Mit tanultunk az iskolában? Erre valaki tényleg emlékszik?
Van olyan ember akiben megmaradt, hogy pl. 5. osztályban, vagy 11-ben (de bármelyik lehet), mit tanult úgy egy egész éven át?
Csak mert például, ha én megnézek egy filmet, akkor tudom nagyjából miről szólt. Ha elolvasok egy nekem tetsző könyvet, akkor emlékszem nagyvonalakban a történetére, egy-egy jelenetére..
De az, hogy végig kelljen hajnalban mennem az egész városon, hogy beérjek az iskolába, utána "végigszenvedni" sok sok órát, utána haza irányba megint minimum 1 óra utazás... és ennek gyümölcseképpen semmi, de semmi sem maradt meg úgy az egész évből, így néhány évvel később az iskolából, na az már ciki. De akit kérdeztem, szinte ugyan így van ezzel.
Akkor itt nincs valami probléma az oktatással?
Pedig én szinte abszolút 4-es tanuló voltam, elvégeztem a 12 osztályt, és ha visszagondolok, semmisem jut róla az eszembe. Ez borzasztó szerintem.
Arra kb emlékszem miből kaptam rossz jegyet, vagy épp melyik évben jártam suli helyett a barátnőmhöz reggelente, de az, hogy mikor mit tanultunk, abból semmi sem maradjon meg... ráadásul a legokosabbaknak sem... azért itt van valami probléma szerintem, és nem a diákokkal.
De legalább annyi lenne, hogy 5. oszályban megtanultunk matematikából szorozni😀😆😅🤣🤣 vagy valami..
8-ban megtanultunk minden hasznos dolgot, amire egy korombelinek szüksége lehet az életben, plusz választani is, és dönteni is megtanítottak... vagy valami..
De semmi ilyesmi nem történt, és én ezt akkora nagy bajnak vélem, hogy az egész magyar iskolai rendszert hibáztatván, kérdezem, hogy nektek mi a véleményetek erről a dologról?
Ti be tudnátok táblázni az éveket, akár a hónapokat, hogy mikor mit tanultatok?
Ismerek több embert, aki amnéziás X éves korától, tehát pl. 18 éves kora előttről semmire nem emlékszik.
Van ilyen.
Én azért nagyjából emlékszem a tanultakra, sok dologra szó szerint is, mert tudásszomjból tanultam a legtöbb dolgot.
Hát és nem 1 órányira, hanem 5 percre volt az iskola.:)
Semmire nem emlékszel a tanultakból?
Már az első elemiben megtanultál írni, különben hogyan kérdeznél itt?
A későbbiekben megtanultál fogalmazni, hogy feltehesd kérdésedet.Megtanultad a matekot, az elemi részére emlékszel is, megelőzve, hogy nem tudnak átverni a piacon és nem csodálkozol, hogy olyan sok pénzt kapsz vissza a boltban, ha te ezressel fizettél - igaz, olyan ezressel, amelyiken az egyes után NÉGY nulla volt.
.
Ülj le foteledbe és gondolkozz el, mit, mennyit tudnál, ha nem jártál volna iskolába.
Most arra vagy kíváncsi, hogy évfolyamonként mit tanultunk?
Vagy a szokásos rinya arról, hogy a suli haszontalan, minek hiszen nem akarsz tengerbiológus, történész vagy fizikus lenni?
Minek emlékezni arra, hogy melyik évben mit tanultál? 16 éves korodig úgysincs jobb dolgod, hiszen legalább annyi évesnek kell lenned hogy el tudj menni dolgozni. Akkor is vagy maszekba vagy diákmunkával amihez szintén kell a tanulói jogviszony.
Igen, én emlékszem. Kronologikus módon működik a memoriam, azt is meg tudom mondani, hogy 10 éve ilyenkor mit csináltam és milyen idő volt.
Azonban sajnos memoritereket is nem tudok tanulni :(
Megtanultam irni, olvasni stb.
A matekot meg addig amig majd most érettségizek.
3# Igen! Az évfolyamonkénti tanítások érdekelnének, mert nekem az sokkal könnyebb, és logikusabb lenne, ha érteném mit mire építünk a tudás szintjén. Mert nekem az a természetesen logikus, ha kábé úgy építkezünk tudásügyileg, mint egy ház, vagy piramis építkezésnél. Szintenként haladva, előbb az alapok, utána az egyre magasabbra nyúló építőkockák. És végül összeáll egy egész "épület, építmény". Én ezt érteném, és szívesen, azonnal rohannék a suliba, hogy ezeket a "kockákat", elemeket megtanuljam. Én így látnám értelmét, és így is emlékeznék rá, hogy igen, ez ide jön, ezt ekkor tanultam/építettem bele az egészbe.. így képletesen, de értelmesen...
Jó, valóban emlékszem dolgokra, de csak részletekre...
De vicces (és/vagy) érdekes, abból szinte semmire sem emlékszem, hogy megtanultam volna írni, fogalmazni...😀 ez valahogy a tudatalattimban maradt, de ettől függetlenül pont azokat a dolgokat szeretem a legeslegjobban csinálni, és azokban is vagyok a "legjobb" magamtól, amikre nem emlékszem, hogyan sajátítottam el, mint tudást.
Most például az írás/olvasásra gondolok. De ha belegondolok, valóban sok dologgal vagyok így...
Ez nagyon érdekes, de azért nagyon szeretnék rá úgy emlékezni, mint ahogy arra is emlékszem, mit ebédeltem tegnap. Csak azért asszem, mert így tudnám hol hagytam abba, és miben kell még tovább fejlődnöm.
Ez lenne a lényege, a továbbfejlődés!
Mert oké, fiatalon megtanultuk az alapokat, de ha nem tudjuk, hogy meddig jutottunk, akkor nem tudjuk valójában, honnan os kéne folytatni, ha tovább szeretnénk 1 témakörben fejlődni.
Vagy még az is ott van, hogy ha nem is emlékszem, hogyan tanultam meg magyarul írni, olvasni, stb, akkor ugyan ennyi erővel, miért nem tudok ugyan így angolul, németül, vagy bármilyen hasznosabb külföldi nyelven is?
Az milyen jó és hasznos lenne már?!😀
Szóval tanuljatok okosan! És taníttassátok magatokat még okosabban! Ez most a meglátásom!🙂
"semmi, de semmi sem maradt meg úgy az egész évből, így néhány évvel később az iskolából ... Akkor itt nincs valami probléma az oktatással?"
Bizonyos dolgok nem maradtak meg pl. a helyesírásból, azt látjuk :), de nem az volt a célja a tanításnak, hogy majd a végén el tudd mesélni, hogy a 12 év alatt mikor mi történt (ez egyébként is lexikális tudás lenne, aminek még a gondolatától is kész vagy, nem?), hanem az, hogy készségeket fejlesszenek. És ez sikerült is, ami pl. abból is látszik, hogy meg tudtál fogalmazni egy ilyen hosszú szöveget. Úgyhogy nem, nincs különösebb baj az oktatással, legyél hálás érte, hogy részed lehetett benne. Ha mégis szeretnél javítani rajta, akkor meg legyél tanár, aztán hajrá! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!