Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Nem kérdés, de elegem van...

Nem kérdés, de elegem van belőle, ezért kiírom. (Ugye nem én vagyok az egyetlen?)

Figyelt kérdés

Mostanában egyre több olyan hozzászólást, bejegyzést olvasok a neten, főleg itt gyakorin, ahol a középiskolásokat szidják, amiért már nem akarnak visszamenni idén az iskolába. Ezeket a megjegyzéseket szinte 100%-ban olyan emberektől kapjuk tulajdonképpen, akik nincsenek benne ebben a szituációban, jóval idősebbek, mint a középsulis korosztály.


Nem tudom ki hogy van vele, de nekem személy szerint már nagyon elegem van ebből a 'mai fiatalok lusták a tanuláshoz' dumából. Mintha ez lenne a legnagyobb probléma azzal, hogy visszamegyünk. Szerintem nagyon nagy felelőtlenség lenne a suli nyitás, de az sem utolsó szempont, hogy a legtöbb tanuló az idei évre már teljesen kiégett. Az, hogy online tanulás, nem egyenlő a semmittevéssel. Nem véletlen vannak online óráink, naponta egy csomó beadandó, házi feladat, stb. Nekünk például be is kellett mennünk dolgozatot írni, emellett online is írtattak a tanárok.


Tehát nem, nem itthon ülünk és bámulunk, mint hal a szatyorban. Ha visszamegyünk, pluszba még ránkzúdul az összes év végi tz és felelés, az 1-2 óra utazás tömegközlekedéssel, és a betegek száma is csak nőni fog nyárig.

Lehet, hogy csak engem zavar ez ennyire, de akinek semmi köze ahhoz a szituációhoz, amiben mi már több, mint fél éve vagyunk, az ne kezdje már el még direkt kelteni a feszültséget.

(és köszönöm annak, aki végigolvasta)


17/L



2021. máj. 4. 16:18
 1/10 anonim ***** válasza:
84%
Igazad van. Van az 2 pipás válaszoló az beszól meg minden. Tudod hány éves? 49 éves az a válaszoló és szidja a középiskolásokat. Meg van olyan, hogy Forza Géza (az a neve gyakorin) az is szidja meg hogy lusta mindenki meg minden. Az ilyenekből úgy elegem van.
2021. máj. 4. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
92%

"Meg van olyan, hogy Forza Géza (az a neve gyakorin)"


A 100. neve. Volt az már minden, Garfield, Nintendo mihály , pspeti stb stb stb

2021. máj. 4. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
15%
Xd
2021. máj. 4. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
98%

Egyetértek veled. Bár én végzős vagyok úgyhogy engem már nem érint, de nagyon sok tanáron is érződött, hogy ők sem akarják a nyitást. Mielőtt jönne, hogy akkor a tanárok is lusták (xd) ha valakiknek, akkor nekik is fontos lenne a jelenléti oktatás, hiszen rajtuk múlik szinte a diák sorsa.

Azért szid a sok köcsög, mert igazságtalannak érzik hogy "bezzeg nekünk rendesen kellett iskolába járni meg érettségizni", erre annyit tudok mondani, hogy bezzeg nekik van nagymamájuk, az enyém sajnos meghalt a covid miatt. És ha az ország minden gyerekét visszaküldik az iskolákba, újra megugrik a fertőzésszám és új emberek fognak meghalni. Megint be kellene zárni mindent (persze nem fogják már, mert kezdődik az EB) és megy a kör újra és újra. De sokan sajna ezt nem fogják fel.

2021. máj. 4. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
85%

Ha valóban olyan volt az oktatásod, mint állítod akkor respect a tanáraidnak.


Sajnos a diákok kis része dolgozott tisztességesen a digitális oktatás alatt. Nagy részüknek be se kellett menni havonta egyszer jelenléti dolgozatra és szanaszét puskázták magukat a digitális számonkéréseken. A legnagyobb az volt, hogy valaki ide kirakta a német dolgozatát és várta a megoldást.

A mai nap olvasgatva a matekérettségi utáni kérdéseket és komenteket megy a hiszti, hogy nehéz volt a digitális oktatás ellenére.


A járványhelyzet nem olyan súlyos, hogy százával halnának meg a közoktatásban részt vevők közül (soha nem kívánnék ilyet).


Mivel az oltás ellenére ugyanúgy lehetsz covidos és bele is halhatsz ezért ez sem egy teljesen jó indok. Én az iskola mellett vagyok (most már jöhet a lepontozás) a diákok tanulása miatt. Talán kevesebben kallódnak el a jelenléti oktatásban mint a digitálisban.

2021. máj. 4. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Hat csak elokerult az emlegetett Forza Géza<33


Ha el sem olvastad minek irsz?xd

Ne haragudj, de ezzel csak magadat égeted.


A többieknek köszönöm az értelmes válaszokat!

2021. máj. 4. 22:15
 7/10 anonim ***** válasza:
63%

Már jelentettem egy válaszát az info@gyakorikerdesek.hu-n

Trágárkodott benne. Meg tagadta a koronavírust.

2021. máj. 4. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

másik

kérdésnél volt

2021. máj. 4. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
2%

"Meg tagadta a koronavírust."

He?

2021. máj. 4. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
94%
Az, hogy tagadod a koronavírust. Ne tagadd.
2021. máj. 4. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!