továbbá még valami: ha neked/nektek, többi válaszolónak a gyereke lennék, akkor haragudnátok egy ilyen váltás miatt? Gondoltam arra is, hogy végigszenvedem ezt, de szerintem nem menne, mindig, ha jön egy ilyen "oké, csináljuk" sugallatom és belelkesedem, valahogy pofonként ér az előadás, amin bemegyek, hiába akarok ott lenni és figyelni, valamin mindig fenn/kiakadok. Volt egy előadás, ami nagyon kiakasztott, másnaposan, 3 óra alvással mentem be rá, úgy, hogy előtte fél éjjel sírtam és egész nap töprengtem egy konfliktusom miatt, ami előző este történt. A tanárt lecserélték és az új előadó nagyon hangos, gyors, kapkodós, túlzottan vehemens volt és kb ölni tudott a tekintetével és volt egy ilyen lekezelő stílusa. Az óráján kb úgy körmöltem, mint egy gyorsíró (nem sikerült leírnom teljesen a dolgokat így se) és kb 20 másodpercenként bekönnyeztem, mert valahogy megijedtem és fenyegetve éreztem magam.

2021. nov. 26. 02:31
 3/12 anonim ***** válasza:
35%
Hát nem tudom...anglisztika vagy kommunikáció? Elpocsékolnál 3 évet az életedből olyan szakra amivel semmire se mennél?
2021. nov. 26. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim válasza:
83%

Mintha én írtam volna a kérdést két évvel ezelőtt. 😅 Pár dolog más volt, de engem is nagyon kiborított az egyetem. Elméleti szinten érdekelt a szakom, de rájöttem, hogy nem lennék képes azt a munkát végezni. Ráadásul több okból kifolyólag én sem tudtam beilleszkedni. Márpedig az egyetemen nagyban függsz a csoportársaidtól. Sok közös projekt, jegyzetcsere, meg a felsőbbévesek kinek mennyit segítenek. Középiskolában még simán lehet kívülállóként jól tanulni, itt már nem igazán.

Aztán felvételiztem egy másik szakra, amiről úgy gondoltam, hogy jobban illik hozzám. Az elején lelkes és felszabadult voltam, de az online oktatás rémes volt. A legfontosabb tárgyainkhoz gyakorlat tartozott volna, ami nekünk hiába lett beígérve, nem kaptunk semmit belőle. Ja és az egyik tárgyhoz rajzolni kellett, de nekem semmi kézügyességem nincs. 😅 Aztán második félévben szinte mindenből közös projektek alapján értékeltek, de annyira nem illettem a sok vidám, laza, fiatalos fiatal közé, akiknek a világ legtermészetesebb dolga idegenekből legjobb haverokká válni 10 perc alatt. A kaput a nyári gyakorlatom tette be, ami egy rémálom volt.

Most februárban felvételizem harmadszor. Megpróbálok most valami olyat választani, ami elég általános, hogy utána bármerre elindulhassak vele. Az előző kettő nagyon spéci volt. A másik meg, hogy most levelezőre jelentkezem. Nem való már nekem a nappali. Pont azt érzem én is, hogy a nálam évekkel fiatalabbak felnőttebbek, szociálisan érettebbek nálam.

Én azt javaslom, mindenképp válts! Ezt így nem lehet fenntartani és ha húzod, csak rosszabb lesz. Engem is rábeszéltek az elsőnél, hogy bírjak ki még egy félévet, hátha jobb lesz, de nem lett. Csak pazaroltam az időt, meg az állami félévet.

Az új választásnál ne csak arra gondolj, hogy mit tanulnál szívesen, hanem arra is, hogy mit csinálnál szívesen később! Mert nagyot lehet ám csalódni, ha a gyakorlatra kerül sor. Illetve kizárásos alapon is érdemes leszűkítened, hogy mi az, amit biztos nem, így kevesebből kell választanod.

Itt a gyakorin az etikett része beírogatni mindenhova, hogy aki nem mérnök, vagy informatikus, az csak a mekiben robotolhat, vagy éhenhal. Ez természetesen nem igaz, minden diploma javítja az esélyeidet a piacon, több nyelvtudással párosítva garantáltan lesz jó munkád.

Nem ismerem a családodat, de el kell fogadniuk a döntésedet. Én is féltem, mit szólnak a szüleim. Nagyon aggódtak, mert a tesóim elég egyenes uton értek el eredményeket, csak én vagyok ilyen. 😅 De azt mondták, a legfontosabb az, hogy nekem jó legyen.

Bárhogy döntesz végül, sok sikert hozzá!

2021. nov. 26. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
31%
Kislány ez csak kezdeti sokk, rengeteg egyetemista átmegy ezen, túl fogod élni. Ne add fel. A matekra és statisztikára fogadj magántanárt (eddig miért nem tetted?), a rád bukó tanárt használd ki, hogy legalább ő jó jegyeket ad, és élj túl. Nem tudom, pontosan melyik gazdasági szakra jársz, de egyik sem rakétatudomány. Ha nem megy, keress meg engem, segítek eligazodni.
2021. nov. 26. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
76%

Egyik tanárom rám van szállva és túl sok megérdemeletlen, pozitív figyelmet kapok tőle.


te csaj vagy, ő meg férfi oktató? mesélj, nekem is volt ilyen tanárom, mint kiderült nem véletlenül figyelt rám annyira, vagyis akart volna vmit.

én lezártam vele.

2021. nov. 26. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Igern, lány vagyok, középkorú férfi a tanárom. De én nem akarok tőle semmit, a hangja, feje és a személyisége is irritál.
2021. nov. 26. 17:17
 8/12 anonim ***** válasza:
68%

Nőjj fel. 19 éves vagy, nagykorú, felnőtt. Amit most csinálsz, azt azért kell csinálnod, hogy elindulhass a saját utadon, elkezdhesd élni a saját életed a szüleidtől függetlenül. Most még nem kell, mert támogatnak a szüleid,de gondolom te sem úgy képzeled el, hogy majd még 30 évesen is anyuci egyengeti az utadat, hanem inkább a sajátodat járnád. Gondolkozz el rajta, hogy mivel szeretnél foglalkozni, milyen munkát szeretnél és UTÁNA nézd meg, hogy ahhoz milyen végzettség szükséges. Ha nem is akarsz ebben dolgozni, nem is megy, nincs értelme itt maradnod, ugyanakkor annak sincs, hogy válts egy másik helyre, ahol szintén nincs semmi motivációd, csak könnyebb lenne lébecolni.

Ha a szülőd lennék, és azzal állnál elém, hogy kitaláltad mihez szeretnél kezdeni az életeddel, még örülnék is neki, mert fontos lépés, hogy magadért vállalj felelősséget. Ha csak szimplán feladnád, és azért akarnál átmenni tanárira vagy kommunikációra, mert könnyebb, nem örülnék neki.

Ne félj a felnőtt élettől, ne bonyolult életben maradni. :)

2021. nov. 26. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%
Melyik szak amúgy? Melyik egyetem? És hova mennél inkább?
2021. nov. 26. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
72%

Szia, szerintem ha nagyon nem jön be, iratkozz ki, most még nem kell visszafizetned semmit, és újrajelentkezel egy másik szakra februárban és addig meg dolgozol max, vagy esetleg csinálsz egy érettségit ha olyan szakra mennél ahova kevés a pontod.

Én is gazdasági szakon vagyok, ez az utolsó évem és azt hittem a vége könnyebb lesz, de nem most a legnehezebb és néha én is sírnék :D

2021. nov. 27. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!