Ha egy egyetemi szakon pótfelvételit hirdetnek meg, az azt jelenti, hogy nem jelentkezett annyi ember, mint a felvehető létszám? Vagyis ha még jelentkezett volna +1 ember, mindenképp felvették volna?
Pont hogy nem.
Meg van határozva, hogy az általános felvételi eljárásnak megegyező vagy magasabb pontszám lehet a vége a pótfelvételinek is. Pl ha most se-etk gyógytornász 434 (ami 100%osan fel van töltve általában, de most feltételezzük hogy nem) akkor ott a minimum ponthatár 434 a pótfelvételin, nem lehet alacsonyabban becsusszani
Tudomásom szerint:
Van egy állami keret, hogy az adott intézmény szakán pld. 100 embert kezdenének képezni (állammal egyeztetett). Ehhez még az adott szakhoz az intézmény kiharcol egy kredit keretet az államtól, hogy ettől veszik fel a hallgatókat (pld. 300 kredit (500 kreditből), ezt mindenki teljesíti a jelentkezők közül, ez az átalános eset). Ez többnyire a béka segge alatt van, tehét nem tényező. Erre ad támogatást az állam. Jelentkezik rá 150 ember, de ebből 70 emberből 30-nak van pont ugyanannyi pontja mint a limit (és a határnál biceg ami 80 vagy 110 fővel indítaná a szakot), azaz a szaknak 110 fős létszámmal kellene indulnia, ha felakarnának venni mindenkit, aki teljesítette a feltételeket, de erre nincs állami keret, tehát 80. sikeres felvételiző pontjamkerül kiírásra. Ekkor levágják, és normál felvételinél felveszik a 80 főt (tehát levágják azt a 30-at). Kiírják, hogy milyen pont felelt meg a 80 főig,és fel is veszik (rangsorolást már elvégezték, így átlátják a komplex jelentkezési igényeket) Ez a normál felvételi eljárás.
Innentől jön a pótfelvételi. Ekkor még 20 fő helyre pótfelvételin lehet jelentkezni. Itt ugyanúgy csinálhatnak egy vágást 20 fő limit előtt, és kiírják az utolsó ponthatárt, amivel felveszik az illetőt, és itt már 1 intézmény csak egy szakára lehet jelentkezni(tehát gólya felől nincs rangsorolás, ami tovább komplikáció elkerülésére van). Ekkor checkolják újra az intézmény által kiharcolt minimum kreditet (azaz az elején említett 300), majd ha teljesül a jelentkezők felől, akkor újra kezdik. Nyilván ebből adódik, hogy a pótfelvételi egy erősebb lutri, és felette is, vagy alatta is lehet a normál felvételis eljárásnak a ponthatárja. Hiszen felvették egyéb helyekre a másik 70 embert (mert több helyre is jelentkezhettek feltesszük), valamint új vetélytársak is becsatlakozhatnak, viszont a minimum ponthatár erre vonatkozik tudomásom szerint. Nyilván többnyire megint az utolsó ember ponthatárját fogják kiírni...
9-esként még csak annyit, hogy ne keverd össze a minimum ponthatárt (300 az előző példámban, amit az állammal leegyeztett az intézmény az adott szakra), és az utolsók felvett pontjait, mert a kettő nem ugyanaz. Ez a 'minimum' ponthatár mindkettő esetben 300 marad, de te csak az utolsó felvettek pontjait látod többnyire.
Limitált erőforrásokkal működnek az egyetemek, hiszen termek, oktató gárda stb. szükséges hozzá és ezért van a hallgatói limit. Megérheti az adott intézménynél érdeklődni, hogy mennyire merítette ki ezt a limitet az intézménynél az alap felvételi, és saccolhatsz a pótfelvételin.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!